A 3 legjobb Led Zeppelin turné (Vol.10)

írta Hard Rock Magazin | 2015.01.20.

A Led Zeppelinnek reneszánsza van. Az utóbbi években még jobban felfutott ősrockot kis túlzással nevezhetjük Zep-rocknak is, hiszen minden második fiatal banda Jimmy Page-ék hangzását, riffjeit és – szerencsére – energikusságát tekinti kiindulópontnak. És reneszánsza van a bandának azért is, mert tavaly nekiálltak újrakeverve és bonusz dalokkal kiegészítve kiadni a sorlemezeiket: legközelebb a 'Physical Graffiti' kerül sorra. Ennek apropójából kértük fel egy cikkre a Lead Zeppelin énekesét és Magyarország egyik legnagyobb Led Zeppelin szakértőjét, Sághy Kálmánt, aki a legjobb Zep-turnékat vesézte ki nekünk. Írásából kiderül, hogy mikor nyújtották rekordgyanús hosszúságúra a Dazed And Confusedot, netán a Moby Dick dobszólóját, hogyan énekelte túl Plant mikrofon nélkül a többieket, ha kellett, és persze az is, melyik bootlegeket érdemes levadászni, ha a legjobb formában akarjuk hallani minden idők egyik legjobb rockzenekarát.

 

 

1) Az első-második amerikai turné
1969. január-február-április

Tulajdonképpen 1968-ban jártak már az Államokban a fiúk, még New Yardbirds néven, mégis a '69 elejei koncertek jelentették a Zeppelin első klasszikus koncertkorszakát. Tele energiával és kreativitással ezek a korai fellépések alapozták meg a zenekar hírnevét. A repertoáron ekkor még szerepelt néhány Yardbirds-klasszikus is.

A nyitószám általában a sordró lendületű Train Kept A Rollin', melyet az I Can't Quit You követ, a lemezverziónál sokkal nyersebb, dögösebb formában. A Train Kept A Rollin' később már csak 1980-ban, az utolsó európai turnén kerül újra elő – keretbe foglalva a Led Zeppelin élő karrierjét –, akkor viszont az összes koncertet ezzel a számmal kezdik. Jelen van már a Dazed And Confused, de még sokkal rövidebb, feszesebb formában, mint évekkel később. Érdemes a korabeli felvételeken megfigyelni, Plant mennyire dinamikusan énekli a nótát, maximálisan kihasználva rendkívüli hangterjedelmét. Page egybefűzi virtuóz gitárjátékával a White Summer és a Black Mountain Side című instrumentális nótákat, Bonzo játékával kiegészítve. Ez a kettős szerkezet még évekkel később is vissza fog köszönni, például a Kashmir felvezetéseként. A kiváló dobos szólója a Pat's Delight-ban bontakozik ki, általában tíz percnél nem hosszabban. Néhány hónappal később a klasszikus Moby Dick fogja váltani a bevezetést, ahogy közeledik majd a második lemez premierje.

Előkerül a Lemon Song korai verziója Killing Floor néven. A How Many More Times pszichedelikus improvizációiban néha már egy korai medley-t is fel lehet fedezni. Szinte a kezdetektől jelen van a Johnny Rotten által első punk-rock nótaként emlegetett Communication Breakdown, amely kicsit később nyitódal, majd a ráadások lezárása is lesz a zenekar történetében. Az első lemez legszebb száma, a Babe, I'm Gonna Leave You is felcsendül a korai koncerteken. Az abszolút csúcspontja ennek a turnénak viszont az As Long As Have You című nóta, amelyben már minden megvan, ami Led Zeppelint az egyik legnagyobb koncertzenekarrá tette: feszültség, dinamizmus, improvizáció, játékosság és a sok kitűnő idézet más dalokból, és ez mind nagyszerűen felépítve húsz percben.

A turné legendás állomásai közé tartozott Boston és San Francisco, főleg a Fillmore Westben tartott koncertek. Sokszor az együttes két külön részben játszotta a repertoárt, rövid szünettel. A korai időkben történt, hogy egyszer Plant hangosítása felmondta a szolgálatot a színpadon, mire énekesünk egyszerűen túlüvöltötte a többi hangszert is. Ezen időszak koncertjei jelentették az első lépéseket a Led Zeppelin legendás zenekarrá válásának útján.


A hatodik amerikai turné
1970. augusztus-szeptember

Az első igazi Zeppelin-turné, ahol minden klasszikus elem jelen van a hármas számú csúcslemez megjelenése előtti két hónapban. A ’70-es Bath fesztiválon volt egy felvezetése a turnénak, mely remekül sikerült, kár, hogy a fennmaradt hangfelvétel minősége meg sem közelíti a zenekar teljesítményét. (Érdekes, hogy ez később is jellemezte a Zeppelin pályafutását, a képpel-hanggal profin rögzített koncertek általában nem az adott turné legjobb állomásai voltak, gondoljunk csak a ’77-es seattle-i felvételre.)

Itt lett először nyitó páros a bombasztikus Immigrant Song–Heartbreaker kettős Page fantasztikus gitárjátékával, mely egészen ’72 nyaráig, gyakorlatilag a ’How The West Was Won’ korszak végéig lett a koncertek bevezetése. Majd rögtön egy hűsítő negyedórás Dazed And Confused, mielőtt túlzottan beinduna a tömeg. A zenekar egyébként is szerette, ha a közönség inkább ülve, a zenében elmélyedve élvezi a koncerteket, Plant a petárdázástól kifejezetten irtózott – tegyük hozzá, teljes joggal. A Bring It On Home dögös és játékosan felelgetős verziója után következik az első akusztikus blokk, mely kezdetben két számot tartalmaz. A hármas lemez egyik rejtett ékköve, a That's The Way után az instrumentális Bron-Yr-Aur tisztelgés a lemez születési helye előtt. Ez a verzió csak ’75-ben, a ’Physical Graffiti’ dupla lemezen jelenik meg hivatalosan.

Since I've Been Loving You: a Zeppelin legszebb blues gyémántja nemcsak a következő lemez csúcspontja, hanem a koncerteké is. 1970-ben Plant hangja dinamikájában és terjedelmében is a csúcson volt, érdemes meghallgatni a szám korai koncertfelvételeit, egyszerűen lélegzetelállítóak. Jones orgonaszólója a klasszikus Thank You előtt nem tartozik a legnagyobb zenei élmények közé, ennél fogunk majd sokkal jobbakat hallani később a No Quarter részeként. Következnek a második lemez dalai, a What Is And What Should Never Be, és utána a Moby Dick. Itt még Bonzo az egészségügyi határértéken belül tartja legendás szólóját, amelynek hossza később ’73-ban néha a harminc percet is meghaladja! A nézők által a legjobban várt klasszikus darab a Whole Lotta Love teljes pompájában virul, középen a fantasztikus rock'n'roll egyveleggel (Boogie Chillun'-Some Other Guy-Movin’ On és több Elvis-klasszikus), ami a Zeppelin-koncertek egyik legvidámabb része. A medley folytatódik, hiszen a Communication Breakdownban meglepetésként még a koncerteken méltatlanul és érthetetlenül mellőzött Good Times Bad Times első lemezes nyitány is felbukkan, ami csak jóval később, a 2007-es O2 Arénában hallható teljes egészében.

Az egyébként végig fantasztikus turné legnagyobb helyszínein (L.A. Forum, Madison Square Garden) még egyéb nyalánkságokat is kapott a publikum. Például a későbbi Black Dog felvezetésére használt Out On The Tiles című bombát teljes egészében, valamint az egyik leghíresebb és legjobb bootlegnek címadó Fats Domino klasszikusát, a Blueberry Hill-t. A szintén fantasztikus záró MSG koncerteken pedig az akkor eltávozott első igazi gitárhős, Jimi Hendrix emlékének adóztak a zenekar tagjai. 1970 végére a Led Zeppelin ezzel kitűnő turné-album párossal végleg megszilárdította helyét a rockzene legfelső dobogóján.


A tizedik amerikai turné
1975

1975-ben először fordult elő a zenekar történetében, hogy másfél éves szünet után álltak újra színpadra. Rövid európai bemelegítés után indultak amerikai kontinensre. Az első koncerteken eléggé érződött Plant influenzája és Page ujjsérülése. Ellenben januárban előkerültek addig nem játszott ritka darabok is, mint a When The Levee Breaks vagy a The Wanton Song.

A keleti partra érve kialakult a standard repertoár, ami a Rock And Roll–Sick Again kettőssel indult. Itt volt utoljára nyitószám a híres dal. Plant sokszor elég rekedt hangon kezdte a koncerteket. 1972 őszétől fokozatosan vesztett régi hangterjedelméből, részben a folyamatos terhelés, részben a rock 'n' roll életmód miatt. Ezt viszont remek alternatív dallamokkal és érzelemteljes előadással kitűnően tudta ellensúlyozni. Over The Hills And Far Away–The Song Remains The Same–Rain Song füzér következett a ’Houses Of The Holy’ lemezről, melyek szerves részét képezték az előző turnénak is ’73-ban. Majd az új dupla lemez: In My Time Of Dying, a tradicionális blues és vibráló szikár rock kettőse mellett jött a koncert egyik fénypontja, a keleti fűszerezésű Kashmir, a maga egzotikus, spirituális lebegésével. A No Quarter hosszabb lett, mint két éve, kapott egy extra zongoraszólót is, melyben Jones klasszikus zenei tudását is csillogtatta. Következett a késői turnék egyik nagy kedvence, a Trampled Under Foot, remek ritmussal, nagyszerű hangulatban, játékos szólókkal, idézetekkel és felelgetésekkel.

Bonzo klasszikus Moby Dick szólója állandó eleme lett ennek a turnénak, változó hosszúságban. A Zeppelin „sorsszimfóniája”, a Dazed And Confused – amely hangulatában és dinamikájában is emlékeztet Beethoven V. szimfóniájára – utoljára volt műsoron ’75-ben, cserébe viszont, főleg a márciusi koncerteken elérte a rekordgyanús háromnegyed órát is. (A közönség ezekben az időkben még hozzá volt szokva a hosszú improvizációkhoz.) Innentől kezdve a zenekar egyik legismertebb gregorián-hard rock eposza, a Stairway To Heaven lett a standard műsor zárószáma, egészen a ’80-as turné végéig. A ráadásban a Whola Lotta Love első felét megfűszerezték James Brown-féle funkzenével, mely nagyszerű alapja volt a The Crunge nevű lüktető dalnak is. Ám a rock 'n' roll egyveleg már kimaradt, hiszen az Out Of The Tiles riffjének átvezetésével elérkezünk a másik nagy kedvenc Black Dog klasszikushoz, mely általában az utolsó szám volt. Néhány helyen előkerült még a Heartbreaker és a Communication Breakdown is extraként.

A turné nehezen indult télen, és március közepétől a nyugati parthoz érve érte el csúcspontját. Long Beach, Seattle és az L.A. Forum voltak a legjobb állomásai a 75-ös körútnak. A zenekar hazájában májusban öt koncertet tartottak a legendás Earl's Courtban. Az utolsó két nap professzionális módon lett rögzítve, és néhány száma látható a 2003-ban kiadott dupla DVD-n is. Ezen koncertek különlegessége a visszatérő akusztikus blokk, mely átfogó képet ad a zenekar sokszínűségéről és nagyszerűségéről.

Szerző: Sághy Kálmán (Lead Zeppelin)

Legutóbbi hozzászólások