Rival Sons - A Black Sabbath előtt is bizonyí­thatnak

írta TAZ | 2015.09.14.

Január 20-án indul a Black Sabbath búcsúturnéja, a brit zenekar pedig magával viszi napjaink egyik legtehetségesebb feltörekvő hard rock zenekarát is.

 

 

A Rival Sons egyre feljebb lépeget, a legfrissebb hír a csapat háza tájáról, hogy januártól a Black Sabbath előzenekaraként fogják róni az utakat és akár nem csak az Egyesült Államokban, ha szó szerint lehet hinni a srácok lelkes nyilatkozatának:

„Nem sokkal ezelőtt egy díjátadón játszottunk, ahol az Osbourne család is ott volt a közönség sorai között. Szerencsére a hallgatóság – akik között a klasszikus rock nagyjai és néhány igazi híresség is megbújt – nagyon élvezték a kis háromszámos műsorunkat, különösen Ozzy, Sharon és a gyerekeik. Tudjátok, álló ováció meg minden. A show után együtt lógtunk és beszélgettünk velük, ami önmagában remek dolog, azonban valami sokkal nagyobb is történt. Nem is érezhetnénk magunkat ennél jobban megtisztelve, hatalmas izgalommal jelentjük be ugyanis, hogy mi fogunk játszani a legendás Black Sabbath előtt a közelgő világkörüli turnén (turnékon).”

A banda tavaly megjelent ’Great Western Valkyre’ című lemezéről ITT írtunk, a Scott Holiday-jel készült interjúnkat pedig IDE kattintva olvashatod el.

Legutóbbi hozzászólások