Címlap
  • Kezdőlap
  • Koncertek
    • Koncertajánló
    • Beszámolók
  • Lemezkritikák
    • Külföld
    • Magyar
    • DVD
    • Első Hallásra (A hónap lemeze)
    • Kedvenc lemezeim
    • Maradványérték
    • Egypercesek
    • Évtizedelő
    • Névtizedelő
    • HRM TOP 100
    • Top 25s
    • 1 lemez/ 2 kritika
  • Ráadás
    • Interjúk
    • Életmű
    • Médiafigyelő
    • Kultuszkóp
    • Írások
    • "Mi vagyunk a..."
    • Vallató
  • Linkek
  • Impresszum
    • Hard Rock Magazin
      • Hard Rock Magazin Találkozók
    • Szerkesztők
      • Adamwarlock
      • Bigfoot
      • Tomka
      • TAZ
      • Csemény
    • Munkatársak
      • Mike
      • TT
      • CsiGabiGa
      • Edeneye
      • Pálinkás András
      • baumann
      • karpatisz
    • Médiaajánlat
    • Kapcsolat

Belépés

  • Felhasználó létrehozása
  • Elfelejtett jelszó

Keresés

Friss lemezkritikák:

Dream Theater: Distance Over Time

Avantasia: Moonglow

Inglorious: Ride To Nowhere

Ryan McGarvey: Heavy Hearted

Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light

Az elmúlt időszak érdekesebb í­rásai:

„Nem könnyű feldolgozásalbumot készíteni”: Interjú Walter Trouttal


Egypercesek #38: Eric Gales, Skunk Anansie, Tygers Of Pan Tang, Torque, The Doors


A svéd acél és a finn nemzeti kincs: Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed to Obscurity – Barba Negra, 2019. 02. 25.


Egy aprócska rocktörténelmi pillanat: Mood 25: Mood – Barba Negra, 2019. 01. 04.


My Sunday Feeling On Saturday: Jethro Tull – Budapest Kongresszusi Központ, 2019. 01. 19.

Hozzászólások

  • Sammy Hagar & The Circle – Klipen is megcsodálható az új daluk (3)
  • Joe Satriani – Kiadja első bandájának demóit (4)
  • Dream Theater: Distance Over Time (5)
  • Mötley Crüe – Egy hónap múlva jön a ’The Dirt’ film, itt az első trailer (12)
  • Iron Maiden – Jön a második sorozat a remaszterelt stúdiólemezekből (30)
  • Karthago – Új dal a holnap érkező lemezről: Nincs határ (1)
  • Candlemass – Hallgasd meg a teljes új albumot! (1)
  • Fear Factory – Megvan az új album címe és borítója (3)
  • Crazy Lixx – Wicked: az első dal a májusban érkező stúdiólemezről (1)
  • Avantasia: Moonglow (16)

Navigáció

  • Hírolvasó

Ki van itt?

Jelenleg 5 felhasználó és 91 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • steelheart66
  • savafan
  • wingerfan
  • RemedyLane666
  • Popej

Szerkesztők és munkatársak aktuális kedvencei (TOP 5)

TAZ

- Evergrey: The Atlantic
- Dream Theater: Paralyzed (dal)
- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- Swallow The Sun: Lumina Aurea
- Conception: My Dark Symphony EP

CsiGabiGa

- Michael Schenker Fest: Resurrection
- Jason Becker: Triumphant Hearts
- Judas Priest: Firepower
- U.D.O.: Steelfactory
- Steve Perry: Traces

karpatisz

- Dream Theater: Distance Over Time
- Dream Theater: Distance Over Time
- Dream Theater: Distance Over Time
- Dream Theater: Distance Over Time
- Dream Theater: Distance Over Time

Bigfoot

- Beth Hart: Live at The Royal Albert Hall
- King Crimson: Meltdown: Live In Mexico
- David Bowie: Glastonbury 2000
- Walter Trout: Survivor Blues
- Eric Gales: The Bookends 

Pálinkás András

- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- Swallow The Sun: Lumina Aurea
- Soen: Lotus
- Faith No More: Angel Dust
- Soilwork: Verkligheten

