Vicious Rumors – Itt az első dal az aszteroidás albumról

írta TAZ | 2016.06.20.

Korábban már többször is írtunk a Vicious Rumors nyár végén érkező lemezéről, amiről most meghallgathatod az első dalt.

 

 

Első konceptalbumára készül az amerikai Vicious Rumors, ami augusztus 26-án jelenik meg az SPV/Steamhammer gondozásában. A sztori középpontjában egy Földhöz közeledő pusztító aszteroida áll, a szövegek pedig azt vázolják fel, hogy az emberiség hogyan reagál a világvégével fenyegető hírre.

„Igazán könyörtelen és zúzós, klasszikus Vicious Rumors-stílusban készült az album, de rengeteg csavarral és fordulattal” – mondta Geoff Thorpe gitáros a lemezről. – „Ha valaha is rajongója voltál a Vicious Rumorsnak, a Sabbathnak, a Priestnek és a Maidennek, valamint a jó ízléssel hozzáadott Bay Area-stílusú thrashnek, akkor ez a lemez határozottan neked szól! Minden, amit szeretsz a Vicious Rumorsban, az jelen van az egész albumon.”

Az album producere természetesen Geoff Thorpe, valamint régi segítőtársa, Juan Urteaga volt, a munkálatok a kaliforniai Trident studios falai között zajlottak. A ’Concussion Protocol’ című lemez érdekessége, hogy itt debütál stúdiólemezen a csapat nemrég érkezett új énekese, Nick Holleman.

Legutóbbi hozzászólások