Motörhead – Agydaganat végzett Lemmyvel, és így a zenekarral is

írta TAZ | 2015.12.30.

Az egész rockszakmát sokkolta Lemmy Kilmister halála, legfőképp azért, mert ugyan az utóbbi időben nem örvendett kitűnő egészségnek, de mint tegnap kiderült, rákbetegség vitte el a főnököt, amire senki sem számított. Menedzsere, Todd Singerman részleteket is elárult a Motörhead vezérének utolsó napjairól.

 

 

„Miután Lemmy hazaérkezett a turnéról, volt egy hatalmas születésnapi partija a Whisky A Go Go-ban, ahova lejöttek a barátai is játszani. Két nappal később láttam, hogy nem érzi jól magát és elvittük a kórházba, ahonnan kiengedték, viszont később a MRI vizsgálat kimutatta, hogy daganat van az agyában és a nyakában. – mondta a Sky Newsnak Lemmy menedzsere, Todd Singerman. „Pár nap múlva, amikor az orvos meghozta az eredményeket, csak annyit mondott neki: ’ez a vég.’ Viszont mindannyiunknál jobban fogadta a hírt, az egyetlen hozzáfűznivalója az volt a dologhoz, hogy: ’Ó, csak két hónap, mi?’  Az orvos erre azt mondta: ’Nézd Lemmy, nem akarok marhaságokat összehordani neked. Ez egy rossz dolog és nincs, aki segíthetne. Hazudnék ha azt mondanám, hogy van esély.”

Singerman szerint pont a rák volt az utolsó dolog, amire gondoltak volna, ezért mindenkit sokkolt a hír, Lemmy viszont szerette volna, hogyha megosztják a rajongókkal, mi miatt kell itt hagynia a földi létet idő előtt: „Menj és nyomj ki egy sajtóközleményt erről. Azt akarom, hogy az emberek tudják, hogy ez a rák. Ez egy rossz dolog és tudniuk kell róla.”

Halálhíre az egész szakmát lesújtotta, szinte nincs olyan előadó és zenekar, mely ne emlékezett volna meg róla, legyen szó djent, hardcore, progresszív vagy természetesen rock ’n’ roll bandáról. Ozzy szerint igazi harcos volt és egy legenda, Tony Iommi pedig úgy nyilatkozott róla, mint aki az egész életét a rocknak szentelte. James Hetfield szerint a Metallica nem jöhetett volna létre ha nincs Lemmy, ezt a véleményt pedig a csapat gitárosa, Kirk Hammet is osztotta. A Saxon énekese, Biff Byford is nagyon személyes gondolatokat osztott meg, mivel már 36 éve ismerte Lemmyt: „Ha a barátja voltál, akkor ez a kapcsolat életed végéig szólt.”

Mint arra számítani lehetett a Motörhead munkásságának halálával vége szakadt, erről a tegnapi hivatalos közlemény utáni első nyilatkozatában beszélt Mikkey Dee dobos: „A Motörheadnek természetesen vége, hiszen Lemmy volt a Motörhead. A zenekar azonban sokak emlékezetében fog tovább élni. Nem fogunk többet turnézni és lemezt sem adunk ki. A tűz viszont nem alszik el, Lemmy ott él mindenkinek a szívében.” A Motörhead legutolsó koncertjét december 11-én adta Berlinben, erről alább láthatsz pár rajongói felvételt.

Legutóbbi hozzászólások