Pandora's Box - "A zene mindenekfelett"

írta Csemény | 2015.04.22.

Nemsokára érkezik a debreceni csapat legújabb lemeze.

 

 

Az albumról már a 2009-es Tűzben égni mellett két új dalt is megismerhettünk. Tavaly májusban jelent meg a Szabadon száll című friss nóta, az Ébredj című dal pedig decemberben debütált a debreceni Roncsbárban. Az idén május elején megjelenő albummal Koriék Cserháti István előtt is tisztelegnek. A zenekar alapítója és egykori billentyűs legendája tiszteletére 2014-ben emlékévet hirdettek, és elindult a P.Box-hagyaték ápolását és a zenei tehetséggondozást zászlajára tűző Cserháti Alapítvány is.

A ’Mindenekfelett’ című új lemezre 9 tétel kerül majd fel, mindegyik szövegét Kori írta. Először május 9-én a nyíregyházi Móricz Kertben ismerkedhetünk meg az új anyaggal egy lemezbemutató koncert keretében. Viszont további bulik, köztük egy fővárosi is szervezés alatt áll. Koriék ezúttal sem térnek el a 2002 óta tartó hagyományoktól, így a Fantomlány és a Bolond után, ezúttal a Bukott angyal került fel az új anyagra, mely a következő dalokból áll:

1. Fordul az életem
2. A vér szava
3. Az ostobák körtánca
4. Szabadon száll
5. Bukott angyal
6. A tűz, a víz, a föld, az ég
7. Ébredj!
8. A part
9. Tűzben égni

A P.Box megalapításának 35 évfordulója alkalmából több írással is megemlékezünk majd a zenekar munkásságáról. A cikksorozatban Bencsik Sándor és Cserháti István életművét, valamint zenei hagyatékát járjuk végig 1980-tól kezdve különböző cikkekben és interjúkban. Elsőként Varga Miklós segítségével tárjuk majd fel a zenekar születésének körülményeit, és a korai évek történéseit.

Legutóbbi hozzászólások