FEZEN 2016 – Csere és két új fellépő a nagyszínpadon (x)

írta Hard Rock Magazin | 2016.06.03.

Nagyjából egyszerre érkezett a hír a The Cult és az Anthrax zenekaroktól, hogy az élő szerződés ellenére mégsem tudnak fellépni idén Székesfehérváron. A fesztivál szervezői külföldi zenekarokkal pótolják a kiesőket.

 

 

Csütörtökön Yngwie J. Malmsteen és a DIO Disciples érkezik a FEZEN-re, és várhatóan néhány napon belül – a teljes program kíséretében – a szerdai fellépő nevére is fény derül.

Elcsépelt kifejezés a „gitárhős”, de akinek a tiszteletére a világ egyik legnagyobb gitárgyártója évek óta saját modellt készít, arra joggal használjuk. Yngwie J. Malmsteen új fejezetet nyitott a rockgitározás történetében, hatására gitárosok tucatjai kezdték el beemelni a klasszikus zenét a rock/metal világba, és őt tartják a neoklasszikus metal keresztapjának. A The Cult visszalépésével megüresedő helyet nem egy, hanem rögtön két zenekarral tömi be a FEZEN. Malmsteen mellett csütörtökre érkezik a DIO Disciples szupergoup is, akiknek tagjait többek között az AC/DC, a Judas Priest és a Lynch Mob formációkból ismerhetjük. A The Subways és a Lord mellett így Yngwie J. Malmsteent és a DIO Disciplest láthatjuk csütörtökön a FEZEN rock-metal nagyszínpadán.

Aki csak a két visszalépő zenekar miatt jött volna a fesztiválra, június 30-ig a vásárlás helyén visszaválthatja szerdai vagy csütörtöki napijegyét, vagy egy másik választott napon felhasználhatja a helyszínen. Már megállapodtak a szervezők az Anthrax helyére érkező zenekarral, várhatóan pár napon belül – a hivatalos szerződéskötés után – árulják el kilétét, és ezzel egy időben érkezik a teljes program, valamint részletes napi bontás is. Augusztus 3-án pedig közel 20 külföldi fellépővel, hazai sztárokkal, megnövelt fesztiválterülettel és dupla nagyszínpaddal indul a FEZEN fesztivál!

Legutóbbi hozzászólások