A Piramis keményebbik oldala: Révész-Závodi, B52 – Barba Negra Track, 2016.08.12.

Révész Sándor 63 évesen úgy érezte, szeretné újra átélni a Piramis-dalok hangulatát. A logikus lépés az lett volna, ha visszamegy a zenekarba, ahol valószínűleg tárt karokkal fogadták volna. A közönség is. De Sanyi nem a Piramis-érzést akarta újraélni, csak az örökérvényű dalokat akarta újra megszólaltatni. Egy kicsit a maga módján, egy kicsit másképp. Ezért társult csupán Závodi Janóval, a gitárossal, ezért hozott fiatal zenészeket a csapatába, és ezért lett újabb „Nagy buli” helyett „Révész Sándor-Závodi János: Piramis évek” a koncert neve.

Mondanám a közhelyet, hogy a B52 melegített be, de nem volt rá szükség, mert a közönség soraiban izzott a hangulat. Volt ugye áprilisban már egy teltházas budapesti fellépésük, és egy májusra meghirdetett ráadáskoncert, ami elmaradt. A közönség jó része azóta őrizgette a jegyét, hogy lássa „Sanyikát”, akibe – hogy egy hölgyismerősöm szavait idézzem – „annak idején minden lány szerelmes volt”. Én nemi identitásom folytán szerencsére kimaradtam ebből az össznépi áhítatból, de a Piramis zenéjét mindig is szerettem. Az első album nyerseségével, a második inkább a fiúk férfivá éréséről (a családdal való konfliktusokról és a csajozásról) szóló szövegeivel fogott meg. És bár annak idején általában a lassú számokat a lemezek tölteléknótáinak tartottam, a „szükséges rossz”-nak (nem nőttem még fel hozzájuk), de egy Őszintén akarok élni, egy Ajándék, vagy egy Ha volna két életem mellett azért nem lehetett csak úgy elmenni.

De vissza a B52-höz, mert ők is megérdemelnek pár mondatot. A Jankai Béla 52. születésnapjára összejött formáció egyfajta szupergroup, melynek tagjait a barátság és a Bécivel közös előélet hozta össze. Kálmán György énekessel a Dinamitban, Szűcs János gitárossal a Varga Miklós Bandben, Járdány Barnával (basszusgitár) a Zenehadtestben, Pálmai Zoltánnal (dob) a Boxerben játszottak együtt. Itt a B52-ben meg mindenki mindenkivel. Bemutattak 3 saját dalt a készülő nagylemezükről, közben a régi nagy slágereket is eljátszották, ezúttal csak a Prognózis / Dinamit-időkből. Emlékszem, Szűcs Janó egy régi Tabán-koncerten mekkora csalódást okozott! Persze akkor sem a játékában csalódtam, csak az előzetes várakozásaimban, mert a Keresztes Ildikó Bandet korábban Szekeres Tamással láttam, és őt vártam a színpadra. Most semmilyen tekintetben nem okozott csalódást, ízlésesen keveredett játékában a régi dalok hangulata az egyéni stílusával. Kálmán Gyuri, aki nem véletlenül volt a Dinamit énekese, hiszen hangja nagyon „vikidálos”, remekül hozta a Prognózis-számokat is, bár azok az én fülemnek kicsit idegenül csengtek Vörös Pisti orgánuma nélkül.

De kárpótlásul ott volt Jankai Béci, aki megmutatta, milyen lett volna a Prognózis, ha a Hajsza közben által kitaposott hard rockos úton haladnak tovább. A Ne kezdd újra kérlek végén egészen begyorsultak, és egy merőben új értelmezést kapott a ballada. A Mi ez az érzés előtt pedig egy kis közönséghergelést is elkövetett, amidőn hangszerével a Lazy meg a Smoke On The Water taktusait csempészte bele intrójába. Azért az igazi orgia a végére maradt: a Hajsza közben / Tele van a város szerelemmel párossal zárták a műsorukat háromnegyed nyolckor, félórás időt hagyva az átszerelésre.

