„Támogatni kell a zenészeket ahhoz, hogy a minőséget emelni lehessen”: Interjú Victor Smolskival (Almanac)

Tavaly sokakat meglepetésként ért a hír, hogy távozik a Rage-ből Victor Smolski, a zenekar újkori érájának egyik, ha nem a legfőbb sikerkovácsa. Peavy azóta új tagokkal öregbíti tovább a banda történetét, a fehérorosz gitáros pedig Almanac néven egy új zenekart hozott össze, amiben remek zenészekkel vette magát körbe. A lemez még ugyan nem jelent meg, de mivel nagyon kíváncsi vagyok rá, úgy gondoltam, hogy beszélgetek egyet Victorral, hátha megoszt néhány infót az albummal kapcsolatban. Persze ha már összejött a beszélgetés, akkor rákérdeztem még néhány fontos dologra, így azt is megtudhatod a vele készült interjúból, hogy miért szakadt szét a Rage, illetve, hogy miért éppen Havancsák Gyulát kérte fel a lemezborító elkészítéséhez, de mesélt az autóversenyzésről és hangszereiről is a szláv gitárvirtuóz.

Hard Rock Magazin: Ha nem gond, először kezdjük a Rage-dzsel. Mi vezetett a felállás szétválásához, egyáltalán mióta érezted, hogy nem működik megfelelően a banda?

Victor Smolski: Az elmúlt pár évben már úgy éreztem, hogy nem túl szórakoztató számomra a Rage-ben zenélni, mivel mindig ugyanazokat a köröket futottuk, ráadásul túl sokat dolgoztam egyedül, nem volt megfelelő a csapatmunka. Általában úgy működött a dalszerzés, hogy Peavy hozott egy ötletet, majd megkért, hogy írjak belőle egy dalt. Rutinmunkává vált az egész, kezdett nagyon unalmassá válni. Meg aztán ne feledjük Peter csont- és koponyamániáját sem, ami már tényleg sok volt nekem. Szóval a harmincadik évfordulós turné után azt mondtam, hogy oké srácok, ennyi volt. 16 évig erősítettem a zenekart, rengeteg albumot adtunk ki és sokat turnéztunk, de most jött el az ideje, hogy továbblépjek.

HRM: A Facebookon azt írta André Hilgers dobos, hogy teljesen váratlanul érte a hír, nyaralása közepén értesült a szétválásról. Tényleg így történt?

VS: Ez nem teljesen igaz, mert folyamatosan beszéltünk a dologról, már a turné alatt is, ami után el is mondtam, hogy számomra ennyi volt a Rage. Szóval napirenden volt a téma, a hivatalos bejelentés alatt viszont tényleg vakáción volt André.

HRM: Új zenekarodban, az Almanacben mennyivel állsz másképpen a dalszerzéshez, mint anno a Rage-ben?

VS: A legnagyobb különbség az, hogy nincs megkötve a kezem, ami végső soron hatalmas szabadságot jelent. Amikor a Rage-nek írtam, korlátok közé voltam szorítva rengeteg dolog miatt. Először is ott volt Peter hangja, ami nagyjából egy oktávot ölel fel, szóval a dallam nem mehetett e fölé, pontosan illeszkednie kellett a hangterjedelméhez. De a basszusgitárral is kezdenem kellett valamit, mert nem szeretett szólisztikusabb témákat játszani, szóval olyan dolgot kellett írnom, ami nem gyors, viszont jól hangzik, plusz a riffeknek is illeszkedniük kellett a lábdobokhoz. Nehéz volt összehozni egy végtelenül egyszerű basszust ezekkel a dolgokkal, mivel ez rettenetesen unalmas munka volt számomra. Az Almanac viszont olyan, mint egy szórakozás, remek zenészek és kiváló énekesek vannak körülöttem. A rengeteg próba során mindent ki tudunk próbálni, jó a csapatmunka, szóval egy igazán élő zenekar ez, nagyszerű velük zenét írni.

HRM: Mire számíthatunk debütlemezetektől? Eddig csak egy dalt hallhattunk, de már abból is kiderült, hogy nagyon ígéretes ez a hároménekes felállás.

