Primal Fear - Új dobossal és három gitárossal mennek tovább

írta TAZ | 2015.06.14.

Szakmailag jól működött együtt Aquiles Priester és a Primal Fear, azonban a muzsikusok közötti távolság megkeserítette a közös munkát.

 

 

Még egy évig sem tartott a brazil dobos zseni, Aquiles Priester pályafutása a Primal Fear dobszerkója mögött, ugyanis nemrég a következő nyilatkozattal állt elő a német banda:

„Tudtuk, hogy nehéz küldetés lesz Aquilesszel együtt dolgozni, de megpróbáltuk, azonban sajnos a jelenlegi kötelezettségeinket és a jövőbeli céljainkat lehetetlen elérni egy összetartozó csapat nélkül. Az időbeosztásunk és a kontinensek közötti távolság miatt úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Egyik oldalról sincs semmiféle sajnálat, nagyon örülünk, hogy megpróbáltuk a legjobbat nyújtani, hogy ez az egész összejöjjön. Mindannyian jó barátok maradunk és minden jót kívánunk egymásnak a jövőre nézve.”

Ezzel egy időben kiderült, hogy Francesco Jovino lesz az új ritmusfelelős, aki pár hónapja hagyta el Udo Dirkschneider csapatát, valamint azt is bejelentették, hogy az utóbbi időben a zenekarral turnézó Tom Naumann újból csatlakozott a gárdához. Természetesen Magnus Karlsson is marad a csapattal, ráadásul ő már dolgozik a Primal Fear új lemezén, amire 12 dal kerül fel és várhatóan 2016 januárjában jelenik meg a Frontiers gondozásában. A felvételek Dániában zajlanak majd július közepétől Jacob Hansen vezetésével, a producer pedig a basszeros, Mat Sinner lesz.

Legutóbbi hozzászólások