Moonsorrow & Swallow The Sun, 2007.04.03., Kultiplex
írta Tomka | 2007.04.09.
Az áprilisi koncertdömpinget, amely során minden hétre 2-3 híres külföldi banda koncertje is jut, finn rokonaink, a hamisítatlan folk metált játszó Moonsorrow nyitotta, a doom/death brigád, a Swallow The Sun felvezetésével... A Kultiplexben, ahogy az mostanában a folk metál bulikon lenni szokott - gondoljunk csak a Korpiklaani teltházas koncertjére, ahol sokan még kint is ragadtak -, jelentős tömeg fogadott, amikor megérkeztem, hogy a szintén finn doomerek produkcióját is elcsípjem, akik eddigi 3 nagylemezükkel maximális lelkesedést és elismerést váltottak ki a szaksajtóból, és a stílus fanatikusaiból egyaránt. Zenéjüket a doom/death kategóriába sorolják, a death hatás azonban főleg az ének terén jelenik meg, a hörgés dominanciájával, ám a "lágyabb melódiák" kedvelőinek sem kell megijedniük, ugyanis a kinézetileg egy HC banda frontemberére hajazó Mikko Kotamäki énekes gyakran előveszi tiszta énekhangját is, amit élőben is nagyszerűen használ - ritka az ilyen énekes, aki mindkét hangjával kiválóan tud bánni. Zenéjük sajátosságaiból kifolyólag a színpadkép leginkább a statikus jelzővel illethető, mindenki a saját posztján csendben zúzta a gyomrokat a mélybe rántó súlyos zenét, bár meg kell hagyni, hogy a színpad adottságai sem adnak túl nagy teret a mozgásra, de később, a Moonsorrow koncertje alatt azért láthattuk, hogy jobban is ki lehet használni ezeket a lehetőségeket.
Koncertprogramjukban mindhárom lemezükről mazsolázgattak (The Morning Never Came - 2003, Ghosts of Loss - 2005, Hope - 2007), de természetesen igyekeztek a nagyon is friss, februárban megjelent Hope lemezük dalait preferálni, ám ilyen terjedelmes - nyugodtan mondhatjuk, hogy monumentális - számok esetén nehéz nagyon variálni a programot. A közönség is jól fogadta lassan hömpölygő, de hangulatos zenéjüket, és habár sietősséggel igazán nem lehet megvádolni őket, így is igyekeztek valamennyire nagyobb mozgékonysággal élvezni a koncertet, mint ahogy azt a srácok fent a színpadon tették, igaz ebben lehet, hogy az elfogyasztott sörmennyiség is közrejátszott. Az est mindenki által várt fénypontja természetesen a Moonsorrow koncertje volt, akiket olyan sok finn társukkal egyetemben, nyugodtan nevezhetünk már ide "hazajáró" bandának, hiszen az utóbbi időben minden turnéjukkal tiszteletüket teszik valamelyik kisebb-nagyobb klubhelységben, rajongóik legnagyobb örömére. Személy szerint nekem először volt alkalmam élőben is elkapni a finn tradíciót nemcsak muzikálisan, hanem verbálisan is ápoló Sorvali unokatestvéreket és bandájukat, akik olyan nívójú produkciót nyújtottak, amilyet előzetesen elvártam tőlük. Északi testvéreink ötösfogata ezúttal is lenyűgözte rajongóit, bizonyítva, hogy nálunk az ilyenfajta zenével nem nagyon lehet mellényúlni. Főleg a fiatalok körében nagyon sok lelkes rajongót tudhat magáénak a Moonsorrow, hasonszőrű társaival egyetemben, mint például az április 21-én szintén itt koncertező Ensiferum. El kell ismerni azonban, hogy nem véletlen ez a közkedveltség, hiszen Ville és együttese az egyik nagyon kifinomultan művelik ezt a fajta zenét, és minden albumukkal próbálnak valami újat alkotni a stílus kereteit feszegetve, ám ezzel együtt azon belül is maradva. Hogy ne kelljen olyan régre visszamennünk, kiváló példa gyanánt itt van a legújabb, 2007-es albumuk, amelyen mindössze 2 szám szolgáltatja a majdnem 1 órás játékidőt, amely ékes példája a progresszivitás felé való erős kikacsingatásoknak, habár