AC/DC – Brian Johnson szerint Ambrose „jött, látott és meggyőzött”

írta CsiGabiGa | 2016.06.06.

Az AC/DC-frontember, Brian Johnson pozitív hírekkel jelentkezett be a Facebookon a hallástechnológiai szakértővel, Stephen Ambrose-zal történt találkozását követően.

 

 

Johnsont korábban eltanácsolta orvosa a koncertezés folytatásától az állandó süketség fenyegető veszélye miatt. De miután elindult egy kampány a közösségi médiában, Ambrose, az Asius Technologies vezetője – ők a vezeték nélküli, fülbe épített monitor kifejlesztői és gyártói – találkozott Johnsonnal, hogy megnézze, tud-e segíteni.

És a frontember jelenti: „Ambrose jött, látott és meggyőzött úttörő technológiájával.” Johnson a feltaláló Facebook-oldalán keresztül kürtölte világgá: „Ez működik! Tökéletesen működik, ez vitathatatlan. Engem egészen bizakodóvá tett, hogy újra képes leszek úgy hallani a zenét, ahogy már több éve nem hallottam. Alig várom, hogy miniatürizálják, és akkor használhatom a normál kommunikációtól kezdve a hangos éttermeken át a színpadi élő zenéig.”

Örömében Johnson még a könyvét is dedikálta a feltalálónak: „Köszönet a reményért! Stephen, te megcsinálod!”

Az AC/DC Johnson hallásproblémái miatt a Guns N’ Roses frontemberével, Axl Rose-zal fejezi be 'Rock Or Bust'-turnéját és játssza le a nemrégiben átütemezett 10 amerikai dátumot, melyeket augusztusban pótolnak. Mióta összeálltak Axllel, olyan – ritkán játszott – Bon Scott-nóták kerültek a repertoárba, mint a Riff Raff, Touch Too Much és az If You Want Blood (You’ve Got It).

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…