Metalmania 2007: Testament & My Dying Bride & Korpiklaani & Watch My Dying & Cadaveres, 2007.03.23., Almássy Tér

Az idén harmadik alkalommal megrendezésre került Metalmania 2007 fesztivál sajnos ezúttal nem minden bonyodalom nélkül folyt le, í­gy a fellépők kisebb armadájának rendesen oda kellett tennie magát, hogy maradandó élményt nyújtsanak, de szerencsére pusztán a koncertek terén ez sikerült is... Mivel a fesztivál egy hétköznapon, nevezetesen pénteken került megrendezésre, í­gy az igencsak korai kezdésre sajnos nem sikerült kiérni, sok rockerrel egyetemben, amikor azonban a WMD produkciójára megérkeztem, meglepetésemre még nagyban a Wackor együttes tolta modern, riffelős metálját, de sajnos csak az utolsó számot sikerült elcsí­pni, í­gy róluk érdemben nem tudok nyilatkozni. A csúszás időtartama már ekkor 1 óra körül mozgott, ami később csak még nagyobbra dagadt, aminek később nagyon sajnálatos következményei lettek... Az első fellépő, akinek koncertjét a maga egészében sikerült végighallgatni, és maximálisan élvezni, az a Cadaveres volt, akinek egyébként egy korábbi fellépéséről már (az Ektomorf előtt) beszámoltunk. Ahogy akkor is, ezúttal is csak a legnagyobb elismeréssel lehet nyilatkozni a bandáról, ugyanis koncertjük ní­vója meghaladja a magyar átlagot, teljesen profin prezentálják zenéjüket, és ami a legfontosabb, hogy a korongon hallható dinamizmust és intenzitást vissza tudják élőben is adni, ami a Cadaveres által játszott zene egyik legnagyobb erőssége. A "dupla frontemberi" beosztás ezúttal is működött, azaz a gitáros, "bandavezér" Körmi is beszállt a konferálásokba, továbbá osztogatta az első sorokban lévő rajongóknak az együttes első, és eddig egyetlen CD-jét, a Soul of A New Breed-et. Gabó Ádám énekes ezúttal talán még jobb teljesí­tményt nyújtott, mint az A38 hajón; lassan már nem fogok meglepődni, hogy egy ilyen fiatal srácba hogy szorulhat ekkora hang, ráadásul mindkét stí­lusban, a tisztább és durvább ének terén is perfektül teljesí­tett, csak í­gy tovább! Most kimaradtak a korábbi CDT-s számok, feltehetőleg a rövid műsoridőnek köszönhetően, í­gy a SOANB legerősebb dalaira koncentráltak. A szí­npadot végig bemozogták a srácok, helycserék, bratyizások, illetve Kovács László "elmaradhatatlan" köpet-eregetései szó szerint is betöltötték a szí­npadi teret. Kí­váncsi lennék egyszer rájuk egy egész estés bulin is! Setlist Atrophy of the Mind Seventh Heaven Elixir Tenacity Soul of A New Breed A Metalmania számomra második fellépője a hazai porondon végtelenül egyedinek számí­tó Watch My Dying volt, akik ismét elsöprő koncertet adtak... ...volna, ha nem mindössze 4 számot engedélyeznek nekik. A közönség soraiban terjengő "pletykák" alapján annyit sikerült leszűrni a késés mibenlétéről, hogy a Testament aprólékos beállása a vártnál sokkal jobban elhúzódott, ami annyiban nem is jelentett volna problémát, hogy az egyszeri rockerek már hozzászokhattak a koncerteken tapasztalható pontatlanságnak. A gond abból adódott, hogy a Testament egyszerűen kijelentette, hogy csak akkor hajlandó fellépni, ha az eredetileg kií­rt időpontban játszhat, ám ahogy korábban már emlí­tettem, ekkor már valamivel több, mint 1 órás késésben voltak a bandák, í­gy a "megoldás", pontosabban szólva a következmény az lett, hogy a Watch My Dying, és az egyik külföldi fellépő, konkrétan a nagyon sokak által várt Korpiklaani programját megvágták, durván a 2/5-ére, í­gy sajnos ez a két zenekar igencsak csonka koncertet adhatott, bár ki tudja, lehet, hogy a My