Kip Winger – A 20. század egyik legkiválóbb balett-táncosa új művének középpontjában

írta TAZ | 2016.04.28.

Nyolc év után új szólóanyaggal jelentkezik Kip Winger, ami ezúttal kizárólag klasszikus zenét tartalmaz, tematikáját tekintve pedig egy képzeletbeli zenei beszélgetés, a 20. század egyik legünnepeltebb férfi balett-táncosával, Vaclav Nijinszkijjel.

 

 

Május 27-én jelenik meg Kip Winger új szólóalbuma ’Conversations With Nijinsky’ címmel, melyen a 2010-es Ghost, valamint a szintén újnak számító A Parting Grace című klasszikus szerzeménye is helyet kapott. A lemezt a George Lucashoz köthető Skywalker Soundban rögzítették a San Francisco Ballet Orchestra közreműködésével, a karmester Martin West volt, a produceri munkákban pedig Leslie Ann Jones segédkezett. Wingert régóta szoros szálak fűzik a klasszikus zenéhez, most végre sikerült összehozni első komolyzenei lemezét is: „Egész életemet a zenének szenteltem. Már a korai, Alice Cooperrel töltött idők óta tudtam, hogy a végső célom az, hogy klasszikus zenét komponáljak szimfonikus zenekarnak. Hatalmas megtiszteltetés Martin Westtel, Leslie Ann Jonesszal és ezzel a nagyszerű zenekarral dolgozni.”

1. Conversations With Nijinsky: I. Chaconne de feu
2. Conversations With Nijinsky: II. Waltz solitaire

3. Conversations With Nijinsky: III. Souvenir noir
4. Conversations With Nijinsky: IV. l'Imortal
5. Ghosts: I. Misterioso
6. Ghosts: II. Vivace
7. Ghosts: III. Adagio
8. Ghosts: IV. Allegro
9. A Parting Grace

Legutóbbi hozzászólások