Megadeth: Dystopia

írta Adamwarlock | 2016.02.02.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: Tradecraft

Weblap: http://www.megadeth.com

Stílus: Thrash Metal

Származás: USA

 

Zenészek
Dave Mustaine – ének, gitár David Ellefson – basszusgitár, vokál Kiko Loureiro - gitár, zongora Chris Adler – dobok
Dalcímek
01. The Threat Is Real 02. Dystopia 03. Fatal Illusion 04. Death From Within 05. Bullet To The Brain 06. Post American World 07. Poisonous Shadows 08. Look Who’s Talking 09. Conquer Or Die 10. Lying In State 11. The Emperor 12. Last Dying Wish 13. Foreign Policy (FEAR cover)
Értékelés

Tipikus album született. Tipikus, több értelemben. Elsősorban azért, mert a ’Dystopia’ egy olyan Megadeth lemez, amilyet Dave Mustaine-től várunk, másrészről meg tipikus, hogy egy megosztó, külön-utas anyag után egy együttes visszatér a jól bevált recepthez. Nincs másképpen ezúttal kedvenc Los Angeles-i thrashereinkkel sem, tehát, aki a régi Megadeth hangzásának és lendületének visszatérését várja, az ne is olvasson tovább, irány a lemezbolt.

A siker mondjuk nem volt garantált, ugyanis a ’Super Collider’ óta a bandát még az ág is húzta. David Ellefson egyik testvére rákban elhunyt, Mustaine Alzheimer-kóros anyósa meg egyszer csak szőrén-szálán eltűnt, majd csak jóval később találták meg, de már holtan. Shawn Drover és Chris Broderick pedig 2014 novemberében bejelentették, hogy elhagyják az együttest. Talán ezek a gondok, tragédiák okozhatták, hogy Mustaine úgy döntött, hogy azt adja a rajongóknak, amit várnak: egy igazi, dühödt, sötét Megadeth albumot, hiszen ez az, ami a közelmúlt eseményeit is legjobban tükrözné. A recept pedig bevált, a ’Dystopia’ minden idők második legsikeresebb Megadeth albumává vált, már ami a listás helyezéseket illeti, ugyanis a 2016-os anyag egészen a Billboard lista 3. helyezéséig kúszott (csak a ’Countdown to Extinction’ jutott ennél magasabbra).

A ’Super Collider’ neve mellé csak félve mertem anno leírni a thrash jelzőt, ugyanis a 2013-as lemez igencsak súrolta a hard rock mesdzséjét, ami nekem személy szerint elnyerte a tetszésemet, azonban rengeteg keményvonalas Megadeth rajongó használta szitokszóként az album címét. Idén viszont merőben más a helyzet. Mustaine újra a régi gonoszsággal köpi oda a szavakat (némi jótékony delay-jel megtámogatva) az aljas módon fülünkbe csöpögő lemezen, ahol húsbavágóan és cinikusan zakatolnak a fejünkben a Post American World és a The Emperor politikával átitatott dalszövege.

A csapat hamar talált utánpótlást Chris Adler (Lamb of God) és Kiko Loureiro (Angra) személyében. Mindketten szerencsés választásnak bizonyulnak, ugyanis a dobok mögé újonnan érkezett Chris nagyon kemény témákkal és brutális díszítésekkel tolja végig a lemezt, míg Kiko és Dave barátunk között már a címadó dalnál érezni egy baromi erős kémiát. Jót tett tehát egy kis vérfrissítés (vagy inkább vérátömlesztés) a bandának. Hiányzott is már a Lying in State keménysége, vagy a Poisonous Shadows melankolikusságba öntött monumentalitása, és zseniális ritmusváltásai (nekem személyes kedvencem, mert a ritmusszekció egyenesen brillírozik). Negatívumnak talán a Foreign Policyt tudnám említeni, mert bár fülbemászóan zakatoló nótáról beszélünk, mégis valahogy ötlettelennek éreztem a mélyebb darabokhoz képest, ami mondjuk szerintem nem túl pozitív, főleg, hogy feldolgozás.

Ami kissé rontja az összképet, az a hangzás. Nem kell semmi súlyos hibára számítani, de valahogy a mélyeket nem éreztem igazán megdörrenni, és úgy gondolom, hogy egy olyan lemezen, ami ennyire erős dobtémákat tartalmaz ez már vétek. Ettől eltekintve a 2013-as szemöldökráncolás után a legkritikusabb rajongók is végre elégedettek Mustaine és csapata teljesítményével. Rendkívül erős lemez a ’Dystopia’… Megadeth a maga legletisztultabb, sallangmentes formájában.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások