Poison – Újra a Def Lepparddal turnéznak

írta CsiGabiGa | 2016.08.07.

Kiderült, hogy a Poison 2017-ben újra csatlakozik a Def Leppard amerikai turnéjához. Korábban 2009-ben, aztán 3 évvel később turnéztak már együtt.

 

 

Egy vadonatúj interjúban Bret Michaels énekes azt mondta: „Őszintén remélem, hogy sikerül a Poison újraegyesülése, és akkor jövőre lesz megint egy Poison - Def Leppard közös turné. Az utóbbi időben kivontuk magunkat a forgalomból – azt hiszem, 2012-ben –, és az, hogy most újra belevágunk, kész őrület!”

A Poison-dobos, Rikki Rockett – akinek nemrégiben sikeresen befejeződött a szájüregi rák kezelése – kritikusan nyilatkozott Michaels elszántságát illetően, szerinte túl sok időt tölt szólókarrierje építgetésével. Egy 2015 decemberi interjúban mondta: „Nem tudom, Bret akar-e új albumot csinálni velünk? Azt hiszem, csinál néhány koncertet, jó esetben egy turnét. A Poison az én gyermekem – ha érted, mire gondolok –, nem akarom megölni. Ugyanakkor meg fogjuk ölni, ha nem teszünk semmit. Egyszer csak elkezd majd automatikusan kifulladni. Szóval itt az idő, hogy csináljunk végre valamit. Ez az év mindenképpen a döntés éve lesz.”

A Poison egyetlen nagyobb turnét sem csinált, mióta 2012-ben elváltak útjaik a Def Leppardtól és Lita Fordtól, akikkel a "Rock Of Ages" koncertsorozatot játszották végig. Egy korábbi interjúban a Def Leppard frontembere, Joe Elliott megvédte a zenekar döntését, hogy a Poisonnal turnézzanak, pedig korábban éppen Joe gyalázta őket a médiában. Elliott magyarázkodott: „Nem azt mondtam, hogy a Poison zenéjében nincs szufla, csak azt mondtam, hogy a miénkben több van. Ez egy teljesen más dolog. Az igazat megvallva, az egy hülye kérdés volt egy hülye újságírótól, egy hülye énekesnek egy hülye témáról.” Majd hozzátette: „Meggyőződésem, hogy mi jobbak vagyunk, mint ők... De hadd mondjam el, bármelyik bandával kapcsolatban ezt mondtam volna, legyen az a The Who, a Rolling Stones, vagy akár a The Beatles. Nem azért, mert egy arrogáns idióta vagyok, hanem azért, mert ha az ember egy zenekarban játszik, száz százalékosan úgy érzi, az a legjobb a világon. Tehát ha ugyanezt a kérdést Bret Michaelsnek teszik fel, azt vártam volna, hogy hasonló módon válaszol. Ő is jogosult azt gondolni, hogy ők jobb zenekar, mint mi, mert ő abban a zenekarban játszik.”

Legutóbbi hozzászólások