Setlist:

Szeresd így, szeresd úgy / Csontváz / Tűz és jég / Külvárosban születtem / Ne kezdd újra kérlek / Csak a szél / Mi ez az érzés? / Hajsza közben / Tele van a város szerelemmel

Először fel sem tűnt, hogy amikor kivitték Jankai cuccát, nem került másik a helyére. Csak amikor a dobos által elkezdett intró alatt egyenként beszivárogtak a zenészek, akkor tudatosodott bennem, hogy itt nem egy hagyományos Piramis-koncertre számíthatok. Billentyű nélkül álltak fel, ellenben három gitárossal, mint az Iron Maiden! Ebből már következtetni lehetett rá, hogy a zenekar legdögösebb számaira lehet felkészülni, ahol az aláfestő szintiszőnyeget kemény gitárhangzással pótolják, sokkal modernebbé téve a majd’ 40 éves dalok hangzását. De ahol eredetileg Gallai Péter billentyűi voltak a főszereplők, a két fiatal gitáros remek hangszerelési megoldásokkal úgy alakította át a dalokat, hogy a Szabadnak születtem elején például azt hittem, samplerről megy a szintetizátor, míg észre nem vettem Horváth Ákos gitárnyakon futkározó kezét. Egy jó hangszínnel, egy jól eltalált effekttel és két ügyes kézzel megoldották a szintetizátorszólam helyettesítését húros hangszerekkel.

Ákos – aki nem azonos a Stardust énekesével – egyébként remekül vokálozott a gitározás mellett, sőt Gallai Péter szólóénekét is kiválóan pótolta néhány dalban. Stratocasterét időnként akusztikus gitárra cserélte az átdolgozott balladák alatt. A másik gityós, Nagy Gergő a Zep Sessionből volt ismerős, januárban láttam is őt a Cry Free jubileumi koncertjén. (Most, hogy szóba került, mintha aznap is egy Révész-koncert után esett volna be a Club 202-be.) Ő Telecasteren játszott, és állítólag a dalok újragondolásában is neki volt legjelentősebb szerepe. Mellesleg el kell mondani, hogy Révész Sándor „Rock and roll közlegények” című akusztikus műsorában is őket érhetjük tetten. Megyaszay István basszusgitáros a Kőbányai Zenei Stúdió tanára, öthúros hangszerén ő is kapott egy szólólehetőséget a ráadásban, míg a zenekar legfiatalabb tagja, Sanyi kedvence, Delov Jávor dobos „csupán” csodálatosan végigütötte a 105 percet. Neki nem jutott lehetősége szólóra, villanásait a dalok közben kellett megejtenie.

Beszéljünk a főhősökről! Itt van mindjárt Závodi "Zacskó" János, a Piramis szólógitárosa, aki időnként feltűnik Török Ádám koncertjein is egy kis nosztalgiázásra, máskor meg a Cry Free társaságában nyomja a régi Cream-slágereket. Ő a nyers, bluesosabb gitárjáték híve, és Les Paulja éppen tökéletes erre a feladatra. Fekete haja, mint védjegye, semmit sem változott az elmúlt negyven év alatt, legfeljebb alatta szaporodtak meg a ráncok az idő múlásával.

A közismert riffeket, mint a Becsület, valamint a feledhetetlen szólókat, mint az Ajándék, ő prezentálta, de a két fiatal gitáros sem ragadt le az egyszerű kísérőmuzsikusi szerepkörnél, rengeteg lehetőségük volt tehetségük megvillantására, extra instrumentális részekkel feldobva az egyébként is kiváló dalokat. Janó viszont tipikus bluesgitáros, nem sokat beszél, szóljon helyette a gitárja. Érdekes volt, ahogy az ő nyers, torzított hangzása keveredett a másik két gitár sokszor jazzesebb, lágyabb hangszíneivel. Ahogy a bevezetőben mondtam, kicsit másképp szóltak ezek a dalok, mint ahogy megszokhattuk. A koncert egy pontján színpadra szólították a „hatodik zenekari tagot”, Horváth Attilát is, aki a Piramis felejthetetlen szövegeiért felelt, és Sanyi elmondta, hogy a backstage-ben ott van még egy Piramis-tag, Som Lajos is, aki a függöny mögött ülve figyelte a produkciót.

És Révész! Ez az ember, aki nem szégyelli, hogy 63 éves, mert mit lehet szégyellni azon, ha valaki 63 évesen így néz ki, ilyen kondiban van, és így szárnyal a hangja (hogy a védjegyévé vált szárnyaló testtartásról ne is beszéljünk). A tavalyi Piramis-koncert kapcsán azt mondtam, hogy „Csokinak 2015-ben jobb hangja van, mint Révésznek 2006-ban volt”. Nem tudom, olvasta-e, és úgy döntött, hogy felveszi az elébe dobott kesztyűt, vagy csak véletlenül támadt éppen most kedve egy kis Piramis-zenéléshez, mindenesetre Révész Sándor most jól rám cáfolt! Fenntartva akkori állításomat azt mondom, hogy az egy szerencsétlenül elsült koncert volt 2006-ban, ahol Sanyinak nemcsak a lába tört el, de a hangja is meg-megbicsaklott.

Most viszont közvetlen közelről élhettem át, ahogy megjelenik a színpadon, ahogy belakja azt, ahogy minden mozdulatára felsikoltanak az asszonyok, mint a régi The Beatles-videókon. Révész Sándor egy jelenség. Még mindig. Nem pótolható, bár helyettesíthető. És ami számomra, a Piramis férfirajongója számára sokkal fontosabb: remek formában énekel. A Becsületet kiénekelni a ráadásban, nem elmismásolva a magas hangokat, az becsületre méltó teljesítmény! Az egész koncert alatt az egyetlen dolog, amit elkamuzott, az a Kóbor angyal utolsó versszaka volt.

A színpadi show nem volt különleges, mindössze a váltakozó színű reflektorok villogtak a koncert alatt, kicsit retró jelleget adva a produkciónak. (Hiszen az is volt. A modern megszólalás ellenére ezek mégiscsak 40 év körüli dalok voltak.) A háttérvetítőn is nemes egyszerűséggel Révész Sándor aláírása, és az aktuális dalcímek jelentek meg, mint a templomban a zsoltárkönyv soron következő énekeinek száma (nem mintha a közönségből bárkinek szüksége lett volna erre az információra). A dalszövegeket úgy tudta mindenki, mintha könyvből olvasnák. És énekeltek, és énekeltek, néha nem hagyva Sanyit, hogy belekezdjen a saját verziójába. Mert egy-két dalt (elsősorban a balladákat) ő is újragondolta, más hajlításokat tett bele, újraritmizálta a sorokat (Ha volna két életem), de a közönség pl. amint felismerte az akusztikus gitár akkordjaiban az Őszintén akarok élni dallamát, rákezdett a maga karaoké-verziójára, és Révész csak két versszak után jutott végre szóhoz. Fél tízkor elköszöntek, de nem volt tartós a távollét. A ráadásban hangzott el az egyetlen új dal, a David Bowie emlékére írt szerzemény, melyet Révész – elmondása szerint – napi 20-25 km-es erdőjárása közben írt meg. A Szállj fel magasra zongorakíséret helyett jazzgitáros átiratban szólalt meg Nagy Gergő segítségével, majd Janó hosszúra nyúlt gitár-intrója után a Becsület végén Sanyi bemutatta zenekarát, hogy meghajolva másodszor is távozzanak, Ajándék nélkül hagyva a közönséget. De volt még 5 perc 10 óráig, így egy rövid, második ráadás keretében megkaptuk azt is.

Révész kisportolt testét nézve eszembe jutott, hogy mostanában egyre több hatvan fölötti zenészt látok, aki jobban néz ki, mint fiatalabb korában. Ott van például a két Schenker testvér, Michael és Rudi. Mindketten jó kondiban vannak, és korábban nem látott szálkás izmokat fedeztem fel rajtuk. „Sanyika” is inkább kisfiús alkatú volt fiatalon, most meg egy kisportolt, izmos macsóként láttam viszont. Újabban divat lett a fiatalok körében az idősebb korosztály leöregezése. Egy negyvenéves már öreg, az ötvenes idősnek mondható, a hatvanas meg egyenesen vén. Ha ezen az estén lefekvés előtt a balga férjek feltették volna az ostoba kérdést párjuknak: „Vajon meg tudnál-e csalni egy 63 éves ’vénemberrel’?”, hirtelen támadt igazmondási kényszertől hajtva az asszonyok 99%-a rávágta volna, hogy „Igen!” (A maradék 1% meg a családi béke megőrzése érdekében hazudik inkább.)

Setlist:

Játék az ördöggel / Emelj fel a szívedig / Gyere közelebb / Másnap / Őszintén akarok élni / Csak rövid idő / Ha volna két életem / Szabadnak születtem Kóbor angyal /// Szállj fel magasra / I.M. David Bowie / Becsület /// Ajándék

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Mahunka Balázs