Mägo De Oz: Ilussia
írta Ivetka | 2015.01.14.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Egy szélesen tátongó piaci részt töm be a Mägo De Oz immáron több mint negyed évszázada: a dallamos, tiszta énekes power metal és a folk ötvözetét keveseknek sikerült olyan harmonikusra tökéletesítenie, mint Óz spanyol varázslóinak. Hihetetlen erő és vidámság sugárzik dalaikból, ugyanakkor arra is képesek, hogy szívettépő hegedűdallamokkal andalítsanak el.
A nagyszabású ’Gaia’ tetralógiát követően énekesváltás történt, a zseniális José Andrea úgy döntött, otthagyja a bandát, ám ez nem törte meg a lendületüket, sőt még jókor is jött a vérfrissítés. A ’Gaia’ amilyen erősen indult, annyira ellaposodott a végére – kicsit elkényelmesedtek a srácok, egyre több és több balladát, illetve lassabb szerzeményt pakoltak fel a korongokra. A 25-ös jubileumot ünneplő ’Celtic Land’ ennek ellenére igen erősre sikeredett, ám a vadonatúj lemezük inkább a ’Gaia’ világát örökíti tovább egy kísérteties cirkuszba…
Az ’Ilussia’ sejtelmesen kezdődik: lassú, szomorkás furulyaszó, szimfonikus metalt idéző epika, baljós hangulatot idéző kórusokkal, ám egy rövid átvezető után a Gamma Ray Tribute to the Past vezérdallamához hasonló gitárfutam következik, és máris a szokásos spanyol keltametal kavalkádban találjuk magunkat. Habár a zenei sokszínűség kétségkívül a power metal és a kelta folk dallamvilága köré épül, nem engedi unalomba fulladni a lemezt, találunk itt tradicionális dallamokkal párosított bulis hard rockot (Melodian), sőt olyan nótákat is, amik talán közelebb állnak a Dropkick Murphys–Flogging Molly kelta punk tengelyéhez, mint a metalhoz (Abracadabra, Vuelta alto, La viuda de O’brian).
A lemez egyetlen gyenge pontját a balladák jelentik. A Vuelta Alto–Si Supieras… kettős az album kezdeti lendületét töri meg (utóbbi dal egyenesen értékelhetetlen, egy olcsó popsláger csupán). A lemez utolsó negyede szintén leül, kísérletezésbe kezd és elkanyarodik az eddigi műfajtól: a langyos Constelación, a különös, rock ’n’ rollos De la piel del diablo és a lemezt záró Moriré siendo de ti c. újabb ballada, amit igazán le is hagyhattak volna, nem a legjobb búcsúmomentum az ’Ilussiá’-tól.
Érdekes momentum a címadó dal, amely sokat sejtető, titokzatos és misztikus kántálással kezdődik, majd visszatér az album kezdődallama, keretbe foglalva a történetet. Jól tették, hogy a végére hagyták ezt a nótát, hiszen nagyjából összegzi az eddig hallottakat, és az egészet egy fantasztikus kórussal és egy billentyű-gitárszóló párossal koronázza meg. Külön kiemelendő a női szólóének, ami a végén áriázós skálázásból nevetésbe fullad (?). A nyitó Pensatorium mellett ez a dal a lemez legjobb pillanata.
Legutóbbi hozzászólások