igaz, hogy már korábban sem vetették meg a hosszabb, komplexebb számokat. Ez erősen kihat természetesen a setlist összeállítására, így ahogy már a Swallow The Sun kapcsán is említettem, itt nem lesznek 20 számos produkciók: hogy továbbra is a számok területén maradjunk, ezúttal introk nélkül mindössze 8 szám biztosította a közel 1,5 órás koncerten a szórakozást a publikum számára. A kevés szám szolgáltatta csekély válogatási lehetőséget a józan ész megfontolásai alapján igyekeztek minden albumra kiterjeszteni, úgy, hogy a friss korong második szerzeménye is helyet kapott, nevezetesen a Tuleen Ajettu Maa, ami azonban kilógott a koncert intenzív egészéből a maga mérhetetlenül nagy terjedelmével, itt éreztem, hogy az összetettség már tényleg öncélúvá vált, a befogadást pedig sokkal komplikáltabbá tette. Teljesen más egy ilyen számot otthon kibogozni, ami ugye még pluszban sajátos élvezetet is nyújthat a türelmes hallgatók számára, ám koncerten távol áll attól, hogy "nagyot üssön", pláne, ha a sokkal dinamikusabb, relatív "lényegretörőbb" korai számokkal alkot kontrasztot, mint a Kuin Ikuinen az első lemezükről, a kissé hányatott sorsú Suden Uniról. A nagyérdemű is érezte ezt, és a reakcióikból egyértelmű volt, hogy ők is inkább ezeket az intenzívebb, dallamorientáltabb számokat preferálják - ahogy a zene által kiváltott hatások soraiba sorolható pogózás is intenzívebb volt ezek alatt. A legtöbbször megidézett album a banda munkásságából talán legnépszerűbb Suden Uni volt, amit három nóta erejéig is elővettek, elhangzott ugyanis a már előbb említett Kuin Ikuinen, a nagyszerű Pakanajuhla, illetve a bulizós Tulkaapa äijät, de a közönségkedvenc Kivenkantaja, illetve a Voimasta Ja Kunniasta két "slágere", a Kylän Päässä, és a ráadásban a közönség nagy örömére eljátszott Sankaritarina sem maradhatott ki.
A Moonsorrow tagjai már jóval aktívabbak voltak a színpadon, mint a STS szinte szoborként funkcionáló tagjai, a három gitáros a lehetőségekhez képest maximálisan bemozogta a rendelkezésükre álló teret. Ráadásul látszott rajtuk, hogy nagyon élvezik a bulit, főleg a leginkább a bal szélen feltűnő Mitja Harvilahti-n, aki headbangolásban megpróbálta lekörözni az egész közönséget, több-kevesebb sikerrel; jobboldalon pedig a másik Sorvali testvért helyettesítő Janne Perttilä vonta magára a tekinteteket szuggesztív megjelenésével. A koncert talán legnagyobb, és leginkább szembeszökő negatívuma azonban a bandatagok, pontosabban leginkább az énekes Ville részéről tapasztalható kommunikációhiány volt, hiszen a minimálisra csökkentett üdvözlő és lelkesítő kliséken kívül nem próbált semmilyen "intimebb" viszonyt kialakítani, sem pedig esetleg a szünetekben szórakoztatni a közönséget, amit még fáradtságra se lehet fogni, hiszen a Kulti mindössze a 4. helyszín a sorban - ha már minden évben jönnek ide koncertezni, legalább egy kis udvariasságon felüli barátságosságot is megérdemelne a közönség, amellett, hogy a zene prezentálására nem lehetett panasz.
Feltehetőleg senki nem fog kételkedni, pláne a közönség körében aratott sikereiket tekintve, hogy a Moonsorrow következő turnéjával újfent tiszteletét teszi nálunk, reméljük egy csöppnyivel barátságosabb hangulatban, és egy újabb kísérletezős, de talán inkább számorientáltabb lemezzel a háta mögött. Setlist Tyven / Pimeä
Kylän Päässä
Tuleen Ajettu Maa
Kuin Ikuinen
Pakanajuhla
Kivenkantaja
------------
Intro / Sankaritarina
Tulkaapa äijät Tomka Képek: sasom A lehetőségért köszönet a Concerto-nak!
Legutóbbi hozzászólások