"Ez a fajta út előbb-utóbb fel tud őrölni egy zenekart": Interjú Tänczer Attilával (Everwood, Mí­stico)

Pár éve még aktívan koncertezett az – akkor – új felállású Everwood, a rockosabb, direktebb megszólalású dalaikat népszerűsítették a remek torkú Haraszti Mátyással. Aztán szép lassan eltűntek, és csak akkor lehetett róluk hallani, amikor tavaly közzétettek a Facebook oldalukon egy új dalt, amelynek stílusa meglehetősen messze áll az ismert Everwood-hangzástól. A zenekarvezető Tänczer Attila azóta új projektbe kezdett, ami jó apropót kínált, hogy kikérdezzük, mi történt az Everwooddal. Tanulságos interjú következik.

Hard Rock Magazin: Kezdjük az elején: miért tűnt el az Everwood?

Tänczer Attila: 2011-ben jelent meg a ’Without Saving’ című harmadik lemezünk az amerikai ProgRock Records gondozásában. Azért megyek ennyire vissza az időben, mert bármilyen meglepő is, a lemez megjelenése utáni időszak már előrevetítette az eltűnésünket. Lehet mi voltunk naivak, de valamivel többet vártunk magától az amerikai kiadótól is, valamint a hazai fogadtatástól is. A lemez persze itthon is, külföldön is egyaránt jó kritikákat kapott, de az igazat megvallva valahogy nem robbant akkorát sem az újabb külföldi kiadós szerződés, sem pedig a lemezmegjelenés, mint ahogy azt vártuk. Persze nem számítottunk teltházas arénakoncertekre vagy ilyesmi, csak valahogy nem nyíltak meg újabb ajtók ezáltal, hogy úgy mondjam. Néhány rádiós interjúnk volt, voltak koncertek, valamint forgattunk egy egész jó klipet az album egyik dalához. Ezzel párhuzamosan pedig sem a kiadó általi, sem pedig az általunk leegyeztetett egyéb promóciós csatornák végül a megállapodásokban foglaltak ellenére sem váltották be a hozzájuk fűződő reményinket. Tehát ezek után azon kezdtünk el gondolkodni, hogy most akkor hogyan tovább, mit csináljunk másképp? Halkan ugyan, de megkezdtük a vészharangok megkongatását. Utólag már azt mondom, sok mindent érdemes lett volna máshogy csinálni. A ProgRock Records, bár a terjesztést remekül megoldotta, sajnos marketing oldalról nézve nem sokat tett, vagy tudott tenni azért, hogy az album híre minél több emberhez eljusson. Az is érdekes, hogy egyedül a magyarországi terjesztést ők közvetlenbe nem tudták semmilyen itthoni partnerrel megoldani. Pedig próbálkoztak becsülettel az amerikaiak, de lehet aztán ott törhetett el valami bennük is. 2012 elején merült fel bennem, hogy valamin változtatni kell, aminek miértje összefügg a már akkor is igencsak hanyatlóban lévő progresszív rock/metal műfaj itthoni népszerűségével is. Pedig idehaza elég sok mindent igyekeztünk megtenni a stílus népszerűsítése érdekében. Gondolok itt a Taste of Metal minifesztivál koncertsorozatra, továbbá nem kevés hazai és abban az időben még működő prog metal csapattal szerveztünk közös bulikat, sőt még külföldi zenekart és előadót is hívtunk meg, hogy fellépjenek idehaza előttünk vagy éppen utánunk, egy Everwood koncert keretein belül. (Az olasz komplex death metalt játszó Lunarsea zenekart hívtuk meg, illetve a szintén olasz virtuóz progrock szintis, Mistheria nevű előadót, aki egyedül amúgy komplett zenekarként szólal meg.)

Úgy gondoltuk tehát, hogyha készítünk még egy nagylemezt, azt az amerikai kiadó valószínűleg ugyanúgy ki fogja majd adni, megoldja a nemzetközi terjesztést is, lévén a tárgyalások során felmerült akár még egy Everwood lemez kiadása is a részükről. Viszont nem láttuk értelmét, és azt sem láttuk, hogy mitől lenne sikeresebb és ismertebb a zenekar, ha csinálunk még egy nagylemezt és utána gyakorlatilag ugyanez történt volna, mint az előző lemez megjelenése utáni időszakban. Mindehhez persze köze van az elmúlt évtizedben a zeneiparban végbement hatalmas változásnak is. Szóval a változtatás mellett döntöttünk, aminek a lényege az volt, hogy még eladhatóbb zenét csináljunk, olyat, ami nem jár minőségvesztéssel, továbbra is megmaradnak a rock és metal stílusjegyek, viszont szélesebb rétegekhez is van esélyünk eljutni általa. Továbbra is rockzenekarként gondoltunk magunkra, de inkább kislemezekben, dalokban gondolkodtunk, és egyelőre nem akartunk nekiállni még egy nagylemeznek. A többiekkel nagyon sokat beszélgettünk erről, születtek is új dalok, de valahogy időközben a sok kísérletezgetés, agyalás közben egyre inkább kezdtünk elveszni a részletekben. Azért ez a fajta út és megoldáskeresés előbb-utóbb fel tud őrölni egy zenekart. Pláne egy három albummal rendelkező és akkor már 15 éves múltra visszatekintő zenekart. Ennek először Haraszti Mátyás énekesünk esett áldozatául. A kialakult nézetkülönbségek végül 2012 nyarán az Everwood és Matyi közti szakításhoz vezettek. Akkor e döntés meghozatala, ha fájó szívvel is, de megoldásnak tűnt. Utólag persze mondhatom, hogy lehetett volna máshogy is kezelni a dolgokat, esetleg továbbvinni az Enter My Zone vonalat, ami hosszú ideig az utolsó megjelent és publikált Everwood dal volt.

Így maradtunk négyen a zenekarban. Kisebb-nagyobb vitáink voltak ugyan, de akkor még megvolt az egység köztünk. A következő évet pedig az új énekes keresésével, valamint új dalok írásával töltöttük. Gyakorlatilag két évig látszatra semmi nem történt az Everwooddal, se új dal, se új lemez, se koncert, se semmi. Így meg azért nem volt nehéz eltűnni. Aztán 2013 nyarának a végén, hosszas keresgélés és több jelölt után végre találtunk egy megfelelő énekest Kádár-Szabó Bence személyében. Fiatal, tehetséges srác, telve lelkesedéssel, bele is illett a képbe. Mondanom sem kell, nagy volt az öröm, össze is raktunk hat remek dalt, és egy kislemez megjelentetését is terveztük. Aztán ami ezután történt, az valahol igencsak meglepő volt, viszont valahol várható is. Az ezt megelőző időszak következményeként eddigre már annyira elfáradt ez az Everwood, sajnos még a számomra is, de a többiek számára is ugyanúgy, hogy hiába találtunk végül énekest, hiába voltak előremutató új dalaink, ezen már semmi nem tudott igazán segíteni. Olyan „Titanic a jéghegy előtti hangulat” kezdett kialakulni. Újra előtérbe kerültek a szakmai viták, leginkább hangzást érintő és egyéb sound-ügyi kérdésekben. Az alapítóként és fő dalszerzőként rám ruházott felelősség soha nem zavart, azonban amikor ráébredsz, hogy egyszerűen nem tudsz és már nem is akarsz mindenkinek mindenáron megfelelni, akikkel együtt zenélsz, az előbb-utóbb következményeket von maga után. Így aztán 2014 januárjában mind a négy másik tag, Szabó Tamás dobos, Farkas Ferenc gitáros, Kállai Sándor basszusgitáros és Kádár-Szabó Bence énekes kilépett a zenekarból. Hibáztatni se magamat, se a többieket nem tudom a történtek miatt. Megértettem, elfogadtam, és tudomásul vettem, hogy ez az Everwood, ebben a felállásban már nem volt képes a közös álmok megvalósítására. De még mindig jóval többet adott nekünk, beleértve a ’Without Saving’ korszakos utolsó teljes erőbedobással működő felállását is, mint amennyit elvett tőlünk.

HRM: A lemezeiteket jól fogadta a közönség, a kritika is. Szerinted miért nem sikerült nagyobb áttörést, népszerűséget elérnetek?

TA: A kritikák túlnyomórészt valóban igen pozitívak voltak, már a debütáló ’Mind Games’ lemez idején is. A koncerteken általában szintén jól fogadta a közönség a zenénket. Én azt szoktam mondani, hogy a semmihez képest azért elég sok mindent elértünk, a sokhoz képest viszont semmit nem értünk el. De büszke vagyok a három megjelent lemezünkre, játszottunk Jorn Lande előtt az A38 hajón, felléptünk a Sziget fesztiválon, volt szinte teltházas Zöld Pardon bulink, eljutottunk Rómába is két koncert erejéig, illetve ezeken kívül még számtalan koncert és fellépés. Az egyik ok magában a műfajban keresendő. A progresszív rock/metal, amely zenei stílust az Everwood is képviselte – bár hozzá kell tennem mi soha nem tartottuk magunkat a szó szoros értelembe vett prog metal zenekarnak, mert a zenénk több más műfajból is táplálkozott –, sajnos már akkor sem tartozott a legdivatosabb és legpopulárisabb zenei irányzatok közé, pláne nem Magyarországon. Hiába hittünk benne, hiába imádtuk játszani a megjelent lemezek dalait, az érdeklődés idehaza egyre csak csökkent, amit nem csak mi, de a műfaj többi hasonló zenekara is megérzett. Ezzel nem magunkat akarom mentesíteni, de a tény az tény.

A másik dolog pedig az, hogy Magyarországról akartunk valahogy külföldön befutni. S bár minden lemezünket külföldi kiadó adta ki, mi magunk az olaszországi két bulinkat leszámítva nem jutottunk ki és nem voltunk folyamatosan jelen a külföldi vérkeringésben. Mai fejjel már úgy gondolom, hogyha akkoriban fogtuk volna magunkat és kiköltöztünk volna Németországba, Svédországba, vagy akár Olaszországba, akkor nagyobb esélyünk lett volna a nemzetközi áttörés eléréséhez. De anyagilag nem volt senki olyan helyzetben, hogy itthagyja a munkáját, aztán volt olyan tag, akinek már akkor családja és kisgyermeke volt, tehát ezt a lépést valahogy nem mertük meglépni. Ha elcsíptünk volna mondjuk egy Pain of Salvation turnét előzenekarként, arra persze gondolkodás nélkül mindenki igent mondott volna a bandából, de ilyen szintű management kapcsolatunk meg nem volt. Hozzá kell tennem, hogy Balu [Koncz Balázs énekes, az Everwood első két lemezén énekelt] remekül, szinte erőn felül látta el a zenekar menedzselését, a koncertek szervezését, de egy bizonyos ponton túl már ő sem tudott csodát tenni. Ehhez egy igazán nagy külföldi kiadó, és egy komoly külföldi, vagy akár hazai management kellet volna.

Aztán a saját szintünkön mért sikereket pedig mi magunk sem tudtuk igazán meglovagolni, és nem hoztuk ki a maximumot a ’The Raven’s Nest’ megjelenése utáni időszakból. Ez is olyan furcsa dolog, mert például a legnagyobb közösségi oldal hazai megjelenése és előtérbe kerülése előtt is váltak ismerté, ismertebbé zenekarok, ez biztos, de ha már akkor lett volna, 2006-2007 környékén ilyen, úgy talán könnyebb dolgunk lett volna a rajongókkal való kapcsolattartásban. Koncertek után, ha tetszettünk, „dob ránk egy like-ot”, és máris gyarapszik a célközönségünk száma, akiket ráadásul közvetlenül is meg tudunk szólítani. Mire idehaza is ez a közösségi oldal vált egyeduralkodóvá és felváltotta gyakorlatilag a zenekari honlapok, hírlevelek szerepét, az Everwoodnak már nem igazán volt kihez szólnia. Szóval ezt még hosszasan lehetne fejtegetni, és természetesen mi is hoztunk rossz döntéseket, meg nem is voltunk mindig jó időben jó helyen, de összességében a lehetőségekhez mérten igyekeztünk mindent megtenni a zenekar sikeréért. Ez lett belőle, hogy sok vagy kevés, az nézőpont kérdése. De ha a világon jó néhány embernek örömet okoztunk azzal, hogy meghallgatta mondjuk a ’The Raven’s Nest’ lemezünket, elolvasta a lemezhez íródott novelláimat, és úgy állt fel a karosszékből, hogy gazdagabb lett egy élménnyel, az még ennyi év távlatából is jóleső érzéssel tölt el.

