Tomorrow's Eve: Mirror Of Creation pt.2
írta garael | 2007.03.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A német progresszív metal csapat gitárosa Rainer Grund és a billenytűse Oliver Schwickert minden bizonnyal remek pókerjátékosok, hiszen az előző albumot feljátszó együttes öt tagjából három bizony otthagyta a bandát, így aztán pontosan ennyi lapot kellett cserélni, amiből ritkán jön ki a Royal Flash. Fortuna azonban - vagy a kreativitás istennője - valahogy csak kegyeibe fogadhatta a fiúkat, hiszen nyerő lapok kerültek leosztásra, ráadásul az előző munka sztoriját is sikerült folytatniuk: az új tagok a basszusgitáros Chris Doerr a dobos Tom Diener és az énekes Martin LeMar (ex-Cherokee és Broken Glass, illetve Lalu's Oniric Metal) olyan magas értékű lapokat képviselnek, mely által nyerőre áll a játszma. Hogy is lehetne jellemezni a banda zenéjét: nos, aki szeretné a Dream Theater riffjeit és billentyűs sémáit az Evergrey dallamvilágával és elégikus hangulatával párosítani - beleértve némi Sun Caged és Vanden Plas hatást, az minden bizonnyal megtalálhatja a számítását. Elég csak meghallgatni LeMar énektémáit, és éneklési stílusát - rögtön kiderül, hogy tiszteletbeli svédként Englund mester hiányzása esetén nyugodtan beugorhatna a szürkék birodalmába uralkodónak. Monumentális, általában lassú kibontású, ám alapvetően lineárisan haladó dalok születtek, csipetnyi gótikus teátralizmussal megfűszerezve: talán ezáltal érzem úgy, hogy igencsak dallamközpontú szerzemények jöttek létre, ahol a progresszivitás inkább csak a hangulati sémákért és a sztori zenei megjelenítéséért felelős. Persze vannak témavariációk, ám a jó musical-eknek megfelelően minden számban van egy központi főtéma, melyre úgy akaszkodnak a progos díszítések, mint karácsonyfára a díszek. A gitárosok jóleső morcossággal csalják elő a komor riffeket -, melyeknek hangzásában az Evergrey-en kívül ott lapul némi Ayreonos végtelenség is, a billentyű pedig sci-fis elemekkel dúsítja a kissé dehumanitív világot. A basszus kellemes előretoltsága és alapvetően a kétségbeesés, a lemondás és a düh érzelmi szenvedélyét kifejező témák jól megrakják súllyal a fiúk szekerét, mely azonban nem akad el az unalom sarában, ám éppen ezért ne várjon senki happy metal témákat - ez bizony a sötét Jedik birodalma. Dalokat igen nehéz lenne kiemelni, szinte minden szerzemény azonos színvonalat képvisel, hála a jól sikerült dallamoknak töltelék ezúttal nemigen akadt. Talán csak a nyitó és zárótételt említeném, az elsőt még az általánosan magas színvonalú dallamtémákból is kiemelkedő volta, a másodikat pedig hosszával ellentmondó élvezetessége miatt. A 17 perces szám a lemez dalainak epikus összefoglalója, festőien ábrázolt hangulati elemekkel és szárnyaló - ám nem hagyományos - refrénnel.
Legutóbbi hozzászólások