Shakra: High Noon

írta CsiGabiGa | 2016.01.29.

Megjelenés: 2016

 

 

Kiadó: AFM

Weblap: www.shakra.ch

Stílus: hard rock

Származás: Svájc

 

Zenészek
Mark Fox – ének Thom Blunier – gitár Thomas Muster – gitár Dominik Pfister – basszusgitár Roger Tanner – dob
Dalcímek

01. Hello
02. High Noon
03. Into Your Heart
04. Around The World
05. Eye To Eye
06. Is It Real?
07. Life’s What You Need
08. The Storm
09. Raise Your Hands
10. Stand Tall
11. Watch Me Burn
12. Wild And Hungry

Értékelés

Őszintén? A Shakrának sohasem sikerült eddig elérnie az ingerküszöbömet. Hiába nyomtak olyan AC/DC-klón rock and rollt az eredeti énekessel, Pete Wiedmerrel, mint a Krokus, és hiába próbáltak Mark Fox érkeztével egyre inkább a Gotthardra hasonlítani, valahogy egyik irányban sem nyújtottak olyan teljesítményt, mint elődeik. Igaz, hogy az első "rókás" lemezben, a 'Rising'-ban - hogy úgy mondjam - szinte felragyogtak, de aztán jött a Gotthardtól a 'Lipservice', ami elmosott mindent, és a svájci rockzene piedesztáljára emelte őket nálam. Még az 1979-es 'Metal Rendez-vous' óta imádott öreg rókákat is letaszították onnan. A Shakra meg csak kullogott folyamatosan egy lépéssel a Gotthard mögött. A 2009-es 'Everest' lemezzel megint csúcsra jutottak, de hát ekkoriban a Gotthard nem tudott hibázni, a 'Lipservice' - 'Domino Effect' – ’Need To Believe' mesterhármassal bebetonozták magukat a svájci rocksziklák közé, és ki tudja, hová juthattak volna még, ha nem történik az a szerencsétlen baleset Steve Lee-vel? Ekkor igen komoly lehetőség nyílt az eddigi második előtt, hogy az élre törjön, de Mark Fox épp akkor bokrosodott meg és lépett le, hogy szólóban folytassa. Még az ex-Krokus gitárost, Tony Castellt, majd Mat Sinner kedvencét, Tom Naumannt (Primal Fear, Sinner) is beszervezte saját magáról elnevezett csapatába, ám a sikálásokkal teli albumnak épp annyira voltak fantáziadúsak, mint a zenekar neve, vagy éppen a '2012' lemezcím. Amikor a Dennis Ward kezei alatt készült 'Lucifer' sem hozott áttörést, Mark visszament volt zenekarába.

A Shakra közben belebotlott abba a tételbe, melybe már a Judas Priest, az Iron Maiden, vagy éppen honfitársaik, a Gotthard svájci bicskája is beletört, hogy nem elég egy hasonló jó hang a régi nagyágyú pótlására. Hiába énekli el valaki profi módon a régi nagy slágereket, ha nem képes zeneileg beilleszkedni és hasonló színvonalú új dalokat produkálni a többiekkel együtt. Így hát - miután az indiai származású John Prakesh két lemez után elbúcsúzott tőlük - boldogan ölelték keblükre régi-új énekesüket. 'High Noon'. Gary Cooper klasszikusa óta a délidő a leszámolás ideje. Valahogy a régi westernfilmekben mindig sikerült délre időzíteni a végső párbajt a jó és a rossz között. És ez volt a klasszikus westernek csúcspontja. Még egy ilyen nevű videojáték is készült Commodore 64-re. (Bizony, ilyen öreg vagyok. Hány életem végén vonszolt el lábaimnál fogva a temetkezési vállalkozó!) A Shakra tehát rászánta magát a végső csatára: megküzdenek az énekescserében meggyengült Gottharddal. Elkészítették pályafutásuk csúcspontját, a 'High Noon'-t. De tényleg! A Krokus basszusgitáros-producere, Chris von Rohr - aki a Gotthardot is útjára indította - segített a dalok kiválasztásában és talán a külső szemlélő elfogulatlanságának köszönhető, hogy minden eddiginél ütősebb dalcsokrot sikerült összehozniuk.

Valahogy nem tudok elszakadni attól az érzéstől, hogy egy új Gotthard albumot hallok. A nyitó Hello - High Noon - Into Your Heart hármast simán odatehetném a 'Lipservice' zseniális kezdése (All We Are - Dream On) mellé. Nekem leginkább a harmadik olyan Dream Onos, az első nóta refrénjében a „Hello, hello, hello” kicsit a Top Of The Worldre hajaz, csak az All We Are tempójára gyorsítva. A kettő közé ékelt nyugisabb tempójú címadó meg a Domino Effect lüktetését hozza. Soha rosszabbat! Mark Fox hangja - ha lehet - karcosabb minden eddiginél, kísértetiesen hasonlít Steve Lee-re, a dalok húzása, lüktetése is sokkal erősebb, mint korábban, és míg az új Gotthard elmerült a nyálas balladák tengerében, addig itt tobzódunk a jobbnál jobb ritmusokban. A 11 rocknóta mellé csupán egy lassú dal került (Life’s What You Need), az is "csak" azért, hogy meglegyen a címben jelzett délidőhöz a 12. Ahogy végignéztem a Shakra életművét, minél nagyobb szerepet töltött be a dalszerzésben a ritmusgitáros, annál jobbak lettek a dalok. Talán nem véletlen, hogy a Scorpionsban is Rudolf Schenker a fő dalszerző, nem pedig Mathias Jabs. Nagy kedvenceim még: az Around The World azzal az állat bluesos szólójával, az Is It Real, ami  igazi sláger a műfajon belül, a The Storm pedig kb. azt a hangulatot hozza vissza számomra, mikor a Def Leppard feldolgozta a Sweettől az Actiont. Csak persze ez nem feldolgozás. A lemezt záró Wild And Hungry igazi huszáros befejezés. Az Eye To Eye dallamvilága egy kicsit olyan, mintha a High Noon egy kiforratlan verziója lenne, de az elején azt a lazán dzsesszes kezdést tovább húzhatták volna, akárcsak a Watch Me Burn intróját. (Úgy látszik, ezeket csak úgy rutinból odabiggyesztették, hogy legyen valami izgalmas a kezdésben, de aztán hamar visszatértek a komfortzónájukba.) A felsorolásból kimaradtak szintén kellemes hallgatnivalók, így összességében engem meggyőztek arról, hogy a dallamos svájci rockzene csakráját merre keresgéljem manapság.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások