Deen Castronovo - Mindent megbánt, de a Journey-ből kirúgták

írta TAZ | 2015.11.04.

Egy terjedelmes posztban adott hírt magáról a dobos, aki hetekkel ezelőtt komoly problémákba keveredett, ami miatt négy év próbaidőre, valamint drog és dühkezelési tanácsadásra ítélték.

 

 

„Ez az egész nagyon pusztító volt számomra, Deidrának [Castronovo volt menyasszonya - szerk.] és a gyerekeinknek pedig még ennél is. Ha nem hívja a rendőrséget és az ügyészség nem avatkozik közbe, akkor már valószínűleg halott lennék. Innentől a családomra fogok fókuszálni, hogy megtaláljam a boldogságot a józanságban, és segítek másoknak, akik rossz útra tévedtek, hogy megelőzhessék a megsemmisülést.” – írta többek között Deen Castronovo nyilatkozatában. Elmondása szerint már túl van egy 75 napos orvosi programon a híres Betty Ford klinikán, mely a legátfogóbb drogmegelőző kezelést nyújtja Oregon államban. Ezalatt ébredt rá igazán, hogy milyen szörnyű dolgokat tett és hogy milyen súlyos a helyzete, továbbá megragadta az alkalmat és bocsánatot kért volt menyasszonyától, családjától, illetve zenésztársaitól is a Journey-ben.

Közleményében kihangsúlyozta, hogy alapjáraton egy szerető apa és zenész, egy olyan srác, akivel könnyű kijönni. Ezt kollegái is tudják, ennek ellenére a Classic Rocknak nyilatkozva már arról számolt be, hogy augusztus 10-én kirúgták a zenekarból, így Omar Hakimmal megy tovább a Journey. Castronovo nem neheztel társaira, azt tették, amit tenniük kellett, nem büntetésből, hanem mert szeretnék őt élve tudni. Szerinte több hónapos pihenőidők nem oldják meg ezt a helyzetet, valamint már egy rakás esélyt játszott el a múltban is, szóval egyértelmű volt társainak lépése: „A tetteim és döntéseim mindent leromboltak, úgyhogy itt az ideje, hogy újjáépítsem a dolgaim. Életemben először kedvelem azt, aki vagyok és soha nem szerettem az embert, aki voltam.”

Legutóbbi hozzászólások