King Diamond - Koncertklip az egyik legjobb dalukhoz

írta TAZ | 2015.08.27.

A Welcome Home-hoz készített a dán énekes vezette csapat egy koncertklipet, amihez elsősorban a Rockstar Energy Drink Mayhem Festivalon adott koncertjük adta az apropót.

 

 

Az Exodus társaságában koncertezi át az őszt King Diamond Észak-Amerikában, a bulikon ráadásul erősen a múltra koncentrál, ugyanis a kultikus ’Abigail’ című lemezt teljes egészében eljátsszák minden egyes állomáson. Valószínűleg ez a korszak, vagyis a ’80-as évek hangulata is hozzájárult ahhoz, hogy előkapják a ’Them’ albumot, arról is a Welcome Home című dalt, hogy koncertklipet készítsenek hozzá a Rockstar Energy Drink Mayhem Festivalon felvett képanyagok felhasználásával. Az énekes múlt hónapban így nyilatkozott a következő lemez munkálatairól:

„Úgy a lemezírási folyamat közepénél kellene tartanunk jelenleg. Épp az őszi turnénkat terveztük, amikor befutott a felkérés a Rockstar Energy Drink Mayhem Festivalra, ez pedig leállította a folyamatokat. A házi stúdióm már készen van, de ez a turné rettentően fontos, az új album megírását pedig nem akarjuk elkapkodni. Úgyhogy kihasználjuk az időnket és ez lesz az eddigi legjobb lemez, amit hallottatok tőlünk, efelől nincs kétségem, ráadásul ehhez ezúttal minden eszköz adott. Azonban elhalasztottuk a kezdést és csak akkor fogunk hozzá, ha vége a Mayhemnek. De mindig nagyszerű a turné után rögtön elkezdeni a lemezírást, ugyanis ilyenkor nagyon-nagyon inspirált az ember. Én legalábbis biztosan.”

Legutóbbi hozzászólások