"Az egész kocsma eljött megnézni minket": Interjú Mikus Tamással (Agregator)

írta Tomka | 2015.11.07.

Pezsgett a metal élet 15 évvel ezelőtt Tatabányán. Működött a zenészegylet, amiben a Cross Borns, a Watch My Dying vagy épp a Stainless Steel tagjai tartottak beszámolókat, mi is zajlik éppen a házuk táján, a Vadorzóban rendszeresek voltak a balhék a diszkósokkal, a külföldi metal klasszikusokkal pedig a magnósbulikon ismerkedtek a rockerek. Ekkoriban indult a göteborgi dallamos death metalba gótikus ízeket keverő Agregator is, akik idén újrakeverték és kiadták vinylen is a kultikus ’Puszta lét’ című demójukat. Ennek apropóján beszélgettünk az énekes Mikus Tamással a zenekar korai éveiről, valamint a vinylkiadás és a remaszterizálás rejtelmeiről, de elsunnyogott behányások és éjjeli turnévonatozások is szóba kerültek.

 

 

Hard Rock Magazin: 2000 van, év eleje. Mi zajlik éppen az Agregator háza táján?

Mikus Tamás „Tass”: 2000 meredek év volt. Káosz és zűrzavar – ez talán érezhető is, hiszen az első három hangfelvételünkön (’Sötét éden’ demo, 1999; ’Puszta lét’ EP, 2000, ’Túlontúl’ EP, 2001) három különböző énekes szerepel. Aki vett már részt zenekar alapításában, az tudja, hogy az eleje nagyon nehéz. Legénység, technika, próbahely a három fő pont, de persze rengeteg egyéb kérdés, koncertek, hanganyagok, kapcsolati tőke, stb. is ott van, de ha nincsen meg az első három, akkor nemigen van miről beszélni. Nekünk 2000 volt az az év, amikor az egész zenekar működöképessé vált és el tudott indulni koncertezni és tenni a dolgát.

1999 nyarán adtuk az első koncertet, de akkor még Takács Tamás, a Sea of Fairies – vagy, ahogy mi hívtuk, a „szifilisz” (nevet) – dobosa volt a basszusgitárosunk, akit a szomszéd garázsban „szereztünk”, valahogy így: „Ááá, basszusgitárod is van? Tudsz? Mindegy, jó lesz, gyere át, van borunk”. (nevet) Az énekesünk még a Sötét éden/Vándor a porban felvételein is hallható Pap „Chamion” Zoli volt. Az a koncert nagyon nyögvenyelősen állt össze, megelőzte egy 2-3 hónapos időszak, mikor nem is voltam tagja a zenekarnak, helyette a szintén tatabányai Ideasnak egy fantomfelállásában énekeltem, de idővel kirúgtak/eljöttem. (nevet) Szóval első koncert, TAZ-Mánia Tatabánya, Vadorzó Rock Club, a Tatabányai Zenészegylet szervezésében. Nekem előtte egy héttel behalt az erősítőm, valami tévészerelőhöz adtuk be, aki amint mondta, hogy kész, egyből a klubba vittük. Hát, nem volt kész. A koncertünk el is maradt volna és gondolom, helyből fel is oszlunk, ha nem segít Gabó az Ideasból. Végül is vonalból ment ki a gitárom az effektből, de nem is emiatt lett legendás a helyi hangosítók között, hanem mert Bencze „Luigi” Lajos gitárosunk nemes egyszerűséggel a MetalZone-jának minden potméterét maximumig húzta, mivel metal van, kész. A dalokat előadtuk és mivel az egész kocsma eljött megnézni minket, ezért jó sokan is voltak, persze valószínűleg bűnrossz volt az egész, hangzás, meg minden, de annak idején nagyon ritkán volt metal zene a klubbokban, pláne extrém, ezért mindenki örült mindennek.

A következő lépés az volt, hogy mivel a Dies Irae-s Nagy Laca jó barátunk volt, az ő garázsukban próbáltunk, és mikor ő átment a Christian Epidemicbe basszerozni, elhívtak minket egy téli esztergomi buliba, ami végül is a második fellépésünk volt – ott Zsüli, az énekesük meglátott bennünk valamit és jópár helyen velük is tarthattunk a turnéjukon, ami hatalmas segítség volt számunkra, amiért nem lehetünk nekik elég hálásak. Az egomi koncerten már Liviczki Roland volt a basszusgitárosunk, aki akkor nemrég szerelt le és a Scaffold zenekarból kölcsönöztük, de idővel összebalhézott egy csajon a zenekarvezetővel, meg a mi zenénk amúgy is közlebb volt a My Dying Bride-os ízléséhez, ezért végül nálunk kötött ki. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy nálunk lényeges volt, hogy a koncert után nem sietünk haza – mondjuk nem is volt mivel, mert általában „turnévonatozunk” (nevet) –, szóval kihozunk mindent az éjszakából. Így fordulhatott elő az egomi buli után, hogy a hajnali első buszra várva, hóviharban vissza kellett mennünk Roland fényképezőgépéért a Molothow-ba, mert elhagyta. Pontosabban útközben kiderült, hogy mégsem, mert valójában a belső zsebében volt, csak azért nem találta meg, mert kifordítva volt rajta a kabát. (nevet) Emellett felvettük a három számos ’Sötét éden’ demót, ami nagyon népszerű lett a helyi metal boltban, a Metal Paradise-ban, de hogy ne legyen egyszerű, az énekesünk, Chamion 1999 végén bejelentette, hogy kilép a zenekarból.

Szóval itt álltunk 2000 elején, látszott, hogy igény van arra, amit csinálunk. Megvoltak az első koncertek, tavaszra terveztük a második hangfelvétel rögzítését, ami később ’Puszta lét’ címmel jelent meg kazettán az év második felében. A felállás még elég bizonytalan, van már basszusgitárosunk, de Pöpi – Boros Péter dobos, aki nem azonos a Sing-Sing Pöpijével, még ha szőke, rock’n’roll dobos, szintén borospéter és a Sing-Sing tagjaitól kapta a becenevet – szóval neki vannak aggályai, mert egy közös buli után Roland náluk aludt és behányt az ágy és a fal közé és nem szólt, és szerinte ez így nem lesz hosszú kapcsolat. (nevet)

Így kb. minden rendben, de keressük az új énekest, akit majd Tóth Miklós személyében találunk meg, de a stúdiófelvételek időpontjában ez még nem volt annyira biztos, ezért én énekeltem fel a dalokat. A lényeg, hogy nem aggódtunk az apróságokon, rákaptunk a koncertezés, az utazás, a Tatabányán kívüli klubokban italozás ízére. Éhesek voltunk és mentünk előre.

HRM: Milyen volt akkoriban a tatabányai metal élet?

Tass: Pezsgő. Rengeteg zenekar, de klub például nem volt. A Vadorzót nem szerettük, mivel egyik szárnya disco volt és rendszeresek voltak a csetepaték. Jellemzően művházakban voltak a bulik. Cross Bornsék csinálták a Metal Millenniumot, ahova mindig hoztak egy nagyobb nevet – Ossian, Kalapács –, anno ez azért elég nagy szó volt. Mi pedig csináltuk a Harag napját, aminek eredetileg elsődleges célja az volt, hogy vissza tudjuk hívni a Christian Epidemicet valahová, illetve olyan bandákat hívjunk, akikkel mozgásban tudjuk tartani az Agregatort. Így aztán olyan underground legendák is felléptek a bulin, mint a Zombie Holocaust vagy a Baskíria, de például az egyiken vendégül láttuk korai nagy kedvencünket, a Nevergreent, illetve az utolsó Puskin Művházas Haragnapon a Dalriada is fellépett, akikkel jópárszor házi- meg mindenfélebuliztunk a 2000-es évek derekán.

Cserteg István vezetésével működött Tatabányán a Zenészegylet és a 2000-es évek elején olyan zenekarok gyűltek össze az üléseken, mint a Cross Borns, a Christian Epidemic, a Dies Irae, a Watch My Dying, a Sable, a Stainless Steel, az Ideas, meg egy rakat alternatív banda, akik közül csak a NemTom-ot bírtuk, mert azok nyilvánosan sem vetették meg az italt. A legtöbb már akkor is országos szinten ismert zenekar volt, és ebbe a közegbe csöppentünk mi be az egy-két koncertünkkel, és akkor ez nagyon inspiráló volt számunkra. Mondjuk nem akartunk bizonyítani bárkinek bármit, de büszkeségünk az volt, és igen kínos lett volna a havonta-kéthavonta tartott beszámolókon, hogy mindenki turnén van, meg lemezt csinál, mi megint nem csináltunk semmit. Így aztán mentünk stúdióba, mentünk koncertre, adtunk ki kazettát, csináltunk klipet – és ez gondolom nem csak nálunk volt így, úgyhogy túlzás nélkül mondhatom, hogy ez amolyan a társaság-által-egymást-inspiráló kreatív műhely volt, ami nagyon sokat segített abban, hogy a város/megye ennyi aktív bandát tudott adni a színtérnek.

HRM: 2000-re a dallamos death metalnak szinte az összes alaplemeze megjelent a ’Slaughter of the Soul’-tól kezdve a ’Whoracle’-n át a ’The Gallery’-ig. Rátok melyik volt a legnagyobb hatással?

Tass: Hát ez trükkös, mert bár ismertük ezeket a lemezeket és zúztunk is rájuk a „magnósbulikon”, meg a klubokban, de ez a zenei vonal inkább a tatai zenekarokban (Sable, Killing Art, Astrodust) jelent meg, illetve természetesen a CasketGardennél, akik Göteborg hazai helytartói voltak. Személy szerint persze nagyon szerettem és mindmáig imádom a Dark Tranquillity-t, akiket a ’Mind’s I’-jal ismertem, illetve a ’Slaughter of the Soul’ is gyakori vendég volt a walkmanemben, viszont hatásként inkább csak az angol szövegeinkben jelentek meg, főleg a ’Puszta lét’ dalok angol változatai voltak Niklas Sundinék gondolativilágának hatása alatt.

Mi anno erősen Cemetary, Tiamat, Paradise Lost, Sentenced, Moonspell, Katatonia vonalon mozogtunk. Azok a pillanataik fogtak meg, amikor már végeztek a tiszta északi death metallal és elindultak dark/gothic irányba, de még nem értek oda. Ezek a hatások nálunk akkor voltak a csúcson és tetten érhetőek a dalainkban, a ’Szürkület’-ig maradt is, de az ’Emberség’ lemezünk dalszerzői már nagyrészt a „tatai” vonalról érkeztek, azokra a nótákra már inkább beszűrődik Göteborg szelleme.

Tehát, az alaplemezek, amelyek inkább hatással voltak ránk akkoriban, az a Katatonia ’Brave Murder Day’-e, a Cemetary ’Sundown’-ja, a Sentenced ’Amok’-ja, a Moonspell ’Irreligious’-sza, a My Dying Bride ’Turn Loose the Swans’-za vagy a Samael ’Passage’-dzse. Ebből adódóan az idei év My Dying Bride, Moonspell és Paradise Lost koncertjei hatalmas élményt jelentettek a számomra, pláne Greg Mackintoshék múlt hétfői teltházas, düreres koncertje látványosan demonstrálta, hogy igenis él és erős ez a színtér.

HRM: Hogyan született meg a ’Puszta lét’?

Tass: Mikor elkezdtünk felvételeket gyártani, nem akartunk minden dalt rögzíteni, illetve akarni akartunk volna, de pénzünk nem volt rá. A stúdiómunka során is az óra volt a legnagyobb ellenfelünk. Az első kazettákra is azért kerültek angol nyelvű dalváltozatok, mert négy dallal nem szívesen adtunk volna ki semmit, azt meg gáznak tartottuk, hogy ugyanaz legyen mindkét oldalon. Szóval inkább felvettünk egy plusz sávot angol szöveggel, így máris megdupláztuk a számokat. Ez az első felvétel idején (’Sötét éden’ demo) még új ötlet volt, így csak az egyik nótának lett angol változata, azt is kb. a buszon fejeztem be, a Vándor a porban-ra már esélytelen volt összehozni bármit adott idő alatt. Régi és új dalok is kerültek felvételre, akkor még nem gondoltunk bele abba, hogy ami nem kerül rögzítésre, az végérvényesen eltűnik majd az „életművünkből”. Így aztán az olyan dalok, mint az Arctalanul, az Új hajnal vagy az Álmok kapujában, bár annak idején szerves részét képezték a koncertprogramunknak, el is tűntek nyomtalanul.

1999-től kezdtünk el felvételeket gyártani, már nem emlékszem pontosan, hogy mi alapján választottuk ki a dalokat, amik felkerültek, de alapból azokat vettük bele, amelyek már műsoron voltak, de nem emlékszem a konkrét logikára. A Sötét éden valamikor 1998-ban született, az egyik legelső dalunk volt, míg a Vándor a porban-t 1999 tavaszán kezdtük összerakni, így az őszi stúdiómunka idején az egyik legfrissebbnek számított. Amikor 2000-ben nekiálltunk a második körnek Székesfehérváron a Pont-Mi Stúdióban, akkor a Hattyútánc volt a legújabb dal, azt akkor élőben még nem is játszottuk, a Puszta lét még 1998-as, eredetileg a másodiknak megírt dalunk volt, és a Bármi, ami árt is valami új lehetett, mert a szövege egyszerre készült el a Reményével, ami már csak a következő, ’Túlontúl’ című kazettára került fel.

A lényeg, hogy nem volt közös koncepció, a kazettán is a két etap során felvett dalok szerepeltek, szóval inkább egy dalgyűjteményként funkcionált. Eredetileg Hattyútánc néven jelent volna meg a kazetta, de beelőzött minket a Doomsday a ’Haláltánc’-cal, így aztán inkább a ’Puszta lét’ lemezcím mellett döntöttünk.

HRM: Milyen élmény volt a lemezt meghallgatni az újrakiadáshoz, mit gondolsz ma róla?

Tass: Személy szerint nagyon szeretem a ’Puszta lét’-et. Azok az első felvételeink, nincs benne semmi konkrét rákészülés, bementünk a stúdióba és feljátszottuk a dolgokat úgy, ahogy a próbateremben összeraktuk, és ahogy élőben játszottuk. Semmi így-kéne-felvenni, úgy-kéne-kidolgozni, akkor azt- most-így-szétbontva, ennyiszer-annyiszor-egymásra stb. Volt az egészben némi várakozás és kíváncsíság, milyen-egy-ilyen. Ebből persze az adódott, hogy a felvételt és a mixet készítő Fekete Gábor hangmérnöknek rengeteg melója volt abban, hogy az egész összeálljon valami egységes egésszé, de ami nekem a lényeg, hogy hatványozottan ott van a felvételen az a színtiszta, visszaadhatatlan és megismételhetetlen hangulat, amiben akkor éltünk és amiben akkor hittünk. Szerintem azóta is csak nagyon ritkán sikerült ilyen közvetlenül életet vinnünk a stúdiófelvételekbe. Persze jobb a hangzás, jobban hangszereltek a dalok, de az élő koncerteken is jelen lévő, nagybetűs hangulat elejétől végéig csakis ezen a lemezen érhető tetten.

HRM: Honnan jött az ötlet, hogy újra kiadjátok a ’Puszta lét’-et?

Tass: Elég összetett volt, napról-napra alakult ki így. Az alapötlet az volt, hogy első lemezünknek, ’A Semmi ágán’-nak meg kellene adni a tisztességes hangzáshoz való jogot. Annak idején a történelem viharaiban, elég mostoha körülmények között született meg az a kiadvány és jópár, akkor elkerülhetetlen kompromisszumot kellett vállalnunk, hogy az egyáltalán megjelenjen. Szóval arra gondoltam, hogy azt újra kellene keverni. Ahhoz az első lépés az volt, hogy a régi mentéseket hangsávokká konvertálják valahol. Balázs Olivér barátunknak hála, rátaláltunk Katona Balázs hangmérnökre, aki vállata, hogy megoldja ezt a kihívást, és összeraktak valami kőkorszaki konfigurációt, hogy elinduljon rajta a Session 7, amivel anno készült, és még ki tudja milyen sötét praktikák alkalmazásával meg is oldotta a konverziót.

’A Semmi ágán’ kapcsán – mivel az eredeti éneksávok azóta elvesztek – még ezer dolog lesz és pár év, mire lesz az egészből valami, szóval azon a téren nem volt várható látványos eredmény, de közben beszélgettem Balázzsal, hogy mi a véleménye más lemezek esetleges remasterizálásról. Mondta, hogy minden lehetséges, de csak egy új mastering önmagában nem dob annyit egy felvételen, mint egy esetleges sávonkénti újrakeverés és egy plusz master. Így aztán előástam a ’Puszta lét’ és a ’Túlontúl’ eredeti mentéseit is, azok is konverzióra kerültek és elkezdtünk dolgozni az újrakeverésen. Amikor már látszott, hogy ebből tényleg valami egészen király dolgot ki lehet majd hozni, akkor jött a terv, hogy úgyis 15 éves jubileuma lesz a lemez megjelenésének, elő lehetne rukkolni valami igazán jó dologgal, amivel megörvendeztethetőek a zenekar mellett oly sok éven át kitartó rajongók is.  Kazettán nem nagyon láttam értelmét egy újrakiadásnak, a CD meg nem ad semmi plusz súlyt az eseménynek. Így aztán elkezdtem utánajárni, hogy mi kellene a vinyles megjelenéshez, olyan formátumunk még nem volt. Minden szempontból kihívás és a végeredmény is valami olyasmi, hogy azt tudom mondani, ez egy méltó tisztelgés lesz az első kiadványunk előtt.

HRM: Az újrakeverésről mit kell tudni, mennyit tudtatok javítani az anyagon?

Tass: Szerintem körülbelül mindent, amit úgy meg lehet oldani, hogy nem készítünk új felvételeket, csak szigorúan az eredeti anyagot turbózzuk fel. Balázs nagyon aprólékosan végigment a dalokon. Kapott etalonként pár Anathema és Moonspell dalt, hogy mégis mi az a műfaj, illetve hangzás, ami meghatározóak a ’Puszta lét’ idején magunkénak érzett metal vonalon. Sokkal tisztábban, érthetőbben szól a már felvétel, olyan részek is teljesen kihallatszanak, amelyek az eredeti keverés során szinte teljesen eltűntek, illetve felkerült pár effekt, pár plusz hangszín, ami még ütősebbé tette az eredeti dalokat.

A legvégén ment rá egy végső, analóg mastering Gresicki Tamás jóvoltából, ami még inkább adott a dögnek. 2000-ben az utómunkára a most rászánt időnek csak a töredéke jutott, az azóta eltelt technológiai fejlődésről nem is beszélve. Így aztán tiszta lelkiismerettel jelenthetjük ki, hogy a lemez olyan formában újult meg, hogy a felvételkori hangulatokat még inkább kidomborítsa és a javított hangzáson keresztül előadja a benne rejlő mélységet. A feljavított megszólaláson túl a Kalderában játszó Kovács Bencze barátunk újragondolta a ’Puszta lét’ eredeti borítóját és egy hihetetlenül atmoszférikus designt készített az újrakiadáshoz. Szóval nagyon sok barátunknak köszönhetünk sok-sok mindent, hogy ez az álom végül megvalósult, mindenki beleadott apait-anyait, nem lehetünk elég hálásak nekik.

HRM: Gondolom szerzői kiadásban nyomtátok ki a vinyleket. Mit kell tudni a folyamatról, hogy működik manapság itthon a vinyl-kiadás?

Tass: A vinyl az bonyolult. Volt már kazettánk, CD-nk és így-úgy DVD-nk is, de egyik sem volt ennyire kényes és korlátozó, mint ez a formátum – tényleg, mint valami finnyás, hisztis királylány. (nevet) Kezdve azzal, hogy ne kelljen kompromisszum a hangzásban, egy nagylemezre oldalanként 15-18 percnél több nem fér fel (onnantól nem lehetnek elég mélyek a barázdák – nem férnek el), de alapvetően is más mastering technika kell hozzá a hordozóanyag jellegéből adódóan. Így a ’Puszta lét’ esetében készült egy vinyl-specifikus mastering a bakeliten szereplő dalváltozatokhoz és mást hallasz, ha streameken (Spotify, Apple Music, Deezer, Google Play stb.) vagy CD-n hallgatod.

