"Ne hagyjuk lerombolni a mí­toszt!": Interjú Koroknai Árpáddal, a debreceni P.Box énekesével

Tíz hosszú évvel a 'Pangea' után a lemezkiadás terén is aktivizálta magát a debreceni csapat, és pár hete előrukkoltak a várva várt új anyaggal. Korival az indulástól kezdve rengeteg érdekességet átbeszéltünk, kezdve a lemezektől az akusztikus produkciókon és az István, a királyon keresztül, Cserháti Pityi emlékének ápolásáig és a ’Mindenekfelett’ albumig. De az interjúban kitértünk a jogi vitákkal kapcsolatos fejleményekre is, így az is kiderül, mi kéne ahhoz, hogy ez az egész konfliktus végre valahára lezárulhasson.

Hard Rock Magazin: Göngyölítsük fel a sztorit az elejétől. Hogyan kerültetek kapcsolatba Pityivel?

Koroknai Árpád: Tulajdonképpen az egész a Szfinx zenekarral kezdődött, ahol Günterrel [Sándor József, a zenekar gitárosa – Csemény] játszottunk a ’80-as évektől hard rockot és dallamos heavy metalt. Amikor Pityi 1989 körül Debrecenbe költözött, és a P.Box feloszlott, nyitott egy pizzériát, és nekünk az tűnt fel, hogy a pizzéria logója a P.Box zenekar logója volt. Ráadásul még ez is volt a hely neve, hogy Pizza Box, az üzletvezető neve pedig Cserháti Gabriella volt. Nekünk ez az egybeesés gyanúsnak tűnt (nevet), és másnap bementünk az üzletbe. Ez pár nappal a nyitás után történt, és láttuk bent Pityit, ahogy épp tevékenykedik, csak le volt vágva a bajusza. Mi meg rákérdeztünk, hogy véletlenül nem Cserháti Istvánhoz, a P.Mobil és P.Box egykori billentyűséhez van szerencsénk? Pityi meg egyből mondta, hogy dehogynem.

HRM: Hogyan lett zenekar a nagy találkozásból?

KÁ: Egyszer vittünk neki egy demót, hogy a Szfinxet megmutassuk –egyébként nem mi voltunk az elsők –, aztán eljött egy próbánkra, és azt mondta, hogy szívesen foglalkozna velünk. Elkezdett menedzselni minket, a Vad játszm'-t [a Szfinx zenekar első albuma – Csemény] az ő stúdiójában vettük fel, ő intézte a kiadást is. Aztán a második lemeznél már nem dolgoztunk együtt, mert összeveszett a Szfinx egyik tagjával, de ettől függetlenül Pityi rendszeresen fellépett velünk, P.Box- és Mobil-dalokat is játszottunk. Majd a Szfinx feloszlott, és megcsináltuk az Aberra zenekart, ahonnan később Bodó [Bodó Tamás, dobos] és Cézi [Ferenczi Tibor, basszusgitáros] is bekerült a P.Boxba. Ezután Pityi szorgalmazta, hogy csináljunk nekem egy szólólemezt. Az Aberrából én nagyon megszerettem Bodó és Cézi játékát, úgyhogy a ritmusszekció adott volt, ahogy Günter is kézenfekvő volt, mert évtizedek óta együtt dolgoztunk és jó barátok vagyunk.

