Blind Guardian: Beyond The Red Mirror

írta Tomka | 2015.02.26.

Megjelenés: 2015

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.blind-guardian.com

Stílus: Power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Hansi Kürsch - ének André Olbrich - gitár Marcus Siepen - gitár Frederik Ehmke - dobok Vendégek: Matthias Ulmer - billentyűk Barend Courbois - basszusgitár Hungarian Studio Orchestra & Choir Budapest FILMharmonic Orchestra & Choir Prague Vox Futura Choir Boston
Dalcímek
1. The Ninth Wave 2. Twilight of the Gods 3. Prophecies 4. At the Edge of Time 5. Ashes of Eternity 6. Distant Memories 7. The Holy Grail 8. The Throne 9. Sacred Mind 10. Miracle Machine 11. Grand Parade
Értékelés

A Blind Guardian az egyik legeredetibb power metal zenekar. Három évtizedes fennállásuk alatt teljesen külön bejáratú világot teremtettek, még ha anno ők is a nyolcvanas évek trappolós germán speed/heavy metaljából rugaszkodtak el. De messzire jutottak: az alaplemezeikre kikristályosodott stílusban a speed metal vehemenciája keveredik a power és néhol a thrash határán billegő riffekkel, a gitárjátékban pedig megférnek egymás mellett a klasszikus harmóniaszólók, a néhol egészen progos téma- és tempóváltások, valamint a keleties dallamívek is. Alaplemezeiken – szigorú szemmel itt 3 albumról beszélünk: a ’90-es ’Tales From A Twilight World’-ről, a ’92-es ’Somewhere Far Beyond’-ról és a ’95-ös ’Imaginations From The Other Side’-ról – a műfaj összes erényét felvonultatták, azok hátrányai nélkül. A BG akkoriban úgy volt epikus, hogy nem lett dagályos; úgy volt dallamos, hogy csak egy-két számban csúszott át a giccsbe; és úgy tudott gyors, teperős zenét játszani, hogy nem vetette el a sulykot, nem vált egysíkúvá.

A stílusát lemezről lemezre korrigáló zenekar azonban az új évezredben megrekedt abban a stílusban, amit a 2002-es ’A Night At The Opera’ véglegesített – bár az előszelek már a több helyen is középtempóba ragadt, a zenét többször a koncepciónak alárendelő ’Nightfall In Middle-Earth’-ön is fújtak (fűzzük hozzá: ettől még perfekt volt az a lemez is). A kiterebélyesedett szimfonikus és nagyzenekari hatások, valamint a komplexebb dalszerkezetek azonban nehezebben csúsztak le a rajongótábor torkán. Pedig visszahallgatva az Operát, még pofátlanul nagy számok sorjáztak rajta (hasraütésszerűen: Precious Jerusalem, Battlefield, And Then There Was Silence). Azóta nincs is új Blind Guardian-lemez fanyalgás nélkül, még ha a 2006-os ’Twist In The Myth’-ről és a 2010-es ’At The Edge of Time’-ról is hasonlókat lehet mondani: bár nem olyan kiegyensúlyozottak, mint az operás lemez, de csípőből lehet sorolni róluk a dalokat Ride Into Obsessiontől Turn The Page-ig, amelyek elférnének akár egy best of-os setlistben is.

Hogy a ’Beyond The Red Mirror’ még élesebben megosztotta a tábort, mint a korábbi kettő lemez, annak egy oka lehet: ezúttal nincs olyan kiugró és azonnal ható, „slágeres” szám, amiből még a „gyengébb” Guardian-albumokra is minimum 3-4 szokott jutni. Vannak jó refrének, nagyívű kórusok, és a 90-es évekre visszakacsintó zúzdák is, de a dalok többsége egyszerűen nem üti át a Hansiéktól megszokott ingerküszöböt. A frontember nem ezen a lemezen szórta el a legemlékezetesebb énektémáit, és a kislemezen kiadott Twilight of the Godsban is több a panel, mint Békásmegyeren, amellett, hogy korrekt és kedvelhető dal.

A ’Beyond The Red Mirror’ kapcsán így jobban kidomborodik, hogy a zenekar egyszerűen túlzsúfolta az utóbbi lemezeit – mind hangzás, mind zenei témák terén. A sok párhuzamosan zajló esemény elvonja egymásról a figyelmet, a nagyzenekari hangszerelés és a szűk keretek között mozgó kórusok kioltják a gitármunkát, vagy elnyomják Hansi hangját. De mivel a ’Beyond The Red Mirror’-on kevésbé vezetik tapadós énekdallamok a hallgatót, ezúttal jobban előtérbe kerül a Marcus SiepenAndré Olbrich páros játéka (karcosabb is a gitárhangzás, mint az ’A Night At The Opera’-n) – ezért is lehet „progosabb” az album hangulata.

De a technikai profizmus, a magamutogatástól mentes játék ellenére a dalok egyszerűen összefolynak. Ez egyértelműen albumszerkesztési probléma: a limitált verziót hallgatva sokkal jobb a lemez folyása. A középre beékelt és kifejezetten kellemes dallamvilággal bíró Distant Memories középtempója szükséges pihenőt nyújt a második félidő bonyolultabb dalai előtt. Ezt leszámítva viszont sokkal kevesebb a variáció, a különbség az egyes szerzemények tempója, dinamikája között, mint például a kilencvenes évek lemezein.

A Blind Guardian zenéje azért is olyan izgalmas, mert kiszámíthatatlan. A rengeteg váltás nemcsak azt eredményezte, hogy különféle riffeket és melódiákat tudtak egymásba fűzni, miközben minden egyes bedobott téma ragadósabb volt az előzőnél. Hanem a verzéket is kiemelten kezelték: míg a refréncentrikus műfajoknál az sokszor csak üresjárat, amin át kell esni, hogy eljussanak „a lényeghez”, addig a Guardiannél sokszor azok a legérdekesebb részek, mert azokba is legalább olyan tapadós gitárharmóniák és énekdallamok kerültek, mint a refrénbe. A ’Beyond The Red Mirror’-nál nem érzem ezt: a témahalmozás ritkán jár együtt dallamorgiával, nincs elég vagy elég éles dinamikai váltás, és mivel túl sok dolog zajlik párhuzamosan, az egyes témák sem kapnak kellő figyelmet. Ezen a lemezen a Guardian zenéje egyszerűen túl sok – talán nem véletlenül énekelnek arról, hogy ez az ő Xanadujuk…

Rossz számot viszont most sem írtak, és azt is érdemes leszögezni, hogy az olyan lelkes tanoncok, mint az Orden Ogan vagy a Lothloryen, Hansiék nyomába sem érhetnek (érdemes megnézni, mit tud az Orden Ogan élőben…). Kedvencem egy szám lett a lemezről: a The Throne, amiben jól ki tudták egyensúlyozni, amire a lemezen törekedtek (dráma, epika, régi időkre néha visszapislantó keménykedés – bár az ’Imaginations’-nek csak a szövegvilágát folytatták, a zenei vonalát nem), és itt Hansi is elkapta a fonalat. Színfolt, méghozzá kellemes, a Miracle Machine is: végre nem a Bard’s Song 20. variációját akarják eladni balladaként (ami egyébként is a Lord of the Rings volt még slágeresebb formában), hanem egy finoman queenes, vonósokkal spékelt, csendes lírát. Ezek, és a nyitó The Ninth Wave (mínusz az értelmetlen futurisztikus effektek) és a The Holy Grail miatt nem tudok haragudni a ’Beyond The Red Mirror’-ra – de ez az első BG-lemez, amiért rajongani se…

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások