Jon Anderson / Roine Stolt: Invention Of Knowledge

írta Bigfoot | 2016.07.13.

Megjelenés: 2016

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://www.jonanderson.com/

Stílus: progresszív rock

Származás: Nagy Britannia/Svédország

Dalcímek

Értékelés

Amióta Jon Andersont kipenderítették a Yesből, jó pár albumot összehozott. 2011-ben ’Survival & Other Stories’ címmel adott ki szólóalbumot, tavaly pedig Jean Luc-Pontyval találtak egymásra.  Rick Wakemannel már 2010 óta együtt dolgozik, nemsokára esedékes a nagyon várt Anderson-Wakeman-Rabin fúzió is. Az énekes legújabb dobása a progresszív rock újabb generációjának egyik legjelesebb képviselőjével, a svéd Roine Stolttal összerakott album. Ha két ekkora művész találkozik, abból csak jó sülhet ki, de azért óvatosan bánjunk ezzel a kijelentéssel, mert nem egy szupercsapat esett pofára, mikor a sok nagy név remekül semlegesítette egymást. Az Anderson-Stolt duó esetében azonban nincs erről szó. Ismerve mindkét művész zenei igényeit, a közös munka sem olyan alkotás, amit a garázs aknájában lehet hallgatni olajcsere közben. Tíz percesnél rövidebb dal nem található rajta, és többtételes művekről beszélünk, szóval, a rádiókban biztos, hogy nem játszanak majd egyetlen dalt sem.

Jon Anderson jellegzetes énekstílusa és hangja minden olyan zenére rányomja a bélyegét, amiben szerepel, e lemez esetében pedig a zene is nagyon őt idézi. Nem mondanám, hogy egyértelműen a Yes hallható minden egyes momentumban, noha igaz, hogy a kultikus angol progresszív rock zenei világ a legfőbb alkotóelem ebben a zenében. Azonban a Yes zenéje vibrálóbb, virtuózabb, spontánabb, nem hallunk olyan földrengést előidéző gitár- vagy billentyűfutamokat, amiket különösen a hetvenes évek első felében produkáltak. Az is igaz, hogy a gitárost, illetve a billentyűst nem Steve Howe-nak vagy Rick Wakeman-nek hívják.  De nem is ez volt a cél, amikor a felvételek készültek, inkább a kidolgozottságon a dalépítkezésen van a hangsúly, mert ott aztán minden a helyén van. Egyes billentyűs részek engem erősen Anderson egy másik projektjére emlékeztetnek, amikor Vangelisszel fuzionált és adott ki nagyon kellemes és szellemes albumokat.

Finom, igényes és elgondolkodtató zene. Nem rohan, mint a gyorsvonat, nyoma sincs annak, hogy bárki le akarná játszani a másikat. Jót tett a produkciónak az egyes helyeken felbukkanó zongora és akusztikus gitár, de személy szerint egy kicsit jobban szabadjára engedtem volna a zenét, kissé rohanósabbra, spontánabbra. Igazából most kellene Roine Stolt részének jönnie, de bajban vagyok, mert nem hallom az ő hangját, mivel ezen a korongon bizony Anderson a domináns. Pedig Stolt is szép életművet tudhat maga mögött, elég a Flower Kingsre vagy a Transatlanticre gondolni. Azonban ő itt háttérben van, asszisztál Anderson előadásához, noha tiszta sor, kivette a részét a komponálásból, nem is kicsit. Ha már egy duó albumáról értekezek, jó lett volna, ha tudok írni a másik komponensről is.

Pontszám: 7.5