"Én mindig újí­tani szeretek": Interjú Jánosi "Cicó" Szabolccsal (Nomad, Bedlam)

Magyarország egyik legegyénibb gitárosa Jánosi „Cicó” Szabolcs, aki a Bedlam 2009-es reunionkoncertje után azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Csillag születiket is megjárt, pimaszul fiatal és tehetséges Juhász Marcival, a Bedlam dobos Újvári Péterrel és a Neck Sprain basszusgitáros Nagy Levivel újraindította a Nomadot, és tavaly kihozták az utóbbi évek egyik legerősebb magyar rocklemezét, a ’Hotel Polimer’-t. Az elmúlt hónapokban a Tankcsapda előzenekaraként turnézó zenekar ősszel végre a lemezbemutató koncertjét is megtartja a fővárosban, pár nap múlva pedig fesztiválkörútra indul, így volt apropó, hogy áttekintsük a Nomad pályafutását, és Cicó meséljen Edisonról és Nyilas Misiról, UNICEF-ről és hajléktalanból lett zenészekről, és persze a gitározásról vallott felfogásáról is.

Hard Rock Magazin: Pár éve nyilatkoztad, hogy a Bedlam idejében a Red Hot Chili Peppers és a Running Wild volt rád a legnagyobb hatással. Meglepő párosítás…

Jánosi „Cicó” Szabolcs: Hirtelen jött az a kérdés… (nevet) Az első része igaz, de a Running Wild nyilván nem volt rám hatással. Amikor gyerek voltam, még nem volt MTV, és csak egy-két lemez szivárgott be hozzánk. A Metallica, a Maiden és a Black Sabbath gitáros dolgai tetszettek nagyon, teljesen mások voltak, mint az akkori magyar zenék. A mai napig szeretem a gitáros zenéket, de a matekosokat nem. A virgás, mindentudó gitárosok szerintem zsákutcába mentek, egyetlenegy dalt sem tudnak írni, amit ne kapcsolnék ki egy perc után.

HRM: A Bedlamra azt mondták anno, hogy techno thrash, ami talán a progresszív thrashnek felelne meg manapság, de nektek soha nem volt annyira „matekos” a zenétek.

Cicó: Az akkori magyar zenékhez képest az volt. Az egyszerű heavy metalhoz, a Pokolgéphez és az Ossianhoz viszonyítva komplexebb zenét játszottunk.

HRM: Amikor 2012-ben újra beindítottad a Nomadot, elmentél gitártanárhoz és a gitárhangzásodon is fejlesztettél. 25 év gitározás után miért volt erre szükség?

Cicó: Én mindig újítani szeretek. Amikor valami nem fejlődik tovább, úgy érzem, ideje abbahagyni azt. Amikor 2009-ben a Bedlam és a Nomad énekese, Fodi elment Japánba, megszűnt a zenekar. Akkoriban több időm volt arra, hogy elkezdjek ilyesmivel foglalkozni. Erősítőt is cseréltem, és másfél évre nagyon belemásztam a témába. Élveztem. Elkezdtem a hangzással is kísérletezni, és mire jött a zenekar, addigra összeállt egy olyan gitárhangzás, amivel elégedett voltam. Elmentem a Mohai Tamáshoz, aki nagyon jó gitártanár, de mondtam neki, hogy nem akarok mindent megtanulni. Mire ő jelezte, hogy nem is szeretne beleszólni, mert van egy kialakult, saját stílusom. Mindössze figyelt, amikor játszottam, és mondta, hogy min lehetne erősíteni, és ahhoz adott feladatokat.

HRM: Akkor korábban nem jártál gitártanárhoz.

Cicó: Kb. 17 éves koromban Miskolcon jártam rövid ideig egy gitártanárhoz. De a tanároknál mindig van egy séma, pl. hogy kezdjük a gitározást a dúr skálánál, és ez engem sose izgatott. Engem mindig a lelkület érdekel. Mert az is elvarázsolhat, aki nem tud gitározni, ha úgy játszik le három akkordot, és úgy énekel rá, hogy az érzést vált ki. Ezt nem lehet megtanulni. És ezt hiányolom a mai oktatásból is. A mai gitárosoknak megvan a megfelelő technikája, de sokszor nem tudják kifejezni az érzéseiket a hangszeren. Ellenpéldának ott van például Seasick Steve, egy hajléktalanból lett zenész. A tengerparton talált egy deszkát, arra rászögelt egy konzervdobozt, ráhúzott egy darab húrt, és azon játszik. Eleinte csak utcazenész volt, de azóta már a Led Zeppelin basszusgitárosával játszik, és a Wembley-ben koncertezett a Foo Fighters előtt. Ez a példa rá, hogy meddig lehet eljutni. Miközben olyan hangszerei vannak, amiket ő maga csinált, három húrral, ami nincs is egymás mellett, és mégis hat rád a zenéje. Egy ilyen zene nekem sokkal többet tud adni, mint amikor valaki csak kigyakorolt skálákat csinál. Azzal sincs baj, csak párosítani kell a kettőt. Olyan ez, mint az evezés: ha csak az egyik oldalon húzod, akkor körbe fogsz menni. Mindkét oldalon evezni kell, hogy haladjál valamilyen irányba.

HRM: Az első Nomad-lemezhez képest miben változott a gitárhangzásod?

Cicó: A Nomadban először azon a hangszeren játszottam, ami éppen volt. Egy Fenderrel csináltam meg a gitárhangzásomat, de nem volt időm különösebben foglalkozni vele. Az akkori zenészek teljesen más háttérből jöttek, és a hangzás úgy állt össze, hogy ők hozták a hangszereiket. Most valamivel tudatosabban raktuk össze a hangzást,  ami ugyanakkor egy szerencsés találkozás eredménye. Levinek, aki a Neck Sprainből jön, olyan basszusgitárhangzása van, amitől a zenének van egy alja, ezért nem volt szükség rá, hogy két gitáros legyen a zenekarban. Én szerettem volna, de aztán nem kellett.

HRM: Pedig általában a gitárosok nem akarják, hogy jöjjön melléjük még egy.

Cicó: Én nem lettem volna ellene, de a zenekar határozottan kijelentette, hogy nem kell. Volt egy próbánk egy másik gitárossal, de zeneileg ebben a trió felállásban is vissza tudjuk adni, amit a lemezeken játszunk. Azt mondják, hogy koncerten jobbak vagyunk, mint élőben… (nevet)

HRM: A ’Hotel Polimer’-en egy sajátos dallam- és hangulatvilágot alakítottatok ki. Hogyan állt ez össze?

Cicó: Én nem szeretek elővenni régi témákat, mindig a jelenlegi érzéseimet próbálom megfogalmazni. És mivel most a szövegírás is bejött a zene mellé, így azokat a dolgokat mondhattam el, amiket én is átélek, és azokról a mai problémákról szólnak, amiken keresztülmentünk. Az első Nomad lemezen talán picit művészibbek voltak a szövegek, de azokat is nagyon szeretem. Zeneileg pedig mindenki hozzárakta a saját világát az új lemezhez. Petya nem egy virgázós dobos, ő úgy játszik, hogy az összefogja a zenekart. Levi pedig tényleg olyan aljat ad a zenének, hogy nekem már csak pilickázni kell a gitáron. (nevet) Az első dalok még otthon, a dolgozószobámban készültek, de ahogy egyre többet játszottunk együtt, a groove is bekerült a zenébe. A dalokon is érződik, hogy folyamatosan fejlődtünk, egyre jobb számokat írtunk. A lemezen szerintem sikerült egy egységes hangulatot megfogni, ami jól jellemzi a mostani korszakunkat.

HRM: Marci hangkaraktere mennyiben alakította a Nomad zenéjét?

Cicó: Mivel a dalírásnál is zenekarban gondolkodok, azok a témák ragadnak meg, amikről tudom, hogy Petya jót fog benne dobolni, Levi meg jót fog basszusgitározni. De a legfontosabb az, hogy az énekesnek a legnagyobb teret adjuk. Nagyon sok lehetőség van még Marci hangjában, most úgy érzem, egyelőre a 30 %-át használtuk ki. Ebben az is közrejátszik, hogy négy dal azelőtt született, hogy Marci bekerült a zenekarba. Azoknál volt a legnehezebb megírni az énektémákat és a szöveget. Miután megjött Marci, sokkal gördülékenyebben ment minden. A telefonomra szoktam felvenni a zenéket, mert ott hallgatom, és volt olyan téma, amit 836-szor hallgattam vissza, mire meglett a végleges verzió. Három különböző szöveg is született rá, és az első kettő már jó volt, de nem volt benne elég dallam. Akkor azt mondtam, hogy ennél jobbat nem tudok csinálni, de aztán megpróbáltam még egyszer és sikerült. Erről Edison jutott eszembe. Olvastam róla egy cikket, hogy egy riporter megkérdezte, amikor feltalálta a villanykörtét, hogy miután ezerszer próbálkozott, és mindegyik próbálkozása kudarcba fulladt, hogy-hogy nem adta fel. Egyáltalán nem kudarcok ezek, válaszolta Edison, hanem különböző módjai annak, hogyan nem lehet megoldani a feladatot… Ez így megy a dalszerzésnél is.

HRM: Marci rengeteget fejlődött a Csillag születik óta. Elment énektanárhoz?

Cicó: Sebestyén Mártához járt, aki karitatív alapon tanította őt. Marcinak is van már egy kiforrott stílusa, így inkább különböző technikákat akart megtanulni, mert úgy énekelt korábban, hogy nem kímélte a hangját. Abban kellett neki segítség, hogyan vegyen levegőt, vagy hogyan ne fáradjon el éneklés közben. Eleinte mindent nagy amplitúdóval énekelt, de már megtanulta, hogy dinamikában is visszavegyen.

HRM: Említetted, hogy a ’Hotel Polimer’-en debütáltál szövegíróként. Volt benned félsz ezzel kapcsolatban?

Cicó: Egy interjúban azt mondtam, hogy olyan a szövegírás, mint nudista strandon állni nagy ceróval. (nevet) A szövegírás is önkifejezés, és ezáltal számomra intimebb lett a zene. Fodi zseniális szövegíró, és nekem korábban elég volt, hogy csak zenét írtam. Most, hogy szavakkal is elmondhatom az érzéseimet, addig nem lesz dal valamiből, amíg nem gondolom, hogy minden aspektusában megüti a szintet. És azt hallom, hogy a rajongókra talán azok a szövegek vannak a legnagyobb hatással, amiket a zene felerősít. De nem gondolom ezeket jobb szövegeknek, mint a régieket. Számomra mindig az a zseniális, amit valaki más ír. Fodi egy költő, aki fantasztikus szóképeket használ. Az is fontos, hogy a szöveget úgy kell megfogalmazni, hogy az az énekes által a közönséghez szóljon. Valakinek nagy csalódás, hogy Deák Bill sosem írt szövegeket. De úgy énekelte el azokat, hogy elhitted, azok az ő gondolatai. Olyan szinten adja elő, ahogy más sose tudta volna.

HRM: Marci akar írni szövegeket a következő lemezre?

Cicó: Igen, már kért is témákat. Az ő stílusa talán még több emberhez szól. Nem olyan művészi szövegek, inkább az élet egyszerű dolgairól szólnak. De szeretnénk megtartani azt az intellektust, ami mindig is megvolt a Nomad szövegekben.

HRM: A Nomad mostani felállása az első zenekarod, amelyben nem Fodival zenélsz. Emberileg és zenészként milyen hatással volt rád, hogy most a „másik feled” nélkül kell zenélni?

Cicó: Ez egy kényszerhelyzet volt, mert Fodi teljesen érthető módon Japánba költözött, hiszen a felesége japán. 2009-ben nem is tudtam, mihez fogok kezdeni, ezért is mentem bele a gitárhangzással kapcsolatos dolgokba, mert az lekötött. De a témák folyamatosan jöttek, emiatt pedig a Petya hívta a Levit, hogy csináljunk zenekart. Így körvonalazódott a mostani felállás. Sodródtunk az árral, és elfogadtam a tényt, hogy most Fodi nélkül fogok zenélni.

HRM: Benned megfordult valamikor, hogy külföldön próbálj szerencsét?

Cicó: Én nagyon patrióta vagyok, szeretek itt élni. A helyzettől függetlenül azt mondom, hogy soha nem szeretném elhagyni Magyarországot. Sokat jártam külföldön, vannak nagyon szép helyek, de amikor hazajövök, akkor megnyugszom. Szeretném, ha mindenki megtalálná a számítását a hazánkban, mert fájó szívvel nézem, hogy sok ismerősöm elmegy külföldre.

HRM: Fodi mesélte egy interjúban, hogy még a Bedlammel egyszer elindultatok San Franciscóba, de útban Budapest felé elittátok a „zsebpénzt”.

Cicó: Úgy volt, hogy áttesszük a Bedlam székhelyét San Franciscóba, és az egész zenekar megy. Akkoriba Gödöllőn laktunk egy lánynál albérletben, és az ő egyik ismerőse a Siemens vezérigazgatója volt, egy német csávó. Ő segített volna nekünk, és adott volna pénzt, hogy kimenjünk mindannyian. De aztán egy-két ember megijedt attól, hogy elmenjünk az ismeretlenbe. Én örülök, hogy nem jött össze.

HRM: Meddig jutottatok el?

Cicó: A „holnap reggel indulunk”-ig. Már elköszöntünk a szüleinktől, de valószínűleg nem volt meg az a háttér, ami kellett volna a kiköltözéshez.

HRM: A karriered lényegében a folyamatos újrakezdésről szól: a Bedlammal létrehoztátok a kultikus magyar metal zenekart, aztán feloszlottatok, később Godlam, majd X Bedlam néven alakultatok újjá, de mindegyik csak rövid ideig tartott – ahogy a Nomad első felállása is. Hogyan éled meg ezt a folyamatos újrakezdést?

Cicó: Mint Edison. Mindegyik egy próbálkozás. Számomra az a kérdés, hogy meg tudom-e fogalmazni az érzéseimet. A Bedlamban teljes időben ezzel foglalkoztam. Az ős-Nomadban már nem tudtam ezt megengedni magamnak, mert más munkám volt. Nem voltak nagy terveink, csak hobbiból zenéltünk, de az első lemez így is elment ezer példányban, ami ma egy fél aranylemez, tehát mindenképpen siker volt. Most egy olyan énekessel állunk színpadra, aki előtt még ott áll az egész élet és karrier, mint előttünk, amikor elkezdtük a Bedlamet. Nemrég kötöttünk szerződést a Hear Hungaryvel, ami azt jelenti, hogy ők is látják a fantáziát a zenekarban, és tudják, hogy Marci karrierje még csak most kezdődik.

HRM: A Hear Hungaryvel egy EP-t is kihoztatok, mióta átvették a zenekar menedzselését.

Cicó: Igen, újravettük a Légy jó című dalunkat, amivel megcéloztuk a rádiókat. Én nem hallgatok rádiót, úgyhogy nagy kihívás volt számunkra olyan verziót csinálni, ami mehet a rádióban. (nevet) Készült egy akusztikus változat, illetve Köteles Leander és Adam Whittaker, egy angol producer is csinált egy változatot, aki például Amy Whinehouse-zal dolgozott együtt korábban. Sokan amúgy azt gondolják a Légy jóról, hogy szerelmes dal, a „hogyha elmegyek, ugye nem hagysz el, hogyha más leszek, ugye emlékszel” sorok miatt. Pedig mint a címe is mondja, Nyilas Misiről szól, aki hiába csinálta becsületesen a dolgait, fegyelmi bizottság elé került, és majdnem ráment az élete. Ő gyerekként azt mondja, hogy „Már nem akarok gyerek lenni, nem akarok felnőtt lenni, meg akarok halni”. Ez nagyon kemény. A dal arról szól, milyen nagy a szülők és tanárok felelőssége egy gyerek felnőtté válásában. Nagyon kell figyelni arra, hogy a gyerek mennyi törődést, figyelmet és szeretetet kap. Az UNICEF-nek van egy programja Magyarországon a gyerekek elleni erőszak kapcsán, amiben részt veszünk mi is ezzel a dallal.

HRM: Mostanában sokszor szóba került a rockzene és a rádiók viszonya, akár az Ossian és az Óriás, akár a Leander Rising A Dalban való szereplése kapcsán. Szerinted szükség van rá, hogy a rockzene szerepeljen a mainstream médiában?

Cicó: Én mindig is ódzkodtam a mainstream dolgoktól, de egyszer behívtak az RTL Klubba egy reggeli műsorba, ahol ugyan az akkori karitativ munkámról volt szó, de rájöttem, hogy ez egy tök jó lehetőség arra, hogy elmondhassam azt, amit képviselek. Azért nem szeretjük ezeket a médiumokat, mert nem kap benne helyet a tartalom és az, amit mi képviselünk. Ezért ha a szándék jó, szerintem minden lehetőséget meg kell ragadni.

HRM: A minél szélesebb közönség eléréséhez az sem ártott, hogy előbb a Kowalsky meg a Vegával, majd a Tankcsapdával turnéztatok. Mindkettő turnén egy szélesebb, vegyesebb közönséget tudtatok megszólítani, amelyik egyébként nem biztos, hogy hallana rólatok.

Cicó: Igen, ez igy van, mindkét turné nagyon jól sikerült, bár én személy szerint a Kowalsky meg a Vega turnétól nagyon ódzkodtam, mert nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk. De aztán nagyon jól sikerült és olyan közönséghez tudtunk eljutni, akikhez lehet, hogy csak évekkel később adódott volna lehetőség. A két közönség teljesen más réteg, az egyik poposabb, a másik rockosabb, de mi nem éreztük a különbséget. Játszottuk a saját zenénket, és működött.

HRM: Terveztek önálló budapesti bulit?

Cicó: Igen, október 24-én tartunk egy nagyobb szabású budapesti lemezbemutató koncertet az A38 Hajón.

HRM: Nemrég egy álmod vált valóra: kaptál egy spéci Gibson gitárt.

Cicó: A Gibson egyik sales igazgatója az ismerősöm, és amikor elment a Custom Shopba, lehetőségem nyílt rá, hogy az általam megadott paraméterek alapján készítsenek nekem egy saját gitárt. Fél év alatt készült el a hangszer, és most már minden koncerten azon játszom. Ilyen hangszert még nem fogtam a kezembe, amiben ezek az extra minőségek megvannak. Nagyon hálás vagyok a Gibsonnak.

HRM: Akkor megint módosult a gitárhangzásod?

Cicó: Inkább erősödött. A gitár adataival nem akarok untatni senkit, de a Gibsonnak tízből tíz hangszere jó. A Custom Shop a felső kategóriás hangszereket csinálja, és ezekben van még egy olyan különbség a többihez képest, ami nem sok ember számára elérhető. Nagyon inspiráló rajta játszani, és jó témák jönnek. A következő lemez már ezerrel íródik!

Készítette: Tomka
Képek: Czirják Pál