Itthon nincs olyan gyártó, akik nagy tételben nyomnának bakelitet, de a nyugat-európaiaknál is úgy megy, hogy 2-300 tétel a minimum, aminél mondjuk 200g-os lemez/tok/stb. tételek esetén kiszámítható, hogy a szállítás/tárolás sem egy egyszerű kérdés, mert itt 40-50 kg-ról beszélünk. De mivel ezek a gyárak nincsenek sokan, így 6-8 hetes átfutási időkkel kell számolni, illetve ha van egy tesztpéldány, akkor még több. Szóval, amikor januárban kigondoltuk, hogy kellene egy ilyen, aztán amikor egyre inkább beleástuk magunkat, akkor nagyon úgy tűnt, hogy a május végi lemezbemutatóra nem lesz meg a vinyl, pláne, hogy mind a keverés, mind a grafikai munkák nagyon elhúzódtak. Végül is rátaláltunk a Vinyl Teamre, akik vállalnak kispéldányszámú lemezvágást. Emiatt persze minden kicsit borsosabb áron megy, de aki vinylt gyűjt, az már hozzászokott ehhez.

Szóval ebből nem derül ki, hogy a vinyl kiadás itthon nagyban hogy megy, nálunk ilyen manufaktúra formában, elég személyesen működik, mondhatni undergroundisztikusan. A többi kiadvány, amiről tudok, jórészt kislemezek és külföldi gyártóktól vannak berendelve. Szerintem ez egy jó irány, azt szoktam mondani, hogy a vinyl valahol félúton van a CD és a póló/poszter között. Amolyan gyűjthető dolog, mert már a külleme miatt is jóval közelebb áll az emberhez, amolyan értéktárgy, míg a CD például szerintem valahol elvesztette a helyét a stream, internet alakította zenehallgatási láncban.

HRM: A ’Puszta lét’ óta szerinted miben változott a zenétek, miben változtatok mint zenészek?

Tass: Elsősorban a zenészek váltakozása alakítja a zenénket. Négy-ötévente változnak a dalszerzők, ennek rengeteg oka van, elsősorban az élet. Elég nehéz mindenféle téren helytállni, így időnként van, aki azt mondja, hogy már nem tudja vállalni a zenekarral kapcsolatos munkát. Persze azért igyekszünk mindig olyan belépőt választani, akit ismerünk a színtérről, szóval gyökeres változások nincsenek, de míg az alapító társaság a fent említett északi dallamos death metal bandákat – vagy legalábbis az általuk meghatározott vonalat – tekintette irányadónak, az új belépőkkel már beszivárgott a modern idők metalja is és Csóra Mikin keresztül a nagybetűs rock ’n’ roll. Mivel a zenénk az alapműfajból kifolyólag elég sokoldalú, csak annyi volt biztos, hogy a keményvonalas extrém metalhoz túl dallamos, a klasszikusokhoz meg túl durva, így nagyon nagy a mozgásterünk. Amit én látok, hogy a változások hatására mára kevesébé uralják a dallamok a számokat, és inkább a ritmika és a riffek felé mozdult el az dalszerzés. De továbbra is a súly és a feeling, ami vezeti az alkotómunkát, hogy élőben süssön és működjön a koncerteken az energiaorgia.

HRM: 2009-ben jött ki legutóbb nagylemezetek. Hol késik a következő?

Tass: Igen, 2009-ben jött ki az ’Emberség’, ami nagy sikerrel és még több elvárással vette körül a zenekart. Amikor 2011 körül nekiálltunk dolgozni az új dalokon, az volt a koncepció, hogy a háromévente nagylemez helyett kislemezekkel fogunk előjönni, de évenként. Ennek elsősorban anyagi okai voltak. Egy nagylemez felvétele és kiadása olyan terheket rakott a nyakunkba, ami után csak évekre rá tudtunk előjönni egy klippel vagy bármivel, ami egyébként még a lemezhez tartozott volna. Szóval a terv az volt, hogy felveszünk évente három dalt, de egyből megtámogatjuk egy klippel és folyamatosan lesznek új szerzemények a háromévente-történik-majd-valamihez képest.

Ennek első fordulója 2012 volt, amikor is elkészült ’Az Eredendő’ kislemez három dallal. Ez DVD-n jött ki, az Egy nap a világ dalhoz készült klippel és a többi nótához készült vizuális elemekkel. Még abban az évben leforgattunk egy videót a 2009-es Romok között című dalunkhoz, amihez a klipfelvételnél még jelen volt Liviczki Roland basszusgitáros, de a vokálokhoz tervezett stúdiófelvétel hajnalán sajnos baleset érte, így a hangja már nem szerepelhetett a klipen. A tragédia miatt jópár dolgot újra kellett értékelnünk és rengeteg időt igényelt a zenekar újraszervezése, hogy kitaláljuk, akarjuk-e folytatni, és ha igen, akkor hogyan. Azóta a helyére visszatérő régi gitáros, Loderer László és a dobos pozícióba érkező Racs Attila segítségével ismét él és alkot a banda. A távolság, az időközben alapított családok és a szintén elterjedt többműszakos munkarend mellett több kihívást jelent az alkotómunka megszervezése, de dolgozunk az új lemezen. Idén tavasszal már be is mutattuk Nincs jel című dalunkat élőben, a téli koncerteken pedig már több és több nótát fogunk felvenni a programba, hogy ezzel is enyhítsük vagy inkább felfűtsük az új lemez iránti várakozásokat. Szóval a december 5-i budapesti S8 Underground Klubos bulinkon már mindenéppen hallható lesz pár új is.

HRM: Úgy tűnik, mintha a dallamos death metal mint műfaj elfáradt volna az utóbbi években. Ti hogy érzitek?

Tass: Mivel civilben elemző vagyok, ezért nincs fekete-fehér válaszom, azt mondanám, igaz is meg nem is. Nem igaz, mert pont hétfőn voltam a Dürerben egy több mint teltházas Paradise Lost koncerten, illetve idén is koncertezett hazánkban a máig élő és alkotó Arch Enemy, Moonspell és a My Dying Bride trió is, és még jön az Amorphis, no meg Amotték is újráznak, szóval még van itt kraft bőven. Ha pedig azt nézzük, hogy ezek a bandák már a kilencvenes évek óta állják a sarat, grunge, nu metal, akármi ellenére, akkor pedig végképp működni látszik a varázs. Persze igaz is, hiszen ez a vonal a kilencvenes évek végéig volt igazán trend, már nem lehet fejet tenni arra, aki ilyesmit játszik az teltházzal fogja tenni. Mindegyik szereplő újít a műfaj keretein belül, szóval szerintem nincs dráma, viszont persze ezt a kört is elérte az élőzenét és így a metalt is érintő általános hatás, a lemezeladások hiányában gyakori koncertezés esete, ami rajongói oldalról nézve nem feltétlenül baj.

HRM: Milyen izgalmas dallamos death metal lemezeket hallottatok az elmúlt pár évben?

Tass: Ami az utóbbi években nagyon tetszett, az a Paradise Lost ’Tragic Idol’-ja, ami elejétől a végéig egy mestermű, és onnantól kezdtem én is hinni a műfaj megújulásában vagy pontosabban frissíthetőségében. A másik a Moonspell ’Extinct’-je, ami elsőre ugyan majdnem elment mellettem, de egyszer elkapott egy pillanatata és azóta nagyon gyakori vendég. A Paradise Lost ’The Plague Within’-je számomra egy kicsit túl szikárra sikeredett, de ott van például róla a Victim of the Past, ami a lemezen nekem elég szürke, de élőben köpni-nyelni nem tudtam, csak néztem, hogy uramisten, mi ez, valami tökéletesen átűtő, kegyetlen dallá vált ott és akkor. Más műfaj, de nagy kedvencem a Monster Magnet, ahol Dave Wyndorf nagyot alkotott a ’MasterMind’ album újraértelmezésével, a ’Cobras and Fire’-rel. Mindez azért is érdekes, mert az erdeti lemez egy a kiadó által nyakába ültetett producerrel hozta össze, míg ezen meg azt alkotta meg, amit ő maga gondolt bele. Persze gyökeresen más és sokkal jobb is lett. Mindez egy csomó olyan kérdést vet fel, hogy milyen iparági dolgokra van ténylegesen szükség a zenehallgató és zeneszerző között, kit képvisel egy kötelezően bevont szereplő stb-stb. Persze az undergroundban ez nincs igazán jelen, de mint zenehallgatót és zenekarok rajongóját mindenképpen érdekel.

Készítette: Tomka

Legutóbbi hozzászólások