Barba Negra Track – A szocrocktól a totális metálig, avagy egy újabb ütős hét következik (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.06.29.

A héten már júliusra hajtjuk át a naptárt, és a nyári lendület tovább folytatódik. Bőséggel jut szórakozás a hétköznapokra is, esténként beköltözik a fesztiválhangulat a Barba Negra Trackbe, koncert koncertet követ, nincs megállás. Műfajok széles palettájával, izgalmas látványvilággal, vég nélküli tombolással várjuk a rajongókat.

 

 

Szocrock bulit csap a Jurij zenekar, első magyarországi fellépésén köszönthetjük a Triviumot. Demjén Ferenc a márciusi teltházas klubbuli után ezúttal a szabad ég alatt várja a szabadság vándorait, a Pokolgéppel pedig a 'Totális metál' album 30 éves jubileumát ünnepelhetjük.

Szocrockra táncoltat a Jurij zenekar a Barba Negra Trackben

A szocrockot játszó Jurij zenekar 15 éve van a pályán, és azóta nem pihen. A közönség pedig könnyedén felveszi a ritmust, táncol és élvezi az olykor lassabb és komolyabb hangvételű, máskor pedig nagyon is pörgős dallamokat. A nyíregyházi fiúk átestek több tagváltáson, számtalan koncertet és fesztiválfellépést tudhatnak maguk mögött itthon és külföldön. Legutóbbi albumukat, az ’Armsrong’-ot úgy jellemezték a korábbi ’Kitartás! I love you’ lemezhez képest, hogy „a durvább még durvább, az elszállós még elszállósabb, a szép pedig még szebb". Biztosak lehetünk benne, hogy egy ütős és lendületes ízelítőt kapunk ebből az életérzésből az idei utolsó budapesti koncertjükön június 29-én a Barba Negra Trackben.

Jurij

Dátum: 2016. június 29.
Helyszín: Barba Negra Track - Budapest - Neumann János u. 2.

Menetrend:

18.00 Kapunyitás
18.30 Verőköltő
19.45 Néhai Bárány
21.00 Jurij

Jegyárak: 1500 Ft

Jegyvásárlás
Facebook-esemény

A Barba Negra Trackben adja első magyarországi koncertjét a Trivium

Első alkalommal érkezik Magyarországra az orlandói metalbanda, a Trivium. A kezdetben metalcore-t játszó zenekar már az 1999-es alapítás után pár évvel kitűnt a hasonló stílust képviselő együttesek közül. Az igazán átütő sikert arató 2005-ös 'Ascendancy' albumukkal írták be magukat a metal történelembe, mely a világ összes tájára eljutott. Számtalan eladott lemezzel és megannyi turnéval a hátuk mögött a későbbiekben bátran és rendkívüli érzékkel kísérleteztek többek között a thrash műfajában is. Június 30-án a Barba Negra Track közönségének is bizonyíthatják, hogy micsoda zúzásra képesek. Metal rajongók figyelem, ezt a bulit bűn lenne kihagyni!

Trivium

Dátum: 2016. június 30.
Helyszín: Barba Negra Track - Budapest - Neumann János u. 2.

Menetrend:

Kapunyitás: 18:00
Ørdøg: 18:20 - 19:00
JINJER: 19:20 - 20:00
TRIVIUM: 20:30 - 22:00

Jegyárak: 6 000 Ft elővételben, a helyszínen 7 000 Ft

Jegyvásárlás
Facebook-esemény

Pénteken újra sajtból lesz a hold: Demjén Ferenc koncert a Barba Negra Trackben

Márciusban teltházas Barba Negra Music Club-os koncerttel köszöntötte a tavaszi szezont Demjén Ferenc, ezúttal pedig a júliust indítja egy szabadtéri koncerttel a Barba Negra Trackben. Több generáción átívelő örökérvényű dalok, jóleső nosztalgia, meghitt pillanatokkal és vidámsággal elegyített este vár a rajongókra július 1-jén. Akár a napfelkeltét várjuk, akár a szerelemvonatra pattanunk fel együtt, az utánozhatatlan érzés magával ragad és elvarázsol. A hold aznap este sajtból lesz, a felhőkről pedig lábat lógatunk.

Demjén Ferenc

Dátum: 2016. július 1.
Helyszín: Barba Negra Track - Budapest - Neumann János u. 2.

Menetrend:

18.00 - Kapunyitás
20.00 - Demjén Ferenc koncert

Jegyárak: 2 999 Ft

Jegyvásárlás
Facebook-esemény

30 éve szól a 'Totális metál', Jubileumi Pokolgép koncert a Barba Negra Trackben

Rég felvéstük a naptárba a július 2-ai dátumot, amikor éjszakai bevetésre indulunk a Pokolgéppel. 30 éves jubileumát ünnepeljük ugyanis az első nagylemezüknek, a ’Totális metál’-nak, mely nemcsak az együttes életében, hanem a magyar heavy metal történetében is különös jelentőséggel bírt. Emellett pedig az idén kiadott ’Metálbomba’ lesz a másik nagy durranása a koncertnek. Természetesen más korszakokból származó kedvenc dalok is felcsendülnek majd a rajongók legnagyobb örömére. Eszeveszett és ünnepi hangulatú szombat estére készülhetünk, biztosak lehetünk benne, hogy „Metál az ész” a Barba Negra Trackben.

Pokolgép

Dátum: 2016. július 2.
Helyszín: Barba Negra Track - Budapest - Neumann János u. 2.

Menetrend:

18.00 KAPUNYITÁS
18.45 PARTYZAN
20: 00 POKOLGÉP

Jegyárak: 2 499 Ft

 

 Jegyvásárlás
Facebook-esemény 

 

Legutóbbi hozzászólások