Glitter Rose: Outlaw In Love
írta Hard Rock Magazin | 2016.05.05.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az ’Outlaw In Love’ megjelenési dátumához képest szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt jelent meg a texasi Glitter Rose kiváló ’Dead Or Alive’ című albuma. Akkor egy nagyon lendületes és színes southern rock lemezt hozott össze némi bluesszal és countryval fűszerezve, a folytatás viszont csak most érkezett el. A hosszú szünet oka az volt, hogy pénzügyi gondok hátráltatták, de ezt most ne is firtassuk, hanem vegyük górcső alá a 11 dalt magába foglaló korongot!
A nyitó My Heart Is... meggyőzően indul a berobbanó torzított riffnek köszönhetően. A hangzásában is ,,déli rock” stílusú dal középtempóban, lassú tehervonatként zakatol előre. Az akusztikus gitárra váltó középrész és a kissé agresszív ének a nóta fénypontja, utána viszont újra továbblendül a tempó. Ezt követően hasonló stílusú számok érkeznek, melyek közül a Sleep akár az előző lemezre is felfért volna. Nagy erénye a daloknak, hogy nem feledkeztek el a refrének fontosságáról, ami viszont sajnos visszalépés az előzőhöz képest, hogy hősnőnk az amúgy nagyon jó hangját nem sokszor, és nem annyira engedi szabadjára.
A nyers riffel induló Elm St. a lemez egyik csúcspontja a maga lassan lüktető tempójával, az akusztikus gitárok időnkénti fel-felbukkanásával, és természetesen a kiváló énekkel, valamint gitárszólóval együttvéve. A Shame és a California Blues is kellemes hallgatnivaló, utána viszont túlságosan szürkévé válnak a szerzemények. A középtempó marad továbbra is, a nagyobb baj viszont az, hogy nem kaptak helyet a lemezen tipikusan „déli dalok”, márpedig a ’Dead Or Alive’ után joggal várhattunk volna hasonló kiteljesedést, ami most nem akar eljönni. Nem azt mondom, hogy „miért nincs rajta egy Kody Was A Killer – nem kevés Lynyrd Skynyrd utóízzel –, Vodka Girls, vagy Red Light”, de hallhatóan törekvés sincs ebbe az irányba. Ehelyett érkezik egy szomorú, country-pop hatású dal a Grace képében, amivel nem lenne baj – mivel elég hangulatosra sikerült –, de itt már túlságosan leül a lemez, márpedig ha egy zene átmegy valamiféle háttérdöngicsélésbe, az nem tesz jót az összképnek.
Sajnos ugyanezt a vonalat folytatja a Secrets is, viszont a záró Hollywood Rain és a Cry In My Beer valamennyire próbál kimozdulni a letargiából, de igazán ezek sem tudnak felpörögni. Előbbi ígéretes riffel indul – természetesen a refrén itt is nagyon jó, sőt egyenesen fülbemászó –, amit ráadásul végigkísér egy bluesos gitárszóló, mégsem rázza fel a hallgatót úgy, ahogy kellene. A Cry In My Beer ezzel szemben hozza a vidéki életérzést a piszkosul jól megírt refrénnel, és ennek végre tényleg olyan a hangulata, mintha a mocsaras Louisiana állam egyik útszéli kocsmájában söröznénk. Lehet, hogy innen kellett volna indítani az albumot, és akkor talán jobban éreznénk a végtelen déli mezőket átszelő országutak vibrálását. Persze ahogy utaltam rá, valószínűleg most nem egy ilyen lemez készítése volt a cél, amiért mindenképpen kár.
Felemás érzéseim vannak a koronggal kapcsolatban. A dalok tempója – főleg a lemez közepétől – amolyan állóvízzé alakítja az egész albumot, holott az előző lemezen ha nem is végig, de inkább voltak gyorsabb ütemű számok, ráadásul a déli hangszereket is bátrabban megpendítették. Manapság a tengerentúlon annyira népszerű a rádiós country-pop, hogy nyomokban, de itt is érezhető, csak sajnos ez most pont a southern rockos megoldások rovására ment, a másik oldal azonban azt mutatja, hogy vannak itt jó pillanatok is, főleg az album első felében. A hangzásra nem lehet panasz, a húzódalokba bekerültek dögös gitárszólók, valamint nem feledkeztek meg a refrénekről sem, viszont minden pozitívumuk ellenére ezek hangulatán annyira nem érezni a dél poros szelét.
Legutóbbi hozzászólások