Gyöngyvér – Ismét feloszlottak

írta TAZ | 2016.01.08.

Nem sokáig tartott a Gyöngyvér újjáalakulása, ugyanis tegnap bejelentették, hogy 2010 után ismét feloszlanak.

 

 

„Sziasztok! Rossz hír. Sajnos úgy alakult, hogy a szombati koncertünk elmarad és pótlásra sem kerülhet sor, mivel komoly belső ellentétek miatt a zenekar megszűnt. Szerettük volna, ha ezzel a koncerttel búcsúzhatunk el tőletek, de bánatunkra ez nem valósulhat meg. Köszönjük a régóta tartó támogatásotokat, nagyszerű volt nektek zenélni, nektek mesélni. A De Facto és a Clue zenekar természetesen játszani fog.” – szól a csapat közleménye.

A Gyöngyvér 2013-ban hallatott magáról hosszas csend után, ezt 2014 őszétől egy sokkal aktívabb időszak követett, aminek eredményeképpen tavaly új lemezt is kiadtak ’Lélekvándorlás’ címmel. Nemrég egy pozitív hangvételű interjút is készítettünk Mazán Attilával, így a bejelentés meglehetősen váratlanul érkezett.

Legutóbbi hozzászólások