Lucifer's Friend - Az egykori Uriah Heep-énekes felélesztette kultzenekarát

írta Tomka | 2015.01.05.

A Lucifer’s Friend az egyik legjobb hard/progresszív rock banda a hetvenes évekből, amit nem ismersz. John Lawton 2015-ben újra aktivizálja kultikus zenekarát.

 

 

A Lucifer’s Friend a hetvenes években azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem adott ki két ugyanolyan lemezt. 1970-ben előbb a klasszikus hard rock albumok sorát bővítették a Deep Purple és a Uriah Heep vonzáskörzetében zúzó ’Lucifer’s Friend’-del, de az 1972-es ’Where the Groupies Killed The Blues’ már progresszív, pszichedelikus irányba mozdult el, míg a ’74-es ’Banquet’-et a fúziós jazz hatások dominálták.

A zenekart a brit John Lawton alapította német hangszeresekkel, ám 1976-ban a Lucifer’s Friendből ki-, a Uriah Heepbe pedig belépett, miután az angolok klasszis énekesüket, David Byront kirúgták alkoholproblémái miatt. A németek Mike Starrs-zal, a Colosseum II volt énekesével folytatták, de már az 1980-as Lawton-szólólemezen, a ’Heartbeat’-en is együtt játszott a társaság. Az énekes vissza is tért, a 1981-es ’Mean Machine’-nel pedig rögtön megmutatták, hogy tudják, miről fog szólni a 80-as évtized, és egy metalosabb irányba mentek el.

Lawton még tavaly jelentette be, hogy a 2015-ös esztendőben reaktiválja a Lucifer’s Friendet. Márciusban érkezik az ’Awakening’ című válogatáslemez, amelyre négy új számot is rögzítenek a veterán rockerek. Az albumot kizárólag a kiadó, a Cherry Red oldalán lehet előrendelni: mindenki, aki a megjelenés előtt megvásárolja a CD-t, dedikált példányt fog kézhez kapni.

A Lucifer's Friend júniusban a Sweden Rock Festivalon lép fel, de több koncertre, talán turnéra is készül. Az eredeti felállásból Lawton mellett Peter Hesslein gitáros, Dieter Horns basszusgitáros és Peter Hecht billentyűs maradt, a pár éve elhunyt Joachim Rietenbach dobos helyére Stephan Eggart ült.

Legutóbbi hozzászólások