Udo Dirkschneider - "Ha az Accept dalait akarjátok hallani, akkor ezután menjetek el az ő koncertjükre"

írta TAZ | 2015.10.09.

Mitch Lafonnak nyilatkozott a minap a germán énekes, aki bővebben beszélt arról, hogy miért döntött az Accept-éra lezárása mellett.

 

 

Még nyár végén jelentette be Udo, hogy a jövő évi különleges turné után soha többet nem hallhatunk majd Accept dalokat az ő koncertjein, a döntés mikéntjéről azonban eddig nem esett szó, most viszont alaposan körüljárta a témát a metaltörpe: „Mindig azzal jönnek oda hozzám az emberek, hogy játsszam el nekik ezt meg ezt az Accept dalt. Tizenöt U.D.O. lemezem jelent meg, úgyhogy innentől nekem csak az U.D.O. marad. Természetesen tudom, hogy az emberek szeretik az Accept számokat az én hangommal hallani, de szeretnék valamit lezárni – úgy becsukni, mint egy könyvet, azt mondva, hogy: ’Rendben, ennyi volt, elolvastam.’ Néha valaminek véget kell vetned, úgyhogy most szeretnék mindent lezárni az Accepttel. Ez lesz az utolsó alkalom, még egy turné, egy világkörüli turné, hiszen remélhetőleg Amerikában is tudunk majd néhány koncertet adni. Ezután viszont amikor az U.D.O.-val turnézunk, nem játszunk többé Accept dalokat.

Jelenleg az Accept is koncertezik, van egy új énekesük, azonban olyan dalokat is játszanak, mint a Balls To The Wall, a Metal Heart vagy a Princess Of The Dawn. Nem akarom mindig az összehasonlító kérdéseket hallani, illetve azt, hogy mit gondolok erről meg arról a dalról. Ez szintén egy indok, amiért szeretném befejezni az Accept fejezetet. Persze abban az értelemben nagyszerű volt, hogy én alapítottam ezt a zenekart, de néha azt kell mondanod, hogy kész, ennyi. Van elég U.D.O.-dalom, úgyhogy innentől U.D.O.-ként ezekből még többet játszhatok. Bármilyen arrogancia nélkül mondhatom, hogy a csapatnak megvan a saját rajongóbázisa.„

A különleges koncertkörút állomáslistája folyamatosan bővül, azonban nagy bánatunkra csak ukrán, orosz és dél-amerikai városok kerültek be a naptárba, ami jelen állás szerint azt jelenti, hogy Csehországig kell utaznunk, ha hallani akarjuk Udo tolmácsolásában a régmúlt dalait. Persze van egy alternatív megoldás is, ha mégsem sikerül elmenni valamelyik fellépésre, ezt maga az érintett vázolta fel: „Létezik egy Accept nevű banda, úgyhogy kérlek titeket, hogy ha az ő dalaikat akarjátok hallani, akkor ezután menjetek el az ő koncertjükre. Ez minden, amit mondhatok. Jövőre meglesz arra is a lehetőség, hogy az eredeti hanggal halljátok ezeket, azonban azt kell mondanom, hogy Mark is nagyon jó munkát végez a számokban, úgyhogy kérlek titeket, ezentúl menjetek és hallgassátok az Acceptet, ugyanis az U.D.O. ezentúl U.D.O. lesz.”

Legutóbbi hozzászólások