Red Hot Chili Peppers – Már csak pár nap és Budapestre érkeznek (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.08.27.

20 év után végre újra hazánkban köszönthetjük a Red Hot Chili Peppers tagjait, ugyanis szeptember 1-jén és 2-án adnak koncertet a Budapest Arénában.

 

 

Miután itt indítják világkörüli turnéjukat, így a stáb legnagyobb része már hétvégén megérkezik, és hétfőtől megkezdődnek az előkészületek az Arénában. A koncertkörút alatt gyakorlatilag mindent magukkal visznek a helyszínekre, nem csupán a technikai felszerelést és a színpadot, de még a berendezési tárgyakat is, valamint saját szakács is utazik a csapattal. 14 kamion, 4 busz és 4 furgon megy városról városra, s egy 60 fős utazó stáb dolgozik a turnén a zenekar mellett. Bár összeszerelve és működés közben csak nagyon kevés ember láthatta még az új színpadot, de a hírek szerint a RHCP tagjainak több mint 200 négyzetméter áll rendelkezésére híresen energikus előadásaikhoz, két oldalt hatalmas LED falakkal. Közel 100 magyar dolgozik közvetlenül a turné stábjának, nagy részük technikai ember, akik a színpad építésében és bontásában dolgoznak, de a társulatnak magyar futár, illetve konyhai segéderők is a rendelkezésükre állnak.

A koncertre nem lehet bevinni profi fényképezőgépet, videokamerát, illetve tabletet – ez utóbbi használatát az elmúlt 2 évben szinte minden produkció tiltja, nem a minőségi felvétel, hanem a készülék mögött elhelyezkedő nézők zavarása miatt. Természetesen nem lehet a rendezvényre bevinni lézerpontozót, nagyméretű táskákat és hátizsákot, transzparenseket, illetve palackokat, üvegeket és fémdobozos italokat sem.

Kapunyitás várhatóan 18:30-kor lesz, 20 órakor a Deap Vally lép színpadra, és őket követi az elmúlt évek egyik legjobban várt bandája, a Red Hot Chili Peppers.

Legutóbbi hozzászólások