VS: A ’Tsar’ egy nagyon érdekes sztorira épülő konceptalbum. Az alap a power metal, amihez egy kis szimfonikus kíséret is csatlakozik, azonban a zenekar nem olyan fontos, mint az LMO esetében volt, egyszerűen csak mélyíti és színezi a hangzást. Úgy érzem, hogy sikerült egy különleges hangzást elérnünk a három énekessel, ez elsősorban annak köszönhető, hogy mind a hárman különböző hangszínnel rendelkeznek. Andy testesíti meg a power metalt, míg David inkább hard rockos hanggal bír, és ugye Jeanette-nek is különleges orgánuma van. A különbségek ellenére mégis jól illeszkednek egymáshoz a hangszínek, igazából nem könnyű ilyen énekeseket találni. A dalokban egyébként nagyon sok minden keveredik, van bennük szimfonikus és progresszív hatás is, mégis egyszerű hallgatni őket a rengeteg nagyszerű dallam miatt, viszont 2-3 hallgatás után még nem lehet megunni. Minden egyes alkalommal találhatsz bennük érdekes és trükkös dolgokat, ami nagyszerű, ráadásul a hangzást és az arányokat is eltaláltuk. Mondjuk amire összejött, született vagy 156 különböző keverés, szóval őrület volt az egész. (nevet) Talán még annyit hozzátennék, hogy zeneileg annak a keveréke, amit a Rage-ben és az LMO-ban csináltam, de az utóbbinál azért sokkal keményebb a végeredmény. A dalok lenyűgözőek, minden nagyon egyben van, és szerintem valami újra is rátaláltam ezzel a felállással. Összességében talán ez a legjobb lemez, amit valaha készítettem.

HRM: Első szólólemezeden és az LMO egyetlen anyagán is a történelemhez nyúltál ihletért, ahogy most is. Ennyire kedveled a történelmet?

VS: Igen, nagyon szeretem a történelmet, szerintem az ütős történelmi sztorik nagyon jól passzolnak a metalhoz. Sokat gondolkodtam, hogy ezúttal mit lehetne használni a zenéhez, végül egy történetet választottam, ami érdekes része az európai és a világtörténelemnek. Mindenki ismeri Rettegett Ivánt, de nem sokan tudják, hogy valójában mi történt vele ebben az időben, pedig nagyon sokat változtatott az orosz és az európai történelmen. Úgy gondolom, hogy érdekes megfigyelni az életét, mert senki sem születik gyilkosnak, de az őt körülvevő környezet nagyon megváltozott miután az anyját és az első feleségét megölték. Ezután a körülötte levő emberek nagy része meghalt, az élete tele volt keserűséggel és fájdalommal.

HRM: A zenekarodba az énekeseket leszámítva nem túl ismert zenészeket vettél be. Hol bukkantál rájuk?

VS: Az énekesnő, Jeanette és a billentyűs, Enric az LMO projektből jött át, valamint a szimfonikus zenekar is szinte ugyanaz, mint az LMO-ban. Armin a legutóbbi szólólemezemen játszott vendégként, a dobossal, Michaellel pedig pár éve találkoztam egy workshopon, őt utána szintén meghívtam a szólóalbumomra, később pedig a workshopjaimon is játszott. Egy nagyon súlyos, modern stílusa van. Andyt és Davidet már régóta ismerem, mindig is szerettem a hangjukat és tervben volt, hogy meghívom őket valamelyik projektembe, szóval azonnal rájuk gondoltam az Almanac megalakulásának elején. Nagyszerű srácok és jó barátok is vagyunk. Fontosnak tartom, hogy mindenki azt érezze, hogy ez egy igazi zenekar, nem pedig egy projekt. Nincsenek vendégzenészek, és kizárólag a stúdióban, együtt rögzítünk dolgokat, úgy mint egy csapat. De természetesen fogunk koncertezni is, sőt tavaly már volt pár bulink, melyek nagyon jól sültek el.

HRM: A szimfonikus zenekar egy része az Orquestra Barcelona Filharmonia tagjaira épül. Hogyan találtál rá erre a spanyol művészeti csoportra?

VS: Egyszerű volt rájuk találni, mert ugye a legutóbbi LMO turné is nagyszerűen sikerült velük, a spanyol karmesterrel jól ismerjük egymást és jó barátok is vagyunk, ráadásul a színpadon is olajozottan működnek a dolgok. A zenekar tagjai érzik a metal feelinget, nem rettenek meg a hangerőtől, tudják, hogy mikor és mit kell csinálni. Igazából nem sok szimfonikus zenekar tudja, miről szól a metal, ezért akartam pont velük dolgozni, és tökéletes munkát végeztek, pontosan azt csinálták, amit szerettem volna. Egyébként nem csak klasszikus zenészek, hiszen rengeteg metalt is hallgatnak, szóval tudják, hogyan kell együtt szólnia a bandának és a zenekari részeknek. A karmester egy nagyon profi szakember, a barcelonai stúdióban pedig lenyűgöző volt dolgozni, így meglehetősen könnyen ment minden.

HRM: Turnézni is fogsz a csapattal? Csak azért kérdezem, mert gondolom kicsit nehéz egyeztetni az énekesek időbeosztásait, és akkor még nem is említettem a szimfonikus zenekart. [azóta kiderült, hogy az Orden Ogan társaságában járják majd Európát március-április folyamán – szerk.]

VS: Mindenképpen fogunk turnézni, hiszen az LMO-val is megtettük ezt, abszolút működőképes a dolog. A kisebb klubokban szimpla metalzenekarként játszunk majd, mellette pedig lesznek kiemelt koncertjeink nagyzenekarral. Egyébként rutin tekintetében a basszusgitárosunknak, Arminnak van lemaradása, mivel nem sokat turnézott ezelőtt, de profi zenész, úgyhogy ez nem jelenthet gondot, de igazából az időbeosztás és a közös koncertek sem.

HRM: Az album borítóját egy neves magyar grafikus, Havancsák Gyula készítette. Miért éppen őt kérted fel erre a munkára?

VS: Mivel ő volt a legjobb. (nevet) Rengeteg művészt kértem meg, hogy küldjenek ötleteket,  úgyhogy töménytelen mennyiségű vázlatom van a lemezborítóról, de a Gyuláé egyszerűen tökéletes. Azonnal megértette, hogy mit akarok és még a stílust is eltalálta, szóval tökéletes munkát végzett. Minden bizonnyal ez a valaha volt legjobb lemezborítóm, egyszerűen lenyűgöző. Nagyon jól passzol a kliphez, a koncepcióhoz, a zenéhez és a szövegekhez. Olyan, mint egy metal lemez borítója, mégis nagyon intelligens.

HRM: 2004-ben játszottál a népszerű orosz rockénekes, Valerij Kipelov bandájának debütlemezén, sőt a turnéra is elkísérted őket. Hogy jött a felkérés, esetleg van arra esély, hogy újból beszállsz hozzájuk egy kicsit pengetni?

VS: Az egész úgy indult, hogy segítséget kértek a debütlemez felvételeinél, de utána egy 1,5 éves turnéra is elmentem velük. Igazából elég hosszúra nyúlt a kiruccanás, mivel Oroszország meglehetősen nagy, szerintem ha 5 évig turnézol, akkor sem jutsz el minden városba, ez egyszerűen őrület. (nevet) Egyébként jól sült el a dolog, nagyszerű közönség előtt játszottunk, számomra pedig egy lehetőség volt, hogy ismét Oroszország rejtett zugaiban és Szibériában koncertezhessek, mivel annak idején nagyon szerettem itt játszani az első zenekarommal.  Szóval jó emlékeim vannak az egészről, de nem  nyúlhatott hosszabbra az együttműködés, mivel eléggé elfoglalt voltam. Folyamatosan repülni ide-oda, először Rage, majd Kipelov turné, hihetetlenül fárasztó. Abban a két évben évi kilenc hónapot turnéztam, szóval az már egy kicsit sok volt.

HRM: Régóta nem jelentkeztél szólólemezzel, esetleg van már valamilyen terved egy újabb önálló anyaggal kapcsolatban?

VS: Igen, mindenképpen. Tavaly már el is készítettem a felét, de aztán elkezdtem az Almanaccel foglalkozni. Amikor lesz időm - remélhetőleg még ebben az évben -, akkor biztos, hogy felveszem a második felét is. Minden attól függ, hogy mennyi koncertünk lesz, hány felkérést kapunk, és hogy mi történik az Almanaccel. De az biztos, hogy mindenképpen akarok egy új szólóalbumot.

HRM: A lemezeiden szinte mindig előkerül a klasszikus zene, és ugye az sem titok, hogy a gitáron kívül csellón és zongorán is játszol. Szoktál a szabadidődben a klasszikus zenével foglalkozni?

VS: Persze! Nagyon szeretem a komolyzenét, és ha van egy kis időm, akkor játszom is. Van pár projektem, melyekben egy kisebb kamarazenekarral zenélek együtt. Kedvelem Csajkovszkij, Prokofjev és Sosztakovics zenéjét, de a többi szerzőt is, múlt évben például a Vivaldi Metal Projectben vendégeskedtem, ahol ugye a ’Négy Évszak’-ot dolgoztuk fel. Egyébként az új szólóanyagom is rengeteg klasszikus zenét tartalmaz, de természetesen előkerül majd jó pár keményebb téma is.

HRM: Hosszú ideje vagy szoros kapcsolatban a Yamaha céggel, de Siggi Braun gitárokat is használsz, sőt ebből saját modelled is van. Miben különbözik a két hangszer egymástól, és hogyan döntöd el, hogy melyiket használod?

