Korn – Őrült egy tétel került fel a netre

írta rune | 2016.08.24.

Máris meghallgathatjuk a soron következő tételt az ősszel megjelenő új Korn-albumról.

 

 

A Jonathan Davis vezette nu metal banda 2013-ban jelentkezett utoljára sorlemezzel, szerencsére a ’The Serenity of Suffering’ névre keresztelt új albumra már nem kell sokat várni, ugyanis október 21-én érkezik a Roadrunner Records jóvoltából. Az A Different World című dalra külön érdemes lesz figyelni, mivel nem kisebb név erősíti majd a vokál részleget, mint a Slipknot frontembere, Corey Taylor. Az album borítóját Ron English készítette, aki jártas a Korn világában egyből kiszúrhatja a klasszikus ’Issues’ album borítóján látható rongybaba torz változatát. A ’The Serenity Of Suffering’ a második album lesz, mióta Brian „Head” Welch visszatért a bandába. A gitáros így nyilatkozott a közelgő megjelenésről: „Számomra ez lesz az a lemez, amivel visszatér a Korn élő és nyers energikussága.”

A banda a nyarat Rob Zombie-val turnézza végig a Return of the Dreads turné keretében, ősszel pedig a Breaking Benjaminnel kel útra a Nocturnal Underground turné headlinereként. Az új nótát, mely az Insane nevet kapta alább lehet meghallgatni, aki pedig a korábban közzétett Rotting in Vain című nótára kíváncsi, ITT keresse.

’The Serenity Of Suffering’ dallista:

1. Insane
2. Rotting In Vain
3. Black Is The Soul
4. The Hating
5. A Different World (feat. Corey Taylor)
6. Take Me
7. Everything Falls Apart
8. Die Yet Another Night
9. When You're Not There
10. Next In Line
11. Please Come For Me


Legutóbbi hozzászólások