HRM: Jelenleg Erdős Viktorral ketten alkotjátok az Everwoodot. Mi kéne ahhoz, hogy újra rendes zenekarként működjetek?

TA: Hát ehhez nem tudom mi kéne. Talán olyan szintű érdeklődés a zenekar iránt, hogy ne tudjunk nemet mondani egy teltházas országos vagy Európa-turnéra. Mondjuk ez a veszély nem fenyeget minket. Viccen kívül néha persze gondolati szinten nagyritkán megfordul a fejemben, hogy egyszer még jó lenne csinálni egy új lemezt, kibővíteni a tagságot és újra koncertezni. Csak hát az idők változnak, a realitás pedig azt mondatja velünk, hogy ennek jelenleg nincs igazi létjogosultsága.  További stúdiódalok megjelentetése tervbe van véve ebben a formában, és így tud tovább működni az Everwood. Egyébként Baluval is baráti kapcsolatot ápolok, Rábel Tamás, aki a ’Mind Games’ korszakban volt az Everwood dobosa, szintén jó barátunk. Meg hát akadnak még azért szép számmal zenész kollegák, barátok, tehát mondhatjuk, hogy „soha ne mond, hogy soha”, de az biztos, hogy most jó darabig marad ez a kétfős felállás. Miután a legutolsó teljes felállású Everwoodból rajtam kívül mindenki kilépett, két dolgot tehettem: vagy fogom és megszüntetem a zenekart, vagy pedig megpróbálom életben tartani azt. Az utóbbi mellett döntöttem. Ekkor szóltam Viktornak, hogy ez történt. Majd megkérdeztem tőle, hogy visszajössz a bandába? Hagy ne legyek már itt egyedül! (nevet) Ő pedig elsőre igent mondott, és jelenleg az énekesi posztot is betölti.  Ketten alapítottuk a zenekart, és mindazok után, amin az évek folyamán átmentünk, most úgy érzem, a helyére került minden. Viktornak van két másik működő zenekara, az Angelheart és a Feuer Frei, nekem ott van a Místico, az Everwood pedig most már csakis a zene szeretetéről, az alkotás öröméről szól, emellett jó dalok írásáról és publikálásáról valamint arról, hogy őrizzük és ápoljuk az örökségünket.

HRM: Tavaly közzétettetek egy dalt, amely meglehetősen messze áll az Everwood progresszív metaljától. Miért ezen a néven hoztátok ki az Always Be Mine-t?

TA: Valóban igen messze áll az eredeti stílusunktól, még akkor is, hogyha a tipikus everwoodos dallamvezetések és hangulat szerintem megvan benne. De tény, hogy egyik eddigi lemezünkre sem fért volna rá, mert valóban stílusidegen. Ez most nagyjából arról szól nálunk, hogy amikor van mondanivalónk és úgy gondoljuk, hogy itt az ideje összehozni és publikálni egy új dalt, akkor azt megtesszük. Legyen az ballada, rock dal, vagy éppen ez az elektronikus, szintiközpontú vonal, amit az Always Be Mine képvisel. Akár lehetett volna a tavalyi dalt más zenekari név alatt kihozni, de nem éreztük szükségét, sőt az igazat megvallva meg sem fordult a fejünkben. Vállaljuk, hogy ez a dal is Everwood dal, jó volt újra együtt dolgozni Viktorral, és 2014-ben, mikor a dalt kihoztuk, ez a fajta zene és dallamvilág volt bennünk. Egyébként készül a következő dal is. Még nagyon az elején vagyunk, így a megjelenés időpontjáról még nem nyilatkoznék, de ha minden jól megy, újabb éveket azért nem kell rá várni. Annyit elöljáróban, hogy azzal a dallal viszont visszakanyarodunk az Everwood dallamos rock és metal gyökereihez.

HRM: Három lemezetek jelent meg, a ’Mind Games’ 2005-ben, a ’The Raven’s Nest’ 2007-ben és a ’Without Saving’ 2011-ben. Mai füllel mi a véleményed róluk?

TA: Az idő mindent megszépít. Komolyra fordítva a szót, mind a három lemez az akkori tudásunkat, zeneiségünket, érzelemvilágunkat tükrözi. Utólag minden lemezen tudnék változtatni, hagynék le dalokat, vagy átírnám némelyiket, de a magam nevében, dalszerzőként azt tudom mondani, hogy akkor ez voltam én, ezt és így szerettem volna a világnak megmutatni, ezek a dallamok, szövegek zenei megoldások voltak bennem. Szóval nagyon komoly problémám nincs velük, és nem azért, mert nem lehetett volna bármit jobban csinálni, hanem mert mindent egy állomásnak tekintek, az akkori tükörképemnek, aztán igyekszem továbblépni, újabb és újabb dalokat írni, és a tapasztalok megszerzésével reményeim szerint fejlődni is. A ’Mind Games’ mai füllel tipikus debütáló album. Megvannak a maga gyenge pontjai, egy-két dalt tovább húztunk a kelleténél, szerepel rajta olyan dal is (a Remembrances Of A Fallen Angel), melyből ma már három különböző dalt írnék inkább. Ugyanakkor mégis van benne valamifajta egység, és mai füllel már elnézem magunknak az imént felrótt hibákat és debütáló albumként elégedett vagyok vele. A ’The Raven’s Nest’ véleményem szerint a legjobb Everwood lemez, mind a dalok minőségét, mind pedig a hangzást tekintve. Akkor nagyon egyben volt a zenekar, azt a lemezt a valaha volt legegységesebb Everwood felállás készítette, és ez érződik is rajta. Ott van ugye a három novella, amelyek szintén a lemez részét képezik, emellett pedig rengeteg érzelmet, hangulatot tudtunk közvetíteni a dalok által. A ’Without Saving’ című hármas lemezt már egy teljesen más felfogásban készítettük, túl két tagcserén. Rövidebb dalok, modernebb hangzás és hangszerelés. Jó lemeznek gondolom, de az a picike plusz, ami számomra még mindig megvan a ’The Raven’s Nest’ esetében, az ma már úgy érzem, hiányzik belőle. Ettől függetlenül egy erős Everwood lemeznek tartom, rajta a számomra egyik legkedvesebb balladával, amit valaha írtam, az albumzáró Quit Without Savinggel.

HRM: Új projekted is van, az elektronikus zenéket rockkal kombináló Místico. Erről mit kell tudni?

