Pokolgép: Metálbomba

írta Csemény | 2016.01.02.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Gegentrend Records

Weblap: www.pokolgep.hu

Stílus: heavy / power metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Egy jó barátom által küldött 2014-es Pokolgép bootleget hallgatva mókás szituációra bukkantam, ami jól aposztrofálta az elmúlt éveket. Két szám közötti szusszanás alatt Attila elmond egy közérdekű közleményt, miszerint az új lemez tavasszal jelenik majd meg, mire a közönségből megkérdezi valaki: „Melyik év tavaszán?” Nos, a tavaszból végül majdnem szilveszter lett, de hosszú vajúdás után csak megszületett tizenkettedikként a ’Metálbomba’ is.

Úgy fest, a Pokolgépet nem törte meg sem a hosszú csend, sem a sok tagcsere. Kukovecz Gábor kiváló érzékkel vadássza a fiatal dobosokat, hiszen a jól teljesítő Veress Marci után sikerült egy újabb titánt a szerkó mögé ültetni Kleineisel Márk személyében, akinek a lendületes játékát élőben is öröm nézni. De az új lemez főszereplője Kuko mellett egyértelműen Tóth Attila, aki végre stúdióban is bizonyított. Az énekes pozíción szinte Joe távozása óta megy a vita, és elkerülhetetlen, hogy emiatt a ’Metálbomba’ is megosztó lemez legyen. De egy biztos: Atánál alkalmasabb frontembert keresve sem találhattak volna, aki amellett, hogy nagy alázattal és odaadással viszonyul a Pokolgép életműhöz, már sokadik éve adja elő a régi és az új dalokat is vérprofi módon. Hasonló a helyzet, mint amikor Ian Gillan érkezett a Sabbathba, aki Dio agresszív és karcos performanszai után konszolidáltabb hangszínt hozott. Ata is egy új érát nyitott, nemcsak az említett új hangszín miatt, de elképesztő hangterjedelme révén is, amivel nemcsak az új daloknak, hanem jó pár klasszikusnak is új dimenzióit nyitotta meg. Erre pedig érezhetően építettek a lemezen, elég megfülelni a Véssétek felben, a Metálbombában, vagy az Álarc lehullban eleresztett sikolyokat. Viszont Attila a dalszerzésből is kivette a részét, az Emlékszem című ballada túlzás nélkül gyöngyszem az új albumon, és simán beillik a sorba a Hős lettél, a Tedd a kezed, és Az elesettekért mellé.

Hiányérzet a szövegek terén viszont érik az embert. Leginkább az lepett meg, hogy míg néhány dalban esetlenek, vagy true metalos módon szájbarágósak (pl. az Acélkeményben), addig akad azért egy-két, szinte már költői szöveg is, és itt most nem csak Ady Endre szerződtetésére kell gondolni. A lemez másik balladájáért, a Ne köss belém!-ért hatalmas respect jár a zenekarnak, így kell intelligens módon nemzeti érzelmű dalt írni! Bár főleg a szövege megragadó, a Ne köss belém! egy bluesosabb vonulatot is nyit a korong közepén, ami a Szabadon és még szabadabban riffjében enyhe stoneres beütéssel megy tovább. De ha belefülelünk a Szeretném, ha szeretnénekbe, vagy a második tételbe, jó kis dokkenes fingerpickingeket is hallhatunk. Aztán visszatér a 2000-es évektől jellemző középtempós, menetelős döngölés is, ami inkább az album második felén dominál. Az első tételekben meg amit kapunk, na az power metal kérem szépen! Az Álarc lehull riffje hasonlóan indul, mint a Ha újra jön az ár, aztán indul a reszelés, jönnek a visítások, no meg Kukovecz Gábor painkilleres szólói.

Egyedül a Szemtől szembe lóg ki talán egy kicsit a sebesebb dalok közül, középtempója révén. Hallgatva a számot, a The Unforgiving Blade ugrott be a HammerFalltól, nemcsak a riff, hanem Ata énekstílusa miatt is. Így újrafülelve a lemezt, egyértelműen van egy kis hammerfallos beütése. Végül pedig néhány hangeffektet is elszórtak a számok között, mint például a Metálbomba robbanása, vagy a boxmeccs zaja, de az én szívemet leginkább még a régi Jelben, a Pepe játékára emlékeztető hanghatások dobbantották meg Az Álarc lehullban. Összességében tetszetős album lett a ’Metálbomba’, mondjuk a nyolc év alatt azért a tíz dalnál több is felkerülhetett volna a lemezre, no, de majd valamelyik év tavaszán. Arra már nem kell újabb nyolc évet várnunk, az biztos.

Pontszám: 8