Wardrum

- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- HIM: Dark Light
- Katatonia: Dead End Kings
- Evergrey: The Atlantic
- Bloodbath: The Arrow of Satan is Drawn

Losonczi Péter

- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- Evergrey: The Atlantic
- Trees of Eternity: Hour of the Nightingale
- Weltenbrandt: Schöpfung
- Mindfield's Factory: Ice Age 2085

rune

- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- Vola: Applause Of A Distant Crowd
- Evergrey: The Atlantic
- Conception: My Dark Symphony (EP)
- Zeal & Ardor - Stranger Fruit

Dzsó

- Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos
- Rustin Man: Drift Code
- Spielbergs: This Is Not The End
- Within Temptation: Resist
- Born Of Osiris: The Simulation

Mike

- Swallow The Sun: When A Shadow Is Forced Into The Light
- Griftegard: Solemn. Sacred. Severe
- Void Of Silence: The Sky Is Over
- Isen Torr: Mighty And Superior (EP)
- Omicida: Certain Death (EP)

 

Új felhasználók

  • statuslaci
  • Bede Márton
  • Attila65
  • Kemény J.
  • Dzsugi Péter

Metalindex

Címlap

Hősök és röhögősök: Stratovarius, Gloryhammer, Divine Ascension - Barba Negra, 2015.10.14.

CsiGabiGa, 2015, október 16 - 07:35

Nem szeretem az ilyen esős estéket. Nem elsősorban az emberre boruló szomorkás, nyomasztó hangulat miatt, sokkal inkább a sok mazsola miatt, akinek van papírja arról, hogy tud vezetni, de az nincs ráírva, hogy csak fényes nappal és egyenes úton.

Így hát negyvennel döcögtem végig a városon, s bizony a Divine Ascension műsorának első 10 percéről le is maradtam. Az ausztrálok messziről jöttek el, hogy megmutassák magukat Európának. Frontasszonyuknak, Jennifer Borgnak olyan énekesnők a példaképei, mint Anette Olzon, Sharon den Adel vagy Floor Jansen, ennek megfelelően zenéjük is valahol a Within Temptation / Epica / Nightwish vonalon mozog (noha a legutóbbi talán kevésbé érezhető). De ezt a zenét a kontinensen élő társnői sokkal jobban csinálják. Nem tudom, mennyire volt sikeres a 4.000 Ft-ért kínált CD-jük a merchpultnál, de első előzenekarként, majdnem két és fél órával a főbanda előtt laza félház előtt nyomták, és ez dicséretes. Talán bennem van a hiba, mindenesetre a műfaj rajongói látszólag jól szórakoztak.

A Gloryhammer deklaráltan egy paródiazenekar. Számomra ez már a lemezborítóik alapján kiderült: az első albumé a Hammerfall ’Unbent, Unbowed, Unbroken’-jére emlékeztet, a második a Nazareth 1979-es ’No Mean City’-jére hajaz. Az első lemez bookletjében olvasható a kórus neve: „Holy Choir of the Unicorn Apocalypse”, míg a másodikon a hangszereknek vannak hasonlóan értelmetlen, de hangzatos neveik (gitár: „Dark Matter String Manipulation Interface”, billentyűs hangszerek: „Positronic Oscillator Command”, dob: „Percussive Phi-Quason Battery”). Zeneileg leginkább a Rhapsody Of Fire-ra emlékeztet, főleg a korai időszakra, amikor még lánykori nevükön, Rhapsodyként nyomták. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a Rhapsody Of Fire utolsó lemeze olyan jó lett volna, mint ez a paródia, akkor Fabio Lione-ék most nem kullognának messze lemaradva Luca Turilli után a kettészakadt zenekar önálló életre kelt részei közti versenyben.) Kisebb mértékben, de ott van a zenéjükben, szövegeikben a HammerFall (The Hollywood Hootsman), a Manowar (Hail To Crail), itt-ott még a The Poodles dallamvilágát is felfedeztem bennük.

A banda megjelenésében is igyekezett rájátszani a parodizált klisékre: az énekes páncélöltözetet imitáló műanyag ruhájához napszemüveget tett fel, a basszer félmeztelen teste kilógott az ujjatlan viking mellény alól, erős Manowar-érzést keltve, a gitárost az első lemez óta kopaszra nyírták, szakállával együtt így egészen hasonlított Scott Ianre az Anthraxból, ehhez még egy középkori várvédő zsoldos egyenruháját aggatták rá. Az Alestorm énekese, Christopher Bowes – aki itt csupán a villámkezű billentyűtémákat meg a narrációs szövegeket hozta – varázslói csuklyában lépett fel, de csuklyát viselt a dobos, és még a keverőpultnál segédkező „hatodik tag” is. Vagy hetedik. Mert volt egy gagyi robot is, aki időnként bejött a színpadra, hol hammerfallos kalapácsot adva át az énekesnek, hol kézzel-lábbal harcolva ellene.

Szóval minden adott volt, mint egy Irigy Hónaljmirigy-paródiában, hogy kifigurázzák a műfajt, és ahogy az említett zenekar, ők is nagy sikert értek el vele. A közönség hullámzott, tombolt a dalokra, az énekes szinte minden dalban megmozgatta a karokat. Apropó: énekes. Talán kicsit halkra volt keverve, de nem is bántam. A nyitó Infernus Ad Astra utáni Rise Of The Chaos Wizards refrénjének magasainál olyan orbitális repedtfazék hangokat adott ki (pedig jó dal az!), ami erősen zavarta a műélvezetet, amatőr szintre degradálva a produkciót. Ez már vicc volt, nem paródia! De talán csak a napszemüveg zavarta az éneklésben. Mindenesetre számomra az énekes volt a leggyengébb láncszem a csapatban. Ettől eltekintve én is nagyon élveztem az előadást. Ha már nem tudnak újat vinni bele, ezt a műfajt így érdemes csinálni: bohóckodva, poénból, ahogy a Freedom Call kitalálta a happy metalt, és végigszórakozzák maguk is a koncerteket. Csak Gloryhammerék még elborultabb módon, fricskát mutatva nyomják, így nem zavart a sok klisé, amiből összepakolták a dalokat. A meghajlás alatti outro közben megkoronázták a basszusgitárost, alias Hootsmant, ezzel ért véget a show.

Ha Stratovarius, akkor eső. Így volt ez tavaly is, és idén sem maradt el. Szerencsére a Strato-koncert sem. A kiírt 21:50-es kezdési időpont miatt titkon reménykedtem, hogy azért nem a kerek 10 órás startot választották, mert éjfélig mindenképp be akarják fejezni, és nem férnének bele a két órába. Nos, csalódásom legalább akkora volt, mint mikor a FEZEN-en a Judas Priest egy óra után lement a színpadról. (Persze ott a félórás ráadás kárpótolt, de a finnek összességében kevesebbet játszottak, mint a birminghami öregfiúk.)

Főzenekarként tökéletes hangzást és tökéletes fényeffekteket kapott a zenekar. A háttérkivetítőn a Stratovarius felirat különböző hangulatú grafikái, vagy az éppen elhangzó dal borítójának részletei látszottak. És rögtön belevágtak az új lemezbe: My Eternal Dream. Jó lemezkezdés, jó koncertkezdés. Ha már lemezbemutató turné, ráadásul még az első hónapjában jártak, nem aprózták el, 5 dal is szerepelt az aktuális albumról: a nyitódal után eljátszották még az In My Line Of Workot, a Lost Without A Trace-t és az epikus The Lost Sagát is, a ráadásban pedig a videoklippel felvezetett Kotipelto-Liimatainen-szerzeményt, a Shine In The Darkot. Közbe-közbe persze beszúrtak egy-egy régi klasszikust, csak úgy a hangulat fokozására. Előkaparták a ’Fourth Dimension’-ról, az első Kotipelto által énekelt lemezről az Against The Windet, az ’Infinite’-ről a Phoenixet (Hogy elfelejtettük azt a dalt! Mert mindig csak a Hunting High And Low megy!), vagy a ’Destiny’-ről az S.O.S.-t. És a közönség boldogan kiáltotta Kotipeltóval a refrén végén, hogy „Save Our Souls”. Sőt, a Phoenixben szinte túlüvöltöttük az énekest, hogy „Like the Phoenix I rise, From the ashes of life”, annyira örültünk a rég nem hallott dallamoknak.

És persze volt az elmaradhatatlan Eagleheart, meg a Black Diamond. Most éreztem igazán, mennyire hiányzik Tolkki az új dalokból. Így egymás mellett hallva a régi és az új slágereket, hát bizony, meg kell mondjam, nem egy kategória. A ’Polaris’ és az ’Elysium’ dalai el is maradtak, a ’Nemesis’-ről is egyedül az Unbreakable árulkodott, mellyel a fő műsoridőt zárták, először nálunk változtatva a dalok turnésorrendjén. (Eddig a Black Diamond volt a befejező tétel.)

Az új dalok közül viszont magam is meglepődtem, hogy a koncertprogramban a Destiny helyét elfoglaló bő tízperces The Lost Saga volt élőben a legütősebb. Bár Jens Johansson erősen elbliccelte az élő játékot, és az intrót (valamint a végén az outrót is) samplerről nyomta be, ami a kettő között élőben elhangzott, az nagyon tetszett. Még jobban, mint a lemezen! De sajnos nem mindenről mondhatom el ugyanezt. A nyitó My Eternal Dreamet a lemezkritikámban nagyon feldicsértem, hogy Jens a malmsteeni hagyományok alapján építette fel a szólót, és a gitár-billentyű micsoda páros játékot produkált. Élőben Jens sajnos Kupiainenre hagyta a munka nehezét, egyedül kellett végignyomnia a szólót, csupán néhány szőnyeg-akkordot kapott segítségként. Ugyanígy a Lost Without A Trace-ben vártam az ikergitár-szóló átültetését gitár-billentyű párosra, de Kupiainen ezúttal is magára maradt. Egyedül a Black Diamond intrójaként kaptunk Jenstől egy kb. másfél-kétperces billentyűvirgát, meg a dalban volt egy igazi felelgetős váltott szólójuk a gitárossal. Sajnos ennek nagyjából a feléről lemaradtunk, mert a keverés rendre csak a második sornál „érte utol” az éppen szólózó zenészeket. A Kiss slágerével megegyező című Stratovarius-alapmű lezárásaként kaptunk még egy – hála a zenészek istenének – nem túl hosszú dobszólót Rolf Pilvétől, aki félmeztelen felsőtesttel olyan elemi erővel dobolta végig a bulit, hogy James Kottakot juttatta eszembe, aki energikusságával a Scorpions-koncertek hangulatát emelte jóval magasabb fokra a Herman Rarebell által nagypapásan elütögetett dobkíséretek helyett.

Volt még egy basszusszóló is Lauri Porrától. Ez volt a leghosszabb és ez volt a legunalmasabb is. Nagyon bírom a srácot, ahogy egy smiley-val az arca helyén nyomja végig a bulikat, meg ahogy jobb kézzel pengeti az alapokat öthúros basszusgitárján, miközben a másik kezével éppen betol egy dobozos sört az említett smiley-ba. Ám most megmutatta, hogyan lehet felvonultatni mindenféle zseniális gitártechnikát (még üveghangokon is harmonizált, ami ezen a hangszeren tényleg nem semmi teljesítmény), mindennemű élvezeti érték nélkül (anti-Satriani effektus). Csupán az utolsó percben kapta fel a fejét a nagyérdemű, amikor a harmadik sor körül felismerte (annyira furcsa volt ezen a hangszeren) a Himnusz dallamát, s onnan aztán sokan vele énekelték. Érdekes módon az elő-előzenekar, a Divine Ascension Pofakönyv-oldalán láttam egy karikatúrát, ami arról szól, hogy milyen izgalmasak szoktak lenni a basszusszólók. Ha én untam elsőre, ők hogy unhatják, minden nap hallva azt.

Kotipelto és Kupiainen nem kaptak külön szólót, ők enélkül is főszereplői, igazi hősei voltak a produkciónak, mert az indiszponált Jens mellett jóval nagyobb rész hárult rájuk a szórakoztatásból. Kupiainen, aki folyamatosan cserélte Strato-logós hófehér gitárját Strato-logós hófehér gitárra – mint Mr. Bean, akinek a szekrényében csak ugyanolyan öltönyök vannak –, csupán a The Lost Saga középrészében nyúlt másfajta gitárhoz (az viszont akusztikus volt). A ráadásban a két tavalyi biztos pont közül a Forever annyit változott, hogy a szintetizátor-kíséret mellé ismét bejött az akusztikus gitár, így téve még briliánsabbá a majd’ húszéves dalt, az ’Episode’ zárótételét.

Ahogy már említettem, a ráadásba is került dal az új lemezről: a videoklip meghozta az ismertséget, a Shine In The Darkot már együtt énekelte a közönség Kotipeltóval. A Hunting High And Low egyszerű dallamszólóját szinte megvetéssel az arcán játszotta Kupiainen, hogy „Ez is valami?”, de mégis, a Tolkki által megírt pár hang nagyon a helyén van. Nem mindig a több a jobb. A szokásos közönségénekeltetés pedig most a tavalyitól eltérő kommentet kapott: „Mi Finnországban vodkát iszunk. A vodka után nagyon hangosak vagyunk. Tudtok olyan hangosak lenni, mint a finnek?” Majd hasonlóképpen a németekkel és a sörrel, végül az olaszokkal. És mi üvöltöttünk, ahogy a torkunkon kifért, mintha tényleg lenne valamiféle versengés és sorrend, pedig tudtuk, hogy a következő nap a következő közönségnek ugyanezt fogja elmondani. De a magyar virtus nem engedte, hogy minket gyengébb közönségnek tartsanak. Akkorákat ordítottunk, hogy a kalózok összefosták magukat a Barba Negra falán. Mi pedig boldogan távoztunk, ki az új ’Eternal’ turnépólójában, ki a ’Visions’ borítóját felhasználó retró pólóban, ki az új CD-vel a zsebében, ki bakelittel a hóna alatt, mert elhozták az új lemezt bakeliten is (és el is fogyott).

Stratovariusra mindig jó bulizni. A kétlábdobos témákra lehet lüktetni, az egyszerű, de nagyszerű dallamokat tudjuk énekelni, a gitárszólókra érdemes odapislantani, és a két fiatal, Lauri Porra és Rolf Pilve vidám életerejét pedig át lehet, át kell élni, hacsak egy szűk másfél órácskára is.

Setlist:

My Eternal Dream / Eagleheart / In My Line Of Work / Against The Wind / S.O.S. / Basszusgitár szóló / Lost Without A Trace / Phoenix / The Lost Saga / Black Diamond / Unbreakable /// Forever / Shine In The Dark / Hunting High And Low

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Savafan
További képek a CSLP oldalán.
Köszönet a Concertónak!


Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel:
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • 3478 olvasás

8 hozzászólás "Hősök és röhögősök: Stratovarius, Gloryhammer, Divine Ascension - Barba Negra, 2015.10.14."

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.
Clint Eastwood képe

1. ez a beszámoló elég hamar

Beküldő: Clint Eastwood. Beküldés időpontja: 2015, október 16 - 16:24.

ez a beszámoló elég hamar jött ahhoz képest, hogy a Ravenről még mindig semmi.Pedig azért érdekesebb egy olyan banda aki nem nagyon jár hozzánk..amelyik évente jön arról már szinte másnap van í­rás? :)

Pár éve ez azért nem í­gy volt itt. Akkor is beszólogattam, stbstb de akkor érdekes, értékes cikkek voltak szinte kivétel nélkül, ezért is jöttem fel ide naponta többször..ha valami olyan banda jött aminek az itthoni fellépése nem mindennapi..akkor legalább 1 valaki vette a fáradtságot és elment rá.
Nem fogom ezt többet erőltetni, off témaként felhozni, de a főszerkesztőváltás óta hatalmasat esett a szí­nvonal. 2005 óta vagyok ide regisztrálva és azóta is elég aktí­v vagyok.

Bár, hogy ne csak szapuljam a jelenlegi portált. Csemény pl. egy üde szí­nfolt, aki véleményem szerint jól és jókat is í­r, érdekesebb témákban..nemcsak átmásol külföldi 2 soros cikkeket lefordí­tva.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

2. RAVEN-ről sehol sem í­rtak,

Beküldő: sandmanforce666. Beküldés időpontja: 2015, október 16 - 18:07.

RAVEN-ről sehol sem í­rtak, pedig hát qrva nagy buli volt, még ha kevesen is tették tiszteletüket.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

3. Unbreakable volt előbb, aztán

Beküldő: szabigege. Beküldés időpontja: 2015, október 16 - 20:01.

Unbreakable volt előbb, aztán Black Diamond. ;)

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Painkiller képe

4. Akartam volna panaszkodni a

Beküldő: Painkiller. Beküldés időpontja: 2015, október 16 - 20:49.

Akartam volna panaszkodni a Raven mellőzése miatt, de Clint megspórolta nekem a gépelés nagy részét.
Sandmannak meg igaza van SEHOL sincs Raven beszámoló.
Ezzel most a műfaj összes webzine-ja minősí­tette önmagát. 41 év után először le merték szervezni ide az egyik legnagyobb NWOBHM legendát, és nemhogy előre nem kapott gyakorlatilag semmi reklámot, még arra se volt képes senki hogy a seggét felemelje és megnézze.

De semmi baj hypeoljuk tovább az a 15-20 amúgy is a hányásig a erőltetett bandát elvégre ezt csinálja a tv meg a rádió is.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

5. Clint, í­rd meg egy

Beküldő: Korpusz. Beküldés időpontja: 2015, október 16 - 22:38.

Clint, í­rd meg egy hozzászólásban a Raven beszámolót...

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

6. "Unbreakable volt előbb,

Beküldő: CsiGabiGa. Beküldés időpontja: 2015, október 17 - 07:04.

"Unbreakable volt előbb, aztán Black Diamond. ;)"
A turnén eddig igen. Nálunk megcserélték. Látom, a setlist-en is javí­tottad, pedig a The Lost Saga outrója után kezdett bele a billentyűszólóba.

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
crusader64 képe

7. @Korpusz.Mi a francért í­rná

Beküldő: crusader64. Beküldés időpontja: 2015, október 17 - 17:27.

@Korpusz.Mi a francért í­rná meg?Clint nem szerkesztő!Ez egy hazai rocktörténelmi esemény volt!Ezen nincs mit szépí­teni!Sajnálatos módon az oldalról hivatalosan senki nem tette tiszteletét!Ez bizony nagyon nagy szégyenfolt az oldalra nézve!:( Igaz,hogy öregek,de akkora "bohóckodást" nyújtottak néhányunknak,hogy bizony ez örökre bevésődik a jelenlévők memóriájába!Aki kihagyta bánhatja,és manapság nem is csodálkozok ezen,pedig a Concerto biztos adott volna ingyenes passt!Láthatólag viszont szerencsére a HW oldalról ketten jelen voltak,és nem hiszem látva a reakciókat,hogy csalódás lett volna részükről!..Legalább LL jól érezte magát velünk együtt!:D

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

8. Valaki elmondaná, hogy miért

Beküldő: AS_Pauly. Beküldés időpontja: 2015, október 18 - 22:29.

Valaki elmondaná, hogy miért a Strato-nál kellett Raven után rí­nni és OFF-olni? Miért nem a szerkesztőségnek küldtök témaspecifikus emailt?

  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Livesound:

Concerto:

Hammer Concerts:

Koncertajánló:

Az oldalon található cikkek és képek a Hard Rock Magazin kizárólagos tulajdonát képezik, azok máshol való közzététele csak a szerkesztők előzetes engedélyével lehetséges!
Fervens Drupal theme by Leow Kah Thong. Designed by Design Disease and brought to you by Smashing Magazine.