TA: A Místicót Sztrebka Erika énekesnővel közösen alkotjuk. 2014 áprilisában indult el a zenekar, az elmúlt másfél évben öt dalt jelentettünk meg. Zenei stílusunk a nemrég megjelent Sötét szobák című legújabb dalunkkal – melyhez videoklip is készült – forrott ki igazán. Az ezt megelőző dalainkat inkább az elektronikus popzene műfajába kategorizálnám. Mindazonáltal egy ideje nem szeretném magamat műfaji korlátok közé szorítani, így az elektronikus pop-rock egyelőre helytálló a Místico zenéjét illetően. A klipnótánál viszont úgy gondoltuk, hogy egy teljesen élő hangszereléssel megáldott elektronikus rock dalt hozzunk össze. A dobot például Rábel Tamás barátom írta és játszotta fel, aki annak idején az Everwoodban is dobolt, még a ’Mind Games’ lemez idején. A keverést, masteringet pedig Nóniusz Gábor végezte ennél a Místico dalnál is, aki ismételten kiváló munkát végzett. Régóta szerettem volna ilyetén módón kombinálni a modern elektronikus zenei stílusjegyeket a szintitémák segítségével, a tradicionális élő rockzenei hangzással, és igyekezni egy egyedi, a Místicóra jellemző stílust, valamint hangzást megalkotni. A Sötét szobákkal ez úgy érzem sikerült is, és terveink szerint lesz is még ennek folytatása. Erika énekesnőként remek partner mindehhez, ő sem riad vissza attól, hogy valami mást, az eddigi zenei munkásságunktól eltérő, de ránk ugyanúgy jellemző zenét hozzunk létre. Úgyhogy legyenek akár popzenei, vagy a keményebb rock stílusjegyeit felvonultató dalaink, a lényeg, hogy a Místicóra jellemző dallam- és szövegvilág mindig jelen legyen.

HRM: Erikával hogy találkoztál?

TA: Pár évvel ezelőtt, az ő akkori munkahelyén. Az egyik rövid beszélgetésünk során kiderült, hogy van egy közös zenészismerősünk, utána pedig az is, hogy mindketten zenélünk, ő a Szkítiában énekel, én pedig ugye az Everwood tagja vagyok. Ekkor még nem beszéltünk közös zenélésről, sőt egy jó ideig nem is nagyon tartottuk a kapcsolatot. Legalább egy év is eltelt, mire felmerült bennünk, hogy esetleg zenélhetnénk is együtt. Mikor ezt a felismerést mindketten realizáltuk, leültünk, és megbeszéltük a dolgokat, majd elkezdtünk együtt próbálni. Megszülettek az első dalaink, és nagyjából az irányvonal is kezdett körvonalazódni. Igyekeztünk olyan zenét csinálni, amit a közönség ezt megelőzően még egyikünktől sem hallhatott. Aztán szép lassan meg lett a Místico név is, kialakult az arculat, elindult a honlapunk, megjelentünk a legnagyobb közösségi oldalon is, majd 2014 tavaszán stúdióba vonultunk, hogy megkezdjük debütáló dalunk felvételét.

HRM: Reményeid szerint nagyobb közönséget tudsz megszólítani ezzel a zenével?

TA: Az alapvető cél természetesen az, hogy zenészként minél szélesebb réteget és minél nagyobb számú közönséget el tudjunk érni a zenénkkel. Látok rá esélyt, egyelőre a közönségreakciók igencsak pozitívak, emellett igen aktív és lelkes kedvelői körrel rendelkezünk. Ezek mind bíztatóak a jövőre nézve. A zenei stílus ez esetben valóban populárisabb annál, mint amit eddig képviseltem, azonban hozzá kell tennem, hogy ebben az esetben sem minden a zenészeken, zenekarokon múlik. Mi igyekszünk a kínálkozó lehetőségeket kihasználni, és persze a lehető legjobb irányba terelni a Místicót. Ugyanakkor nem reális elképzelés, hogy országos szintű ismertséget komoly médiaháttér és folyamatos médiajelenlét nélkül egyik napról a másikra el lehetne érni, illetőleg, hogy a zenei piac pillanatok alatt felfigyeljen ránk. De nem is szabad minden áron mindent ennek alárendelni. Tesszük a dolgunkat, és a Místico esetében is fontos szempont az igényes zene iránti elkötelezettségünk, annak megalkotásának az öröme, valamint, hogy szeressük is azt, amit csinálunk. Hosszú távon, ha úgy alakul, nem kizárt, hogy koncertszínpadra is visszük a produkciót, természetesen ez esetben zenészekkel kiegészülve és csakis élőben megszólalva. Tehát esély úgy gondolom, hogy mindenre van, idővel ki fog derülni, hogy mit sikerült ebből megragadnunk.

Készítette: Tomka