VS: Nagyjából már 15 éve dolgozom együtt mindkét céggel. Különböző stílusú hangja van a gitároknak, a Sigginek például sokkal szólisztikusabb, ami instrumentális zenékhez jobban passzol. Van néhány remek amerikai és japán Yamaha custom gitárom is, melyeken rengeteg dolgot próbálok ki, olykor kísérletezek a pickupokkal is, miközben dolgozom a dalokon. A Yamaha szerintem jobban illeszkedik egy zenekarba, mert nagyon agresszív közepe van a hangzásának, ráadásul könnyű élőben is megtalálni a helyes arányokat, a Siggi gitárokkal viszont képes vagyok mindenféle őrült kísérletezésre. Cserélgethetem a fákat, az érintőket, a pickupokat, plusz ugye ott a szitár is. Kevergethetem a piezós és a mágneses hangszedőket, amivel mondjuk olyan hangszínt kaphatunk, mint a Straight To Hellben. A két cég tehát különböző, de mindig rengeteget tanulok, hiszen állandóan új hangzások után kutakodom. Pontosan ez az, amiért az erősítők terén is kapcsolatban vagyok az Engl céggel, akikkel egyébként nemrég készítettem egy új gitáreffektet, ezt valószínűleg a jövő hónapban dobjuk piacra. Mindig próbálok valami újat felfedezni, hogy aztán azt beépíthessük a stúdiós és élő produkcióimba.

HRM: Sokan talán nem tudják, de a versenyzés nagyon fontos szerepet tölt be az életedben. Hogyan kerültél vele kapcsolatba és mikor kezdtél bele?

VS: A versenyzés valóban nagyon fontos számomra. Félprofiként kezdtem még otthon, Minszkben, elsősorban csak a móka kedvéért. Annak idején viszont még nem voltak valami jó autók és pályák sem ott. Németországban váltam profivá, ahol az egyik legjobb német raliversenyző, Harald Demuth iskolájában tanultam. A német és az európai raliversenyek után átváltottam a túraautóra, versenyeztem Porschéval meg BMW-vel. Angliában kipróbáltam a Forma 4-et is, ami szintén jól ment, az egyik futamon második helyezést értem el. Nagyon szükségem van erre az adrenalin löketre, mert ez az egyetlen dolog, ami kitörli a fejemből a zenét. Rengeteget írok, rengeteg játszom, szóval sokat foglalkozom a zenével, így a fejem folyamatosan tele van a hangokkal, és ha csak nyaralni megyek, akkor is ezeket dúdolgatom, szóval a versenyzés képes ezt teljesen elfeledteti ezt velem. Jó móka, de nagyon veszélyes, sok benne az adrenalin, és iszonyatosan koncentrálni kell.

HRM: Nem tudom megkerülni, hogy ne beszéljünk a zeneipar jelenlegi helyzetéről. Sokan eltérően gondolkodnak a mai állapotokról, de szerintem folyamatosan esik a színvonal. Te hogy látod?

VS: Szerintem nagyon nehéz zenésznek lenni a mostani állapotok között. Az emberek nem vesznek CD-ket, a lemezkiadók pedig nem nagyon támogatják az új zenekarokat. A nagyobb nevek még nagyobbak lesznek, a közepesen ismert csapatatok pedig szinte meghalnak. Nehéz élőben is játszani manapság, mert nem kapsz elegendő támogatást a turnéra a kiadótól, mivel a rajongók ingyen letöltik a zenéket, ami egy dolog, de a legrosszabb az, hogy sajnos senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a zenéért fizetni kellene. A Facebook meg a YouTube nagyon szórakoztató, de nem emeli a zene színvonalát és a már általánossá vált otthon felvett anyagok sem, melyek egyáltalán nem szólnak jobban. Rengetegen vágnak, javítanak odahaza a dolgokon, majd élőben pedig nem tudják hozni a színvonalat. Én a ’80-as ’90-es évek metódusát szerettem, amikor az emberek élőben rögzítették a dalokat és élőben is játszottak. Az emberek vették a bakeliteket és a CD-ket, az egész ipar egészségesen működött, a kiadók pedig sokkal jobban támogatták a zenekarokat és a turnékat. Amikor a növendékeim azzal jönnek hozzám órára, hogy profi zenészek akarnak lenni, akkor mindig elmondom, hogy gondolják át még egyszer, mert nagyon kemény a helyzet, amiben hasonlóan keménynek kell lenni. Mindig is voltak jó és rossz zenék, de a legfontosabb az, hogy támogatni kell a zenészeket ahhoz, hogy a minőséget emelni lehessen.

Az Almanac debütlemeze március 18-án jelenik meg a Nuclear Blast gondozásában, egy héttel később, március 25-én pedig már a Club 202-ben játszanak az Orden Ogan előzenekaraként.

Készítette: TAZ