Glitter Rose: Outlaw In Love

írta Hard Rock Magazin | 2016.05.05.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.thisisgr.com/

Stílus: southern rock

Származás: USA

 

Zenészek
Glitter Rose – ének, vokál, akusztikus gitár, elektromos gitár Ian Charlie – szólógitár Erik Ralston – basszusgitár Chris Hoffman – dob Francisco Rodriguez – billentyű, vokál
Dalcímek
01. My Heart Is… 02. New York to Portland 03. Sleep (Only Wants Me In The Sunlight) 04. Elm St. 05. Shame 06. California Blues 07. Hey Joker 08. Grace 09. Secrets 10. Hollywood Rain 11. Cry In My Beer
Értékelés

Az ’Outlaw In Love’ megjelenési dátumához képest szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt jelent meg a texasi Glitter Rose kiváló ’Dead Or Alive’ című albuma. Akkor egy nagyon lendületes és színes southern rock lemezt hozott össze némi bluesszal és countryval fűszerezve, a folytatás viszont csak most érkezett el. A hosszú szünet oka az volt, hogy pénzügyi gondok hátráltatták, de ezt most ne is firtassuk, hanem vegyük górcső alá a 11 dalt magába foglaló korongot!

A nyitó My Heart Is... meggyőzően indul a berobbanó torzított riffnek köszönhetően. A hangzásában is ,,déli rock” stílusú dal középtempóban, lassú tehervonatként zakatol előre. Az akusztikus gitárra váltó középrész és a kissé agresszív ének a nóta fénypontja, utána viszont újra továbblendül a tempó. Ezt követően hasonló stílusú számok érkeznek, melyek közül a Sleep akár az előző lemezre is felfért volna. Nagy erénye a daloknak, hogy nem feledkeztek el a refrének fontosságáról, ami viszont sajnos visszalépés az előzőhöz képest, hogy hősnőnk az amúgy nagyon jó hangját nem sokszor, és nem annyira engedi szabadjára.

A nyers riffel induló Elm St. a lemez egyik csúcspontja a maga lassan lüktető tempójával, az akusztikus gitárok időnkénti fel-felbukkanásával, és természetesen a kiváló énekkel, valamint gitárszólóval együttvéve. A Shame és a California Blues is kellemes hallgatnivaló, utána viszont túlságosan szürkévé válnak a szerzemények. A középtempó marad továbbra is, a nagyobb baj viszont az, hogy nem kaptak helyet a lemezen tipikusan „déli dalok”, márpedig a ’Dead Or Alive’ után joggal várhattunk volna hasonló kiteljesedést, ami most nem akar eljönni. Nem azt mondom, hogy „miért  nincs rajta  egy Kody Was A Killer – nem kevés Lynyrd Skynyrd utóízzel –, Vodka Girls, vagy Red Light”, de hallhatóan törekvés sincs ebbe az irányba. Ehelyett érkezik egy szomorú, country-pop hatású dal a Grace képében, amivel nem lenne baj – mivel elég hangulatosra sikerült –, de itt már túlságosan leül a lemez, márpedig ha egy zene átmegy valamiféle háttérdöngicsélésbe, az nem tesz jót az összképnek.

Sajnos ugyanezt a vonalat folytatja a Secrets is, viszont a záró Hollywood Rain és a Cry In My Beer valamennyire próbál kimozdulni a letargiából, de igazán ezek sem tudnak felpörögni. Előbbi ígéretes riffel indul – természetesen a refrén itt is nagyon jó, sőt egyenesen fülbemászó –, amit ráadásul végigkísér egy bluesos gitárszóló, mégsem rázza fel a hallgatót úgy, ahogy kellene. A Cry In My Beer ezzel szemben hozza a vidéki életérzést a piszkosul jól megírt refrénnel, és ennek végre tényleg olyan a hangulata, mintha a mocsaras Louisiana állam egyik útszéli kocsmájában söröznénk. Lehet, hogy innen kellett volna indítani az albumot, és akkor talán jobban éreznénk a végtelen déli mezőket átszelő országutak vibrálását. Persze ahogy utaltam rá, valószínűleg most nem egy ilyen lemez készítése volt a cél, amiért mindenképpen kár.

Felemás érzéseim vannak a koronggal kapcsolatban.  A dalok tempója – főleg a lemez közepétől – amolyan állóvízzé alakítja az egész albumot, holott az előző lemezen ha nem is végig, de inkább voltak gyorsabb ütemű számok, ráadásul a déli hangszereket is bátrabban megpendítették. Manapság a tengerentúlon annyira népszerű a rádiós country-pop, hogy nyomokban, de itt is érezhető, csak sajnos ez most pont a southern rockos megoldások rovására ment, a másik oldal azonban azt mutatja, hogy vannak itt jó pillanatok is, főleg az album első felében. A hangzásra nem lehet panasz, a húzódalokba bekerültek dögös gitárszólók, valamint nem feledkeztek meg a refrénekről sem, viszont minden pozitívumuk ellenére ezek hangulatán annyira nem érezni a dél poros szelét.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások