Overkill, Sanctuary - Metal legendák a Club 202-ben (x)

írta Hard Rock Magazin | 2015.03.01.

A '80-as évek két meghatározó metal zenekara látogat március 13-án a Club 202-be.

 

 

A New Jersey-ből származó Overkill idén 35 éves, és visszatérő vendégként, ezúttal is a 'Killfest' turné headlinereként mutatja majd be tizenhetedik, 'White Devil Armory' című friss lemezét. A turné kettes számú bandája sem kispályás: a három évtizede alakult Sanctuary öt éve aktivizálta magát ismét, méghozzá az egykori alapító tagokkal, köztük a Nevermore-ból ismert Warrel Dane énekessel és Jim Sheppard basszusgitárossal. A műsort az olasz Methedras és a svájci Suborned nyitja.

Az 1980-ban, New Jersey-ben alakult Overkill soha sem tért le a heavy metal szegecsekkel kivert ösvényéről: mindig megbízhatóan szállították a jobbnál jobb lemezeket, így máig ők számítanak a keleti part egyik legsikeresebb thrash metal zenekarának. Ez persze nem is olyan nehéz úgy, hogy a műfajban úttörő zenekar a thrash metal történetének egyik állócsillagát tudhatja a mikrofon mögött, Bobby "Blitz" Ellsworth személyében.

Az Overkill zenészek generációira volt hatással, és persze ők sem tagadják meg a nagy elődöket: a nevüket például a Motörhead 1979-es albuma után választották. Karrierjüknek új lendületet adott az egyik legnagyobb metal kiadóval, a Nuclear Blasttal kötött 2009-es szerződés, melynek keretében keretében az 'Ironbound', majd a 'The Electric Age' című lemezek jelentek meg.

Az idén 35 éves csapat 2014-ben a lemezkészítésre koncentrált: 17. lemezük, a tavaly nyáron megjelent 'White Devil Armory' Blitz jellemzése szerint fiatalos, dühös lendülettel bír, ami jól illeszkedik az azt megelőző album újjászületéshez közeli hangulatához. A legfontosabb információ talán mégis az, hogy a megingás nélküli életúttal rendelkező bandáknál megszokott módon az Overkill sem árul zsákbamacskát, és magabiztosan szállítja azt az első osztályú, megállíthatatlan gépezetként előretörő thrash metalt, amit a rajongók már megszokhattak. Aggódni tehát nem kell: dőlj hátra, indítsd el a lemezt, és… ja mégsem, várj csak! Pattanj fel, adj rá kakaót, emeld magasba az öklöd és indulhat a hajrázás! Az Armorist videója itt látható:

Az Overkill headlinerként a 'Killfest' turné keretében szántotta végig többször a kontinenst az elmúlt évek során, többek között a Destruction, a Suicide Angels, a Forbidden és az Exodus kíséretével. Az aktuális turnén is egy igazi nagy dobással várnak minket, hiszen vendégként a Seattle-ből érkező Sanctuary is szerepel. Az 1985-ben alakult zenekar 1992-ben feloszlott, de öt évvel ezelőtt ismét aktivizálták magukat, méghozzá az eredeti énekessel az élen: azzal a Warrel Dane-nel, aki időközben a Nevermore élén vált világhírűvé. A szintén Nevermore alapító egykori basszusgitáros, Jim Sheppard is visszatért, csakúgy mint Lenny Rutledge gitáros és Dave Budbill dobos. Az újjáalakulás után bevett Brad Hull gitárost a napokban váltotta az Arch Enemyt elhagyó Nick Cordle, de így is majdnem az eredeti felállásban találkozhatunk a power/thrash metal hőskorszakának emblematikus zenekarával.

Az amerikaiak ráadásul új albumot is hoznak: harmadik, 'The Year The Sun Died' című stúdiólemezük tavaly októberben jelent meg. A zenekar elmondása szerint az új lemez nem egyszerűen az újjáalakulás utáni felhajtás hullámait akarja aprópénzre váltani, hanem inkább felveszi a fonalat ott, ahol azt a '90-es években földre ejtették. A Frozen című dal videója itt látható:

A turnén egy olasz és egy svájci banda kíséri az amerikaiakat: a milánói Methedras 1996-ban alakult, és az olasz underground egyik elismert képviselője. Legutóbbi albumuk 'System Subversion' címen jelent meg, és dühös, feszes death/thrash nótákkal kecsegtet. A műsort a 2010-ben alakult Suborned nyitja március 13-án a Club 202-ben: a svájciak 'From Space' című debütáló lemeze 2013-ban jelent meg.

A Concerto Music bemutatja: Killfest World Tour 2015
2015. március 13., péntek 18 óra
Budapest, Club 202
Overkilly, Sanctuary, Methedras, Suborned koncertek
Belépő: 5500 Ft, a koncert napján 6500 Ft
Jegyek kaphatók a Ticketportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://concerto.hu/
http://wreckingcrew.com/
https://www.facebook.com/sanctuaryfans
http://www.methedras.com/
http://www.suborned.ch/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/866330840055565/

Legutóbbi hozzászólások