Ezzel a felállással kezdtünk el Pityinél próbálni és megírni a dalokat. Pityi folyamatosan sürgött-forgott körülöttünk, hallgatta a nótákat, és minősítette is őket, meg rengeteg tanácsot adott. Egyszer aztán, amikor betoppant a próbahelyre, felvetette, hogy mi lenne, ha beszállna a zenekarba. Mi meg teljesen elhűltünk, és mondtuk, hogy ez óriási megtiszteltetés lenne. Aztán előállt azzal az ötlettel is, hogy ezt az együttest P.Boxnak kellene hívni. Na most ekkor mindenkiben megállt az ütő, mert ahhoz mindannyian nagy tisztelői, meg rajongói voltunk a P.Boxnak, hogy ezt így mély víznek éreztük. Pityi pedig órákig győzködött minket, hogy ez a formáció alkalmas lenne arra, hogy kiállja megmérettetést. És azzal győzött meg végülis, amikor azt mondta, hogy ha a régi felállás folytatta volna, kb. ezt a fajta keményebb zenét képzelte el velük ekkorra, vagy legalábbis ő ilyen irányba szerette volna vinni a P.Box muzsikáját. Ezen kívül Pityi ezt a volt tagokkal közölte is, egyenként felhívta minden egykori zenésztársát, és elmondta nekik, hogy Debrecenben újraalapítja a P.Box zenekart.

Pityi ekkor a gentlemen’s agreementet alkalmazta, bízott az adott szó súlyában, és amikor ő kezet rázott valakivel, az nála többet ért minden pecsétnél, úgy kezelte, mint egy királyi bullát. Korábban azt láthattuk, hogy amint Pityi elhagyta a zenekart, Bencsik Samu, Pálmai Zoltán és Zsöci más néven kezdtek tevékenykedni, ahogy később Varga Miki, Vikidál Gyula, Pálmai Zoli és Zsöci is a Boxerben, nekik eszükbe sem jutott P.Box néven játszani. De a mi esetünkben ebből sajnos adódtak később nézeteltérések.

HRM: Hogyan indultatok el, illetve mi határozta meg a régi érához képest a friss zenei koncepciót?

KÁ: Pityinél az volt a legfőbb szempont, hogy nem a régi időket meglovagolva akart visszakapaszkodni az élmezőnybe, hanem új dalokat akart odarakni a régiek mellé. A közönség pedig ezt szerencsére el is fogadta, és hamar pozitív visszhangok érkeztek felénk. Nyilván voltak a koncerteken bekiabálások, hogy hol van Vikidál, hol van Varga Miki, hol van Bencsik Samu. Ez utóbbit értettük legkevésbé, hát hol lenne szegény Samu, már sok éve meghalt. De az érdekes, hogy pár szám után ezek az emberkék jöttek az első sorokba, meg a végén dedikáltatni és gratulálni.

HRM: A 'Reményre ítélve' ennek megfelelően jóval gitárcentrikusabb lett.

KÁ: Így van, mi ezeket a dalokat zömmel gitárral írtuk. A Hammond később lett behangszerelve, Pityi pedig az elején nekünk nagyon komoly házifeladatokat adott, és meg kellett tanulnunk ősrégi dalokat, például a Wild Thinget a The Troggstól, a Give Me Some Lovin’-t a Traffictől, volt egy Stones-nóta is, meg a Honfoglalás szvitet egy az egyben. Ezeket következetesen csináltuk, Pityi meg mindig  mondta, hogy hol kéne feszesebben, mit kéne gyúrni rajta, és ennek később nagy hasznát vettük, hogy így összegyúrt minket, és ilyen feszesen tudunk megszólalni. Az új dalokat pedig Günterrel kezdtük el csinálni, jött a ritmus, és Pityi szállt be a végén a billentyűvel. Günternek olyan egyedi játéka és megszólalása van, hogy erősebbre lett keverve, illetve a számokat már korábban elkezdtük megírni, ezért lett szerintem erős a lemez gitár szempontból, na meg Günter hozta a témák nagyjából 80%-át. Érdekesség még a lemezzel kapcsolatban, hogy a dalszövegek 30%-át Jantyik Zsolt írta, aki a PG Csoport szövegírója, de írt a Bikininek és Varga Miklósnak is, az 'Újra nyitva' EP-n pedig az összes szöveg az ő tollából származik. A többi szöveget én jegyeztem, az én énekötleteimet és a Günter által hozott énektémákat is gyakran ütköztettük. Ami jobban bevált, az lett a végleges. De sokszor átalakítottuk a dalokat, formáltuk, csiszoltuk, újra ledemóztuk. Pityi minden próbát felvett, így azokat hazavittük és elemeztük, és ezek után kerekedtek ki a stúdióban a végső verziók.

HRM: Egy időben angol nyelvű demókkal is próbálkoztatok, amelyekben igencsak megmutatkozott a régi dalok ereje. Volt ezeknek a felvételeknek valami ütózöngéje?

KÁ: Azokat a számokat [Never Enough, Omen, Phantom Girl, Conquer Me] a 'Reményre ítélve' lemezzel vettük fel, és valóban egy markánsabb soundot használtunk, ami úgy gondolom, hogy jót tett a daloknak. A Soha nem elégnek és az Omennek is még inkább megjött az ereje ezzel a megszólalással. Félre ne értse senki, ezek a számok egytől egyig zseniálisan voltak megírva, csak a ’80-as évek technikai körülményeit össze sem lehet hasonlítani a 2000-es évekével, főleg a gitárhangzás fejlődött rengeteget ebben a 20 évben. Egyrészt ennek is köszönhető ez a megszólalás, másrészt Pityi kérte is, hogy legyenek húzósabbak a dalok. Részemről annyi nehézség volt, hogy én ezeket a szövegeket ott kaptam a stúdióban, és nem próbáltuk le őket. Úgyhogy a stúdió pihenőjében gyúrtak engem, akik jobbak voltak angolból, és szinte soronként vettük fel a dalt. Nem kirívóan hallgathatatlan, de azért egy angol anyanyelvű hallgató megmosolyogja. A másik dolog pedig az, hogy elég nehéz eladni homokot a sivatagban. Az angolszász nyelvterületeken annyi zseniális zenekar működik, hogy mi nem is gondoltuk, hogy ezekkel a demókkal lenne keresnivalónk. Ha viszont lett volna több külföldi fellépésünk, ott jól jöhettek volna.

HRM: A következő lemezetek, a 'Pangea' a kétezres évek egyik legjobb magyar hard rock albuma lett. Művészek és tudósok munkásságán is gyakran felfedezhető a jelenség, hogy óriási teljesítmény visznek véghez nem sokkal haláluk előtt. Pityi betegsége és a viszontagságok révén a dac vitt titeket előre?

KÁ: Ez egy nagyon érdekes dolog volt, és az idők alatt tisztult le mindannyiunkban, mert amikor Pityinél diagnosztizálták a betegséget – ez 2004. december végén történt –, akkor ő teljesen úgy kezelte a dolgot, mint egy influenzát, biztosak voltunk benne, hogy győzni fog, és felépül majd. Utólag azt kell, hogy mondjuk, nem vette elég súlyosnak ezt a problémát. Mivel ezt felénk is kimutatta, részünkről is az volt a cél, hogy csakis pozitív energiákkal támogassuk őt, és rengeteget bíztattuk, hogy le fogja győzni ezt a szart. De valahol tudat alatt motoszkált bennünk, hogy mi van, ha mégsem. De például az Ezer évnél kicsúcsosodott több elképzelésünk ütközése. Pityi is, meg én is végtelenül nyugisak vagyunk, de előfordult, hogy felcsattantunk, volt egy kis kiabálás, aztán lenyugodtunk és folytattuk a próbát. Viszont ez mind egyetlenegy célt szolgált, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a dalokból, meg a zenekarból. Pityi az Ezer évhez például sokkal demagógabb, odamondósabb, magyarkodó szöveget akart. Mondott szövegrészleteket, hogy mi legyen benne, én meg igyekeztem végső formába önteni a dolgot. Három szöveget is küldtem neki, de kikukázta őket, úgyhogy lassan alakult a szöveg. Aztán végül Pityi belement a végső verzióba, ami azért is fontos, mert nekem muszáj azonosulnom a dallal, hogy hitelesen tudjam elénekelni.

Pityin egyre inkább láttuk, hogy érzi, ez lesz az utolsó lemez, amin játszani fog. Amikor pedig már túl volt a kemón, kendővel és bottal járt, amikor kiszökdösött a kórházból, próbáltuk elhessegetni a gondolatot, de beette magát a fejünkbe, hogy a kurva életbe, elveszíthetjük. Utólag ez ott van Pityi szólóiban is. Ha valaki a teljesítőképességének 70%-át tudja nyújtani, mert minden egyes sejtjével küzd ez ellen a rohadék kór ellen, úgy nagyon nehéz. Főleg ennek a fényében is tényleg le a kalappal Pityi előtt, hogy a maga részét így feljátszotta a lemezre, és azt csak mi tudjuk, hogy ez neki mekkora meló volt. De amikor Füzesgyarmaton játszottunk, már bottal jött fel a színpadra, és végig ült a koncerten az az ember, aki vetődött a színpadon, aki döntötte, rázta, borította a Hammondot, és aki elképesztő energiával égett mindig. A Maradj a vonalban szólója alatt, amit az életbe nem játszott még ilyen jól, futott át az agyamon, hogy ezt a számot utoljára játsszuk vele, és a gombóc ott volt a torkomban, alig bírtam megszólalni.

Nyilván az ember koncert közben a dalra koncentrál, de tudat alatt ott motoszkál az agyadban ez a lehetetlen dolog, és nem tudod, hogy mi lesz a vége. Bármennyire is akarsz, tehetetlen vagy és bizonytalan. A dokik nem mondtak nekünk semmit, csak a családnak mondták meg, hogy szerencsés esetben együtt karácsonyozhatnak. De jobb is, hogy nem tudtuk, mert összeomlottunk volna. A dalok megírásakor még semmit nem tudtunk. Decemberben hangszerenként demóztunk, és a felvételnél külön sávokra rögzítettünk mindent, így a dobfelvételnél például Bodó fülében ott szólt a komplett zenekar, ezért lett élőbb a megszólalása. A dalírásra Pityi helyzete még nem nyomta rá a bélyegét, a feljátszásra viszont már igen.

HRM: A 'Pangea'-n Günter két dalban is bizonyítja, hogy remek énekes. Ennek ellenére általánosságban a refrének vokáljait erőtlennek érzem az újkori P.Box dalokban. Ennek mi lehet az oka?

KÁ: Ez már a keverésnél tűnik el. Günternek állati jó hangja, az orgánuma pedig a W.A.S.P.-ból Blackie Lawlessére hasonlít. Szólóénekesként is simán megállná a helyét egy zenekarban! De a stúdióban a vokálokban a végére mindig eltüntetik a hangját. A vokálokat úgy szoktuk felvenni, hogy kidolgozom a szólamokat. Aztán ha jön a refrén, együtt állunk a mikrofonhoz, de előfordult, hogy Sári Évi és az öcsém, Zsolti is besegített, emiatt volt kórusjellege az egésznek. Én már az első lemezen is úgy éreztem, hogy amennyi melót beletettünk, és ahhoz képest, hogy több sávra megírtuk a szólamokat, nem szólalt meg olyan erővel, pedig Günternek és Cézinek is állati jó hangja van. De ez valami magyar betegség, hallgasd meg a külföldi bandákat a műfajban, akkora bombasztikus vokáljaik vannak, hogy őrület. Ez nálunk is fel van énekelve valahol, négy szólamban felpakolva a refrénekbe, és valamiért mindig óvatoskodva kezeljük őket, hogy jaj, nehogy hangos legyen, mert itthon nem divat. Sőt, ugyanez a dolog élőben a koncerteken is kísért, és számtalanszor találkoztunk a problémával a hangosítás terén, hogy titkosítoták a vokálokat, és nagyon alacsonyra volt állítva a jelszintjük. Pedig a vokál egy külön hangszer a zenében, az is bele van írva, dolgozik vele az ember, kitalálja a szólamokat, éppen ezért nyilván jó lenne őket hallani. A 'Mindenekfelett'-en is szerettem volna, hogy a többiek is énekeljenek egy-egy dalt, de ez nem jött össze, majd a következőn.

HRM: Pityi halála után egy darabig játszottatok, majd felfüggesztettétek a zenekar működését. Hogyan sikerült meghozni ezt a nehéz döntést?

KÁ: Amikor Pityit elvesztettük, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy azt mondjuk, itt a vége. És ha nem olyan pozitív visszajelzéseket kaptunk volna vissza a rajongóktól, és számos médiumtól, hogy sajnálják a történteket, de folytassuk, és számítanak ránk, akkor valószínűleg teljesen leálltunk volna. Én már akkor is azt szorgalmaztam a többieknek, hogy legfeljebb valamilyen ráutaló névvel folytassuk tovább. Eleinte nem is volt probléma, de aztán előfordultak olyan dolgok, amelyek Pityivel nem történtek volna meg, például a fesztiválszervező meglógott a pénzünkkel és hasonlók. Aztán belülről és egymást kezdtük kóstolgatni emiatt. Egy év múlva pedig leültünk, és azt mondtuk: álljunk meg! Annál jobb barátok voltunk, minthogy egymással hadakozzunk. Dőljünk egy kicsit hátra, egy időre szemléljük kívülről a dolgokat. Várjunk egy ideig, amíg mindenkiben újra fellángol a kreatív alkotói szándék. Úgyhogy csak évi egy alkalomra álltunk össze.

HRM: Ezt követően pedig jogi vitákba is keveredtetek. Sáfár Öcsivel a 'Reményre ítélve' albumotokon még együtt dolgoztatok. Hogyan romlott meg ennyire a viszonyotok?

KÁ: Nem tudom, mert Sáfár Öcsivel már a Szfinxben is dolgoztunk együtt, és tényleg, a 'Reményre ítélve' album munkálataiban is részt vett. A viszonyunk nem romlott meg, annyi történt, hogy ő hátba támadta Pityit. Nem tudok enyhébb kifejezést használni. Amikor Pityi nem tudott megegyezni Bencsik Samuval, mert nem akart klubkoncerteket, vitte magával a nevet. Ezután Samuék Metal Company, aztán Bill és a Box Company néven játszottak, de Pálmai és Zsöci is a Boxer nevet használták később Vikidál Gyulával és Varga Miklóssal. Csakhogy Pityi nem védette le a nevet, és nem lett volna ezzel semmi probléma, ha Sáfárék szólnak, mielőtt belefognak, és akkor elejét tudtuk volna venni minden problémának. Végül Szabó Putyur hívott fel, hogy adjuk át a domain nevet, és innen indultak a vitáink, mert mi a zenekar működésének felfüggesztését közöltük, másrészt szerintünk a P.Box név Cserháti István örököseit, a Cserháti-családot illeti meg. Én arra kértem őket, hogy mindannyian folytassuk inkább ráutaló névvel. Annak ellenére, hogy kifejezetten Pityi kérése volt, hogy vigyük tovább a nevet, ilyen egyezségre hajlandók lettünk volna. Sáfárék védjegybejegyzést kértek a Pandora’s Box névre, mi a P.Box névre, és innentől a jogi herce-hurca nyomon követhető akár a honlapon is.

Született három végzés, védjegyet senki nem szerzett, a névhasználatos jogerős döntés pedig kimondja, hogy a budapesti csapat csak megkülönböztető jelzéssel használhatja a nevet, ami egy „ős” jelzővel szokott néha megvalósulni, bár a jog szerint 4 karakter lenne a minimum. De ez már egy kabaré, hogy ilyeneken vitatkozunk. Én már többször felhívtam Sáfár Öcsit, hogy ne csináljuk már! Most még lehetne egy összeborulós bulit tartani, ahol mindegyik zenekar bejelenti, hogy egyikünk balra, másikunk jobbra, és mindenki egy másik néven. Volt, amikor hajlott rá, de meggondolták magukat. Szabó Putyurt is kerestem, aztán a perben hivatalos egyezségi ajánlatként is megtettük, hogy mindenki folytassa ráutaló névvel, de ezt kerek-perec elutasították. Egy lehetetlen helyzet állt elő. Mi folytatnánk Pangea néven, de mi garantálja, hogy a Pandora’s Box nevet senki sem használhatja ezután? Ha mégis valaki bejelentene egy P.Box koncertet, akkor meg változtassuk vissza a nevünket? Ezt már nem is tehetnénk meg, ha egyszer felhagyunk a használatával, olyan papír pedig nem létezik, amivel garantálni lehetne, hogy ez a helyzet nem fordul elő. Ennyi bizalom már nincs az Öcsiék felé, akik a jogerős bírói döntést se igazán tartják be. Meg kéne érteni, hogy ez vihar a biliben. Ez az egész dolog, ha ezer embert érdekel ebben az országban, sokat mondok, de mi ezt a kevés embert is megosztjuk. Olyan anomáliák keletkeznek, amik összezavarják az embereket. Két zenekar nem létezhet egy néven. Mi annyit szeretnénk, hogy a Pandora’s Box név a Cserháti-család kötelékében maradjon, és azt, hogy mindkettő formáció más néven tevékenykedjen.

HRM: Ha már szóba jött a Cserháti-család, beszéljünk egy szívderítőbb fejleményről. Létrejött a Cserháti Alapítvány. Mit érdemes tudni az alapítvány tevékenységéről?

KÁ: Erről inkább Gabi tudna beszélni, Pityi özvegye. A fő profil a tehetséggondozás, a hard rock és rockzene hagyományainak őrzése. Manapság azt láthatjuk, hogy a rádiókban a műfaj elérhetetlen távolságba került, és olyan szinten mostohán kezelik, hogy ez előtt a hozzáállás előtt teljesen értetlenül áll az ember. A debreceni és a környékbeli csapatokat szeretnénk segíteni, hogy a P. Box bulik felvezetéseként a helyi bandák minél több ember előtt játszhassanak. Erre különböző pályázatokat és demóversenyeket írtunk ki tavaly, és ez idén sincs másképp, de tehetségkutatókat is szervezünk. Ahol tudunk, segítünk fiatal zenekaroknak, akik a média érdektelensége miatt, nem tudnak eljutni szélesebb tömegekhez.

HRM: Korábban többször is előrukkoltatok akusztikus előadásokkal. Honnan jött az ötlet, illetve várható még hasonló a közeljövőben?

KÁ: Nekem nagy szívfájdalmam, hogy Pityivel nem valósulhattak meg ezek az unplugged feldolgozások. Anno beszéltük is vele, hogy mindenképpen össze kéne hozni egy ilyen blokkot a Még egy perccel, vagy akár a Várj méggel. Próbálkoztunk is, de sose jutottunk a végére, mert mindig akadt más feladat, ami ettől elterelt minket. Viszont a szünet alatt ezzel is volt időnk foglalkozni, és 2009 körül, amikor újra aktivizálódtunk, ezt is megvalósítottuk. Színpadra vittük ezeket a dalokat egy csellistával, egy zseniális vokalista csajjal – aki úgy énekel népdalokat, hogy az embernek kicsordul a könnye –, meg jött egy gitáros, Kozma Norbi is, és egy nagyon izgalmas dolog kerekedett ki az egészből. Többet akartunk egy egyszerű akusztikus verziónál, így a dalok át is lettek hangszerelve, nem egyszer konkrétan a felismerhetetlenségig. Debrecenben a Kölcsey Központot, Budapesten a Pecsa Cafét is megtöltöttük vele, tavaly a Debreceni Szabadtéri Színpad pedig szintén csordultig telt a Cserháti emlékkoncerten. Tervezzük egyébként, hogy összehozzunk újra egy ilyesmit, azt pedig már kiegészíthetjük az új dalokkal is.

HRM: Ha már különleges produkciókról beszélünk, téged is utolért a P.Box énekesek végzete. Varga Miklós, Vikidál Gyula és ha a Bill & Boxot is ide vesszük, Deák Bill Gyula után, te is letehetted a névjegyed az 'István, a király'-ban. Evidens volt, hogy a P.Box-szal is játszotok majd a rockoperából?

KÁ: Az egész Társulat egy nagyon izgalmas kaland volt, és számomra ez egy óriási ajándék, hogy énekelhettem Istvánt is, meg Koppányt is nagy tömegek előtt, de legutóbb Torda szerepébe ugrottam be a Békéscsabai Színházban. Ebben a darabban bármilyen szerepet játszani óriási élmény, és nekem egyébként eszembe nem jutna magamat ezzel a három emberrel egy lapon emlegetni. Mindhárman példaképeim, és a mai napig meglengetem a kalapomat az ő munkásságuk előtt. Ha úgy vesszük, óriási elismerés, hogy feliratkozhattam erre a listára. És mivel a P.Box a ’80-as években is játszott az 'István, a király'-ból, így tavaly mi is előadtunk részleteket. Varga Miki és Vikidál Gyula általában nagyon elfoglaltak augusztus 20-a körül, ezért vendégként Kalapács Józsi énekelte Koppányt, Derzsi Gyuri Laborcot és Tordát felváltva, Réka szerepét Herczeg Flóra énekelte, ahogy a Társulatban is, én pedig István voltam. Ezt az egészet lekísérte a P.Box, így egy nagyon izgalmas kaland volt, amit újra tervezünk a jövőben, jöttek megkeresések is. Úgyhogy ez az István, a királyos történet abszolút jól sült el.

HRM: Idén tíz év után új albummal is előrukkoltatok, ami igen változatosra sikerült. Kik hatottak rátok a munkátok során, hogyan állt össze a lemez?

KÁ: Az előző albumokon Günter markáns riffjei jelentették az alapot, és azok voltak meghatározóak, ezen a lemezen viszont rengeteg dala van Cézinek, és az ő stúdiójában is rögzítettük a dalokat. A zenei hatások terén a Gotthardot emelném ki, főleg amióta együtt játszottunk, de figyeljük a Whitesnake és a Deep Purple albumokat is, vagy említhetném a H.E.A.T.-et, a Stone Sourt is, de ott van a Five Finger Death Punch és a Black Stone Cherry is. Futás közben ők mennek a fülemben, és ilyenkor csak a zenére koncentrálok, így biztos hatottak rám, de Cézi is folyamatosan bújta a netet. Persze ott voltak a régi P.Box lemezek is, amelyekkel folytattuk Pityi elképzelését, hogy minden új albumra leporoljunk egy régi dalt, és most a Bukott angyalt játszottuk fel kilencediknek. Maradtak még dalok talonban, mert Cézi rengeteget küldött, ezek közül többet már 2006 óta írt, de többet még jegeltünk, mert nem éreztük őket eléggé P.Box-osnak. A hard rock és heavy metal műfaj sokszínűsége és számtalan megközelítése pedig úgy érzem, nyomott hagyott az új albumunkon is.

HRM: A 'Mindenekfelett' megszólalása teltebb lett a korábbi lemezekhez képest. Ami még feltűnő, hogy a dob több ízben nehezen hallható. Ennek mi volt az oka?

KÁ: Erről inkább Cézit kéne megkérdezni. Ő már korábban is hozott témákat próbákra, amiket teljesen egyedül rakott össze otthon dobgéppel. És így nem jött át annyira a számoknak az ereje, ezért csak kevés száma került fel a lemezekre, a Másik srác például ilyen. Az utóbbi időben pedig munkamódszert váltott, folyamatosan hozta és küldözgette az ötleteit. Ezek már komplettek voltak, fel is gitározta a dalt, vagy feljátszatta a dalokat a saját projektjének a gitárosával, fel is vokálozta őket, és így teljesen feldemózott dalokat hozott. Rengeteget agyalt a dobon is, és bár Cézi a felszerelésen nem tud dobolni, de fejben egy állati jó dobos. És teljesen kimunkált dobtémákat hozott kiindulási alapként Konrádnak. Neki pedig, ami kézrendben mást igényelt, ott mást ütött. Lehet, hogy ezeket Cézi nem érezte annyira odavalónak, és ezért halkabbra lettek keverve. Cézi egy kicsit még „bodótomisan” csinálta meg a dobtémákat, ezeket kellett Konrádra konvertálni. Szerencsére Konrád mind emberileg, mind szakmailag tökéletes választás volt, de egy más stílust képvisel, mint amit Bodó Tomitól megszokhattunk.

HRM: A korábbi lemezeiteken mindig tetten érhető volt egy egészséges patriotizmus, gondolhatunk a Múlt és jelenre, vagy az Ezer évre. Ez mintha a ’Mindenekfelett’-en visszább szorult volna.

KÁ: Én nem feltétlenül érzem így. Az Ébredjben az a fajta magyar gondolkodás, ami eddig is fontos volt számunkra, ugyanúgy megjelenik, ahogy az Ostobák körtáncában is. Én inkább azt mondanám, hogy ezek a dolgok kritikai éllel jelentek meg a lemezen, és más formában, egy indirektebb módon. Semmi bajom az úgynevezett nemzeti rock műfaj képviselőivel, csak úgy gondolom, hogy a mi zenénk nem arról szól, hogy keményebben odamondogassunk és odapörköljünk. Ettől még az egészséges magyar öntudatunk dolgozik és működik.

HRM: A ’80-as évek lemezeinek  fő témája Pandora legendája, az újkori lemezek a reményt tették központi fogalommá, míg az új lemez mondanivalója a „Mindenekfelett!” jelmondathoz kapcsolódnak. Ezek számotokra mit jelentenek?

KÁ: Tudom, hogy a Mindenekfelett! cím kicsit nagyképűen hangzik, de a zenekar jelenlegi helyzetében tényleg úgy érezzük, hogy igaz ránk ez a gondolat. Nem kell megfelelnünk magunkon kívül senkinek, mert tudjuk, hogy akik eddig kitartottak mellettünk, azok ezután sem pártolnak el tőlünk. Akiket pedig ezzel a lemezzel találunk meg, azoknak örülünk! A média úgysem tőlünk lesz hangos, így kényelmesen, csak magunkkal foglalkozva tesszük a dolgunkat, és csendben megünnepeljük, hogy 1980-ban elindult egy zenekar, amely 2000-ben újra kinyitotta a szelencét és még mindig őrzi a reményt! Hátha egyszer – Pityi szavaival élve – a zene lesz mindenek felett!

HRM: Végezetül: mit jelent számodra a Pandora’s Box név, terhet vagy inkább hozadékot?

KÁ: Inkább egy harmadikat mondanék: felelősség. Ez olyan, mintha Pityi ránk hagyta volna a gyermekét. Ezért is szeretném azt elérni, hogy mindkét zenekar más néven menjen tovább, és inkább a P.Box keresztfiai legyünk. Végre békességet szeretnék, és azt, hogy mindketten hagyjuk békén ezt a Pityi és Bencsik Samu által kigondolt örökséget. Ne hagyjuk lerombolni ezzel a vitával azt a mítoszt, ami e köré a két meghatározó, ikonértékű zenész köré épült. Ezt persze a zenekar többi tagjával is át kell beszélni, de ez az én határozott véleményem.

Készítette: Csemény