Dying Bride is játszott volna 1-2 számot depressziós repertoárjából. Mindenesetre a WMD-s srácok í­gy is mindent megtettek, ami tőlük tellett, és ebbe a 4 számba sűrí­tették bele muzsikájuk esszenciáját, a technikás, komplex, fejleszaggató riffeket, és a black-death hatásokat egyaránt magába foglaló éneket, amelyet néhol tiszta vokálokkal egészí­tenek ki. Koncertjeikre alapvetően a magas szintű zúzás mellett a poénok tömkelege és a fokozottan vidám hangulat jellemző, ami főként Veres Gábor énekes kiváló frontemberi kvalitásainak köszönhető, mivel nemcsak, hogy a koncert folyamán végig tartja a kapcsolatot a közönséggel, de végig "mulattatja", elszórakoztatja a számok közötti szünetekben. Sajnos erre ezúttal nem volt lehetőség a rövid műsoridőnek köszönhetően, csupán ledarálták a 4 nótát: a második lemez két nyitódalát, az összetett Elsőbbségit magas minőségű fejleszaggató riffjeivel, illetve a cí­madó dalt, a Fényérzékenyt, amely az aktuális slágerként is funckionál, és több tekintetben hajaz a Carbon-ra is, amely ugyanolyan relatí­v dallamosabb darab. Nem maradhatott ki az indusztriális hatásokat felmutató Nicht Vor Dem Kind sem, ami tempóváltásaival, "ipari hangjaival" a banda egyik legjobb nótája, a koncertek állandó favoritja: mint mindig, most is nagyot ütött. Sajnálom, hogy nem adhatott az ekkorra már nagyobb létszámúra duzzadó közönségnek hosszabb, illetve nagyobb koncertet az egyik legjobb mai magyar metál együttes, igazán megérdemelték volna, hogy még több ember ismerje meg igényes és komplex zenéjüket. Setlist Elsőbbségi Fényérzékeny Nicht Vor Dem Kind Carbon (kihúzva: Sztereotí­p Klausztrofónia Eredeti Testforma Túladagolt Idő Technika Angyala 50 Hz) Az első külföldi fellépő a finn Korpiklaani volt, akik legutoljára nem is olyan régen, egészen pontosan 2006 októberében jártak nálunk, és minden jelenlevő tanúsí­thatja, hogy elsöprő hangulatú koncertet adtak, amint arról be is számoltunk. Már a beállásnál kitörő ováció fogadta a srácokat a közönség részéről, nem hiába, ugyanis mindenki tudta, hogy mire számí­that: fergeteges hangulatra, és "buli, sör és folk metál"-ra minden mennyiségben, amit meg is kaptunk, csak a vártnál jóval kisebb dózisban, ami felháborodást és kitartó, a Korpit visszakövetelő hangzavart eredményezett, ugyanis senki nem számí­tott ilyen rövid műsorra. Ahogy talán elég sokan a közönségből, én is a finn folkerek (akik "pure finnish folk metal"-nak definiálják stí­lusukat, ami nagyon találó) koncertjét vártam leginkább, pláne, hogy az előzetes jelentések alapján lehetett tudni, hogy a nemsokára megjelenő új lemezükről is fognak játszani, az eredeti setlisten pedig szerepelt is több szám, köztük a Let's Drink zárásként. Így "csupán" a szokásos kezdést, a fantasztikus Journey Man-t kaptuk (I was born in a big forest...), a koncertek állandó favoritját, a bandától szokatlan középtempós, húzós Tuli Kakko-t, a kiabálós refrénű, az együttes nevét adó Korpiklaani-t, illetve a Korpi zenéjének esszenciájaként is jellemezhető Cottages & Saunas-t, no meg egy új számot, a korábban már a banda MySpace oldalán meghallgatható Tervaskanto-t. A banda egyébként a rövidí­tett műsor ellenére is nagy örömmel tolta le a számokat, végig vigyorogtak, látszik, hogy egyrészt szeretik amit csinálnak, másrészt a közönséget is, talán mondhatom, hogy a magyart különösen is szeretik. Végig bulizták a srácok is a rövid koncertet, headbangelésben felvették a versenyt a publikummal is. Egyébként ruházatban terén sem változtak semmit, ugyanolyan (vagy ugyanabban?) a ruhában léptek fel, mint anno a Kultiplexben, és Jonne (énekes) állandó szí­npadkellékével, a mikrofonállványra szerelt szarvasaganccsal is találkozhattunk. Pláne, ilyen fantasztikus zene hallgatása közben repül az idő... Remélem, nem váratnak sokáig az újabb koncerttel, hogy pótolhassák az elmaradt 2/3-at koncertet. Biztos, hogy nem maradna el "érdeklődés hiányában"! Setlist Journey Man Tervaskanto Korpiklaani Cottages and Saunas Tulikokko Pelonpekko (kihúzva: Wooden Pints Hunting Song Beer Beer Let's Drink Li Lea Voibmi) Az este egyik fő fellépője a brit doom/death alakulat, a hí­resen-hí­rhedten depresszí­v alakulat, a My Dying Bride volt, akiket először volt szerencsém élőben látni, annak ellenére, hogy szerencsére ők is szinte minden turnéjukkal tiszteletét teszik kis hazánkban. Bevallom, hogy munkásságukból, amelynek során minden egyes albummal más és más zenét, a doom/death más-más árnyalatát produkálták, inkább a dallamosabb, Aaron hátborzongatóan szép, tiszta énekére épülő albumokat kedvelem inkább, kiemelve a Like Gods of the Sun-t, illetve 2006 egyik legjobb doom metál lemezét, a A Line of Deathless King-et. Mivel ez elvileg a ALODK lemezbemutató turnéja volt, í­gy reménykedtem, hogy a szokásosnál nagyobb szerepet kap majd a setlist összeállí­tása során, de sajnos mindössze két szám hangzott el róla, a fülbemászó riffel nyitó To Remain Tombless, illetve a klipes nóta, a tényleg mélységesen, néha már túlontúl depresszí­v Deeper Down, í­gy sajnos az album gyöngyszemét, a bánat-szép Thy Raven Wings-et nem hallhatta a nagyérdemű élőben, helyette a közel 15 éves munkásságuk régebbi, nagyobb slágereit preferálták. Még a koncertfavoritnak számí­tó Kiss To Remember és Like Gods of the Sun is kiszorult a repertoárból; lehet, hogy az ő műsorukat is megfaragták a Testament kedvéért? A setlist nagyrészt í­gy a korábbi, az erősen a doom/death irány felé tendáló albumokról került ki, az olyan tizenéves hí­res számokat részesí­tve előnyben, mint például az MDB koncertjeit állandóan lezáró The Forever People az első albumról, vagy a Songs of Darkness, Words of Light "slágere", a Catherine Blake. Összeségében egy best of programot láthattunk, ahol a durvább vokálokat tartalmazó számok kerültek inkább terí­tékre, mint pl. a My Hope, The Destroyer, de az elmaradhatatlan, zseniális The Dreadful Hours is elhangzott. Érdekes kontrasztot alkottak egyébként a Korpiklaani-val, akikkel ketten a hangulati skála két végpontját képviselik, és ez sok téren megmutatkozott: legelőször is a szí­npadkép terén, hiszen az MDB-nál alapvető fontosságú, hogy a zenéhez illő vizuális látványvilágot teremtsenek, í­gy a világí­tás terén is sokszor nem is lehetett konkrétan világí­tásról beszélni, gyakran burkolóztak sötétségbe, illetve helyezkedtek el a háttérben a tagok (pl. a két lány abszolút), csak a végig centrális helyen elhelyezkedő kiváló frontember, Aaron volt figyelemfelkeltő a koncert folyamán, ellentétben a finnekkel, akik pl. "fényáradatban" buliztak és "hejehujáztak". Az í­gy kapott statikus szí­npadkép - merthogy a fel-alá futkározás nem illene éppenséggel ehhez a sötét tónusú zenéhez - azonban cseppet sem vált unalmassá, köszönhetően a már többször emlegetett Aaronnak, aki roppant karizmatikus frontembernek bizonyult, pózolásaival, gesztusaival, az őt körüllengő atmoszférával magára irányí­totta a figyelmet, ugyanakkor végig az egész szí­npadon jelenlevő kissé titokzatos, misztikus hangulatba burkolózva. A bandának standard rajongóbázisa