To/Die/For – „Fájdalmas utunk végéhez értünk”

írta TAZ | 2016.07.22.

Néhány hónapja basszusgitárosával szakított a finn csapat, mai fellépésük után azonban feloszlik a To/Die/For. A csapat 2009-ben egyszer már elbúcsúzott, most viszont véglegesnek tűnik Jape Perätalóék döntése.

 

 

„Elérkezett az idő, hogy örökre búcsút intsünk, mivel fájdalmas utunk végéhez értünk a To/Die/Forral. Jól éreztük magunkat, számos országban játszottunk, ahol nagyszerű emberekkel találkoztunk és remek zenekarokkal léptünk fel. Hét albumot adtunk ki, jól szórakoztunk (időnként) és szenvedtünk.” ­– áll a zenekar közleményében.

A csapat természetesen köszönetet mondott a rajongóknak és néhány közeli barátnak az elmúlt 17 évért, valamint bejelentették, hogy mai fellépésük lesz az utolsó a finn John Smith Fesztiválon. A To/Die/For 1999 óta működik ezen a név alatt, azóta 7 lemezt adtak ki, legutóbb tavaly májusban, ’Cult’ címmel. A zenekar 2009-ben egyszer már feloszlott, Jape Perätalo énekes azonban hamar meggondolta magát és a folytatás mellett döntöttek néhány hónap után. Ezúttal viszont úgy tűnik, a búcsú végleges.

Legutóbbi hozzászólások