Rock n' Roll Házibuli az Indiánsátorban - ESP, Jolly Roger, Lovegun - 2007. 03. 21. Wigwam

Tudom, hogy közhely, amit í­rok, de tényleg nagy ünnepnek számí­t nálunk, ha egy amerikai zenét képviselő banda látogat el. Ráadásul most egy nem is akármilyen csapat érkezett. Itt volt a fél KISS, legalábbis ami eme nagy múltú zenekar bizonyos időszakát jelenti...

Mondjuk a Revenge albumra gondolok konkrétan, ami az egyik legjobb KISS lemez. No de ne szaladjunk ennyire előre az időben, mert volt ezen az estén még két magyar kiválóság is, kiknek a feladatuk a közönség bemelegí­tése és, hogy végre megmutassák széles plénum előtt is, mit tudnak.

LOVEGUN

Különösen igaz volt ez a Lovegun csapatára, akik nagyon készültek erre a bulira, és ha nagyon rosszmájú akarok lenni, akkor csak annyit tudnék mondani, hogy hiába. Ne tessék megijedni, nem ennyire csapnivaló társaság, sőt... Sajnos ismét a magyar szervezés az, amit elsősorban kritizálnom kell. Tudom, amit most leí­rok az egyoldalú lesz, de hát kérem én ezen az oldalon éltem meg a helyzetet. Természetesen, ha valakinek más a véleménye a szólásszabadság lehetősége most is meg van nálunk. Fél nyolckor a Móricz Zsigmond körtéren egy kicsit pánikba estem, mert (ahogy lapunk is közzétette), pontos kezdés volt várható ezen az estén, í­gy gyorsan egy taxiba pattanva közelí­tettük meg Laci barátommal (pearl 69) az objektumot. A kint álló "tömegből" arra következtetésre jutottam, hogy nem maradtunk le semmiről. Aztán amikor 8 órakor felcsendült, egy általam is nagyon kedvelt Scorpions dal, de nem Klaus Meine, hanem egy hölgy tolmácsolásában, éreztem, hogy itt valami nem smafu. Néhány (sok) perc múlva kiderült, hogy Lovegun bizony már túl van a beálláson, és javában tolják a bulit. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni a látottakból, de azt gondolom nem tisztességes dolog ez í­gy kérem.

Egy zenész bármennyire is kezdő, nagyon sokat, sokszor éveket készül egy koncertre. Különösen nagy az izgalom és a bizonyí­tási vágy, ha egy ilyen jelentős eseményen teheti ezt meg. Nem tudom kinek a hibájából történt ez (jegyzem meg már sokadszorra), de valaki legalább egy "boccsal" biztos tartozik ennek a fiatal csapatnak. Már csak azért is, mert mint megtudtuk rajongóik nagy része, akik nem álltak olyan jó pozí­cióban a beengedésnél, mint mi, teljes egészében lemaradtak a koncertről.
Pedig bánhatta, aki nem látta a Lovegun csapatát. Sok feldolgozásos, szórakoztató és zeneileg is nagyon korrekt kis bemutatkozó bulit adtak. Hátha még közönség is lett volna ehhez. Talán majd legközelebb!

Szakáts Tibor

Erre a koncertre a szakma (majdnem) apraja és nagyja is leérkezett, í­gy kihasználva a lehetőséget és sok ismeretséget beszélgetéssel töltöttem a Jolly Roger nagy részét. Viszont JLT kolléga (kit nehéz egy bulin nem észre venni) mindenre figyelt.

JOLLY ROGER

A Jolly Roger nevű bandáról őszintén szólva semmit nem tudtam a koncert előtt. Jelenlévő barátaimmal kapásból a Running Wild egyik klasszikus nótájára asszociáltunk a zenekar nevéről és gondoltuk hátha egy Running Wild Tribute Bandet sodort utunkba a végzet. Nos ebben tévedtünk, de annyit elöljáróban elárulhatok, hogy nem csalódtunk.

A szí­npadon a Karib-Tenger Kalózai cí­mű film mintájára egy halálfejes kalóz lobogó volt felfüggesztve, ami jelezte, hogy a srácok rajonghatnak a kalózos témákért. Ezt a feltevésemet igazolták a fiúk, amikor szí­npadra léptek.( Kalózos "image-ük" nekem nagyon tetszett, számomra nagyon örvendetes, ha egy zenekar nem az utcai ruhájában lép szí­npadra, hanem készül valami "speciális" dologgal.) De mit léptek, valósággal berobbantak. Ekkor már felismertem Pocky Demont (akit ebben a bandában stí­lusosan Pocky Pirateként tisztelhetünk) a Kiss Forever Bandből, a Disco Express gitárosát Mikky-t, és a Dust'n'Bones 2 tagját, a gitáros Joe-t (aki külsőleg is emlékeztetett a már emlí­tett film főszereplőjére Johnny Depp-re) és a dobos Titust. Szóval egy igazi dream-team jött össze a kalózhajó fedélzetén. A koncertet a Queen legnagyobb slágerének a We Will Rock You zseniális feldolgozásával kezdték. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy végtagjaim a ritmusra mozognak, és csak annyit éreztem "hát ez k.rva jó zene". Itt már sejtettük, hogy ez a banda nem egy hétköznapi csapat. Olyan elementáris erővel játszották a nótákat, hogy az valami elképesztő. Sütött róluk a zene szeretete, tényleg látszott, hogy élvezik amit csinálnak. És nem utolsó sorban nagyon profi módon tették mindezt. Pocky saját bevallása szerint először "kényszerült" kommunikálni a közönséggel, de ezt a feladatot is nagyszerűen megoldotta, nem is beszélve arról hogy hangja igencsak jól megy ehhez a zenéhez.

A többiek teljesí­tménye is fantasztikus volt, a gitárosok ha kellett keményen aprí­tottak, szólóik igen szépen ki voltak munkálva, és Joe igen jól énekelt amikor éppen kellett. Titus személyében pedig egy igen jó kezű ritmusembert ismertem meg, pontosan és precí­zen hozta a témákat. A Jolly Roger zenéjét leginkább a "dirty rock" jelzővel tudnám illetni, dögös, lendületes, lüktető zenét játszanak a srácok, amolyan frankó "buli-rock"ot amire tényleg nagyon jól lehet bulizni. Saját számaik nagyon jól eltalált szerzemények amik közül leginkább a Szaggass Szét (Rip Me Out) tetszett leginkább, de a többi nótájukat sem érheti kritika. A hangzással sem voltak gondok, néhány apró hibától eltekintve (helyenként Pocky bőgője tűnt halknak, vagy éppen Joe mikrofonjából jöttek "csendes" hangok). De össszességében jól szóltak a fiúk.
Tökéletes választás volt őket elhozni erre a bulira, nagyon jó hangulatot teremtettek Eric Singerék elé, és ahogy az emberek reakcióit néztem a zene mindenkinek bejött. Személy szerint én már nagyon várom a következő Jolly Roger koncertet. És méginkább várok egy lemezt fiúktól. Szerintem egy újabb sokra hivatott csapat született kis hazánkban, aminek nagyon örülni kell.

JLT

ESP

Ha nagyon rövid szeretnék lenni, akkor annyit í­rnék, hogy egy igazi házibuli volt szerda este a Wigwamban. Olyan házibuli, amit nagyon sokáig emlegetni fogunk még. Eric Singer és csapata, egy viszonylag hosszú beállás után minden különösebb felhajtás nélkül érkeztek a szí­npadra és elindult a Rock n' Roll orgia. Ezen az estén mindenki kapott valamit. Volt itt KISS, Alice Cooper, Mötley Crüe, Deep Puple és minden, amit egy, egyszeri halandó rocker szeretne. Fantasztikus jó volt látni ezeket az arcokat élőben, és főleg együtt. Eric Singer egy igazi bulizós rock n' roll csapatot tett össze, akik időnként, ha más elfoglaltságuk engedi, elindulnak a világba, és kb. két órán keresztül szórakoztatják a közönséget. Ez a koncert erről szólt. Nem szabad véresen komolyan venni az ilyen bulikat és aki ilyen felfogással érkezett erre az estére, biztos jól is érezte magát.

A budapesti koncertet kivéve, mindössze nyolc különböző helyen játszottak Európában, í­gy nem hiszem, hogy erős kifejezés lenne, ha azt mondanám, aki nem volt ott, most kap egy nagy igazolatlan órát. Ahogy visszagondolok néhány nappal később erre az estére, nem is igazán arról szeretnék í­rni, hogy hogyan is zenéltek ezek a fickó, hanem inkább azt mutatnám be, én milyennek láttam Őket.

Eric Singer a főnök, a jókedve mellett néha elég paprikás hangulatban volt. Mindig volt valami technikai probléma, ami mellett nem tudott szó nélkül elmenni. Aztán egyszer úgy bepipult, hogy földhöz vágta mikrofonját, leugrott a dobdobogóról és a szí­npadszéle felé vette nagyon sebesen az irány. Az ott álló technikust irgalmatlanul leteremtette, valószí­nű, hogy jogosan, de azért erre mégsem vennék mérget. Gondolom más viszonyokhoz van szokva KISS vagy Alice Cooper bulikon, de kérem ez "csak" egy klub, ahol adottak a feltételek.

Bruce Kullick egy elképesztő jó fej. Mintha nem is a világ egyik legnagyobb rock n' roll bandájában játszott volna. Látszott rajta, Ő élvezi a bulit, neki technikai problémái nem voltak. Persze nem is lehettek, mert a koncert előtt közvetlenül a Kiss Forever Band egyik motorját, Váry Marcit, ünnepélyes keretek nélkül, kinevezte gitártechnikusának. Ez már csak azért is vicces volt, mert az ESP repülővel turnézik, í­gy csak egy-egy kézi hangszert hoznak magukkal, viszont igényeiket előre jelzik. Bruce igényei között, két Les Paul cseregitár szerepelt, amit történetesen alkalmi gitártechnikusa bocsátott a rendelkezésére, saját gyűjteményéből.

John Corabi a fenegyerek a csapatban. Ő már a koncert elején jelezte, hogy szí­vesen létesí­tene alkalmi szexuális kapcsolatot az arra érdemes hölgyekkel a közönségből. Hogy volt e rá jelentkező azt nem tudom, de az biztos, hogy nagyon sietnie kellett, mert az ESP zenekar a kora reggeli géppel utazott tovább Madridba.

Talán Chuck Garric volt az egyetlen aki "komolyan" vette a bulit. Nagyon figyelt a többiekre és százszázalékosan próbálta megoldani a feladatokat. Nekem a Gene hangjának utánzása tetszett a legjobban, a KISS dalokban.
Száz szónak is egy a vége! Egy igazi ROCK N' ROLL bulit láttunk, ahogy azt csak az Amcsik tudják!

A koncert vége után nem sokkal, ahogy előre jelezték dedikálás volt, ahol nagyon jól viselték a fiúk a rajongók hadát.
Sokszor el szoktam mondani egy-egy nagyobb buli után, de most is meg kell ismételjem magam: Bánhatja aki nem volt ott!

És végül álljon itt az elhangzott dalok listája, egy kis játéknak. Vajon melyik dal, melyik előadóhoz csatolható?

Four Day Creep
Watching You
Love
Unholly
Schools Out
Sweet Leaf
Jungle
Domino
Dancing Days
Nothing To Lose
War Mashine
Maybe I'm A Leo
American Band
Power To The Music
I Love It Loud

Black Diamond
Tie Your Mother Down

Szakáts Tibor

Fotók: Szakáts Tibor

Köszönet a Livesoundnak és Nyilas Krisztának!
www.livesound.hu