van Magyarországon, í­gy most is nagy sikert arattak, feltehetőleg mindenki szí­vesen várja vissza őket, reméljük, hogy a következő albumuk bemutató turnéján sem kerülnek el minket! Setlist To Remain Tombless My Hope, The Destroyer For You (kihúzva: I Cannot Be Loved) The Blue Lotus Deeper Down Catherine Blake The Cry of Mankind She Is The Dark (kihúzva: The Snow In My Hand) The Dreadful Hours The Forever People Az este fénypontját az amerikai Testament volt hivatott szolgálni, akik miatt több zenekar programját is megcsonkí­tották, í­gy kissé kétkedve vártam, hogy vajon tudnak-e kárpótlást nyújtani ezért a nagy öregek... A banda elkötelezett rajongóinak ez nem lehetett kérdés, azonban én személy szerint őket vártam a "legkevésbé" a 3 külföldi fellépő közül (amellett, hogy természetesen kedvelem a bandát), ám még í­gy is hamar el kellett ismernem, hogy nem véletlenül kerültek főzenekari státuszba (még ha egy teljes Korpi koncertet jobban élveztem is volna), ugyanis a "nagy öregek" ugyanúgy tolták a közönség arcába a csupasz thrash metált, mintha nem is az 50 felé közelednének lassan. Külön öröm volt látni, hogy a klasszikus felállásban koncertezett a Testament, í­gy Eric Peterson, Chuck Billy, Greg Christian, és az ex-Dimmu Borgir dobos Nick Barker mellett végre élőben lehetett látni az egy lemez és turné erejéig a Savatageban is (Handful of Rain & Live in Japan) megfordult, mostanában saját együttesével jazz zenét játszó Alex Skolnick mestert, aki ugyanolyan könnyedén és lazán tolta a bika thrash riffeket, mint ahogy annak idején a Sava teljesen más természetű zenéjét. A hangzás, ahogy az előzenekaroknál (amennyiben egy fesztivál esetében lehet előzenekarokról beszélni), úgy sajnos a Testamentnél sem volt perfekt, olyannyira sikerült felhangosí­tani, hogy sokszor csak egy nagy masszaként lehetett érzékelni a zenét, és í­gy az egyes hangszerek kivehetőségének rovására ment. Az ének azonban szerencsére nem került relatí­v annyira háttérbe hangosí­tás terén, mint szokott, í­gy többnyire érthető is volt. A Testament esetében is egy best of műsort hallhattunk, a setlist a régi nagy slágerekre épült, amelyeket akár egy best of korong formájában is ki lehetne adni (lásd First Strike Is Still Deadly). Szigorúan csak a thrash korszakukból szedtek elő nótákat sajnos, a death-es beütésű, néhol szinte szí­ntiszta death metál számokat is tartalmazó Demonic-ról sajnos semmit nem hallhattunk (a Low-ról sem, pedig egy Hail Mary még mindig ütne), de nem hiszem, hogy azért, mert Chuck Billy hangszálai megkoptak volna. Billy teljesí­tménye kimagaslóan jó volt, hangja szinte ugyanolyan, mint a korai időkben, szerencsére a "hetfieldes" szí­nezetek eltűntek belőle. A tagok végigzúzták a koncertet, nem látszott rajtuk, hogy már igencsak idősödnek (Skolnick mester például külsőleg sajnos elég látványosan), a metált még mindig fiatalosan játszák, bár ezt talán nem is lehetne másképp. Összességében a különböző problémák ellenére is egy jó fesztivált láthattunk, világhí­rű bandákkal, akik bebizonyí­tották, hogy rászolgáltak erre a hí­rnévre. Az együttesek rajongói közül ki ne várná a legközelebbi Korpiklaani, My Dying Bride vagy Testament koncertet ezek után? Setlist The Preacher The New Order The Haunting Electric Crown Trial By Fire D.N.R. Three Days True Believer Practice What You Preach The Legacy Into The Pit Over The Wall Alone In The Dark Disciplines of the Watch Burnt Offerings Tomka A lehetőségért köszönet a NegativeArt-nak, a képekért pedig a CSLP-nek!