"Az inspiráció egy luxus": Interjú Jakob Samuellel, a The Poodles énekesével

2006-ban futottak be a svéd Eurovíziós Dalfesztiválon, 2007-ben már a HammerFall előzenekaraként turnéztak, és első két lemezükkel stabil rajongótábort gyűjtöttek maguk mellé. Persze az sem volt hátrány, hogy akkoriban éledt újjá Svédországban és környékén a glam kultusza, amelyhez a pudlik érintőlegesen, de azért kapcsolódnak. A The Poodles hét év után először fog Magyarországon koncertezni, méghozzá az évről évre nevesebb külföldi zenekart is felvonultató Keep Wiseman Alive esten, melynek a Wisdom a házigazdája. Ebből az apropóból beszélgettünk Poodles énekesével, Jakob Samuellel a karrierjéről, Eurovízióról, tengeren szerzett inspirációról, valamint régi és új tagcserékről.

Hard Rock Magazin: Hogyan lettél dobos?

Jakob Samuel: Az egyik bátyám dobos, és mint ahogy az gyakran előfordul, nekem is a bátyáim voltak a példaképeim gyerekként (és még mindig azok), úgyhogy nagyon inspirált a dobjátéka. Próbáltam énekelni is, de tinédzserként fizikailag elég nehéz volt úgy énekelni, mint a példaképeim, mert akkoriban mutálódott a hangom. Ezért választottam a dobot.

HRM: ’92-93 környékén a Marcel Jacob által alapított Talismanban doboltál, ahol Jeff Scott Soto énekelt. Azért léptél ki onnan, hogy énekesi karrierbe kezdj?

JS: Igen. Nagyszerű időket töltöttem a Talismanban, és nagyon sokat tanultam olyan énekesek mögött, mint Jeff vagy Matti Alfonzetti. Akkoriban elkezdtem énekes demókat készítgetni, és magabiztosabb lettem, úgy éreztem, megvan bennem a lehetőség, hogy jó énekessé váljak.

HRM: Jártál énektanárhoz, vagy magadtól tanultál énekelni?

JS: A másik bátyám klasszikusan képzett énekes, és ő mindig dicsérte a természetes technikámat. Azt mondta, hogy nem kellene más tanárhoz járnom. Nagyon kevés problémám volt az évek során, úgyhogy hálás vagyok ezért a tanácsért. De mostanában egyre inkább szeretnék elmenni egy énektanárhoz, hogy még több mindent megtanulhassak…

HRM: A Talisman után több zenekarban is énekeltél, de végül a The Poodles hozott csak nemzetközi ismertséget, annak ellenére, hogy eredetileg csak egy dal felvételére kértek fel. [A zenét Jakob régi barátja Matti Alfonzetti, valamint Johan Lyander és Robert Olausson szerezte.]

JS: Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy a Night of Passion című dalt kidolgozhassam az Eurovíziós Dalfesztiválra, régi kollégáimból és a korábbi zenekarokban szerzett barátaimból összeraktam a zenekart. Nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogyan kéne szólnia és kinéznie a bandának, amivel mindenki egyetértett, úgyhogy ez egy zökkenőmentes folyamat volt. Tulajdonképpen már évek óta ugyanezt csináltuk egyébként is.

HRM: Az indulás után szinte azonnal kirobbanó sikert arattatok. Mit gondolsz, ha ez a Guns N' Roses idejében történt volna a ’90-es években, akkor lehetett volna a The Poodlesből hasonló kaliberű zenekar, mint például a Skid Row?

JS: Csábító nosztalgikus gondolat, nemde? (nevet) Korábban és most is fantasztikus sikereink vannak, jól érezzük magukat, és ami engem illet, én sokkal boldogabb vagyok manapság, úgyhogy nem szoktam ilyesmiken gondolkodni. Jól csináljuk azt, amit csinálunk 2014-ben, az embereknek is úgy tűnik, hogy tetszik, és ezért hálás vagyok.

HRM: Két alkalommal is indultatok a svéd Eurovíziós Dalfesztiválon. Magyarországon nagyon korlátozzák az előadókat, hogy milyen dalokat adhatnak elő, de Svédországban ez nincs így, ugye?

JS: Ez a legnevesebb zenei esemény minden évben, ami simán befuttathat egy művészt vagy magasabb szintre emelheti a karrierjét, ha olyasmit csinál, amit tényleg szeret, és ki tud állni mellette. Mi csupán azt a zenét játszottuk, amit egyébként is szeretünk, és úgy alakult, hogy ez passzolt a rendezvény formátumához.

HRM: Ott mennyire playback az előadás?

JS: Ebben a showban lényegében csak el kell énekelni a dalt, szóval minden ének élőben megy.

HRM: Mit gondolsz, sikerült mindent kihozni a műsorral járó népszerűségből?

JS: 8 évvel később 6 albumon, egy élő lemezen, egy DVD-n, számtalan élő és tévészereplésen vagyunk túl egész Európában, úgyhogy azt mondanám: igen.

HRM: Svédországban nagyon népszerűek vagytok. Ez azt jelenti, hogy a média is ugyanúgy foglalkozik veletek, mint az aktuális sztárokkal?

JS: Nem panaszkodhatunk. Ha olyan régóta vagy már a show businessben, mint mi, akkor a médiafigyelem intenzitás hol növekszik, hol csökken, amivel én teljesen ki vagyok békülve. A siker és a reklám mindig a körülményeken múlik, hogy kivel dolgozol és milyen ismerőseid vannak az adott pillanatban. Mindig keményen kell dolgozni és új célokat kitűzni.

HRM: A második lemezetek Seven Seas c. dalára készült egy kalózos, hajós klip. Úgy tudom, te a magánéletben is szeretsz vitorlázni. Mennyire van időd rá?

JS: Amennyit csak lehet, annyit vitorlázok. Ez ugye évszakfüggő, de a vitorlás hajóm egész évben a vízben van, úgyhogy amikor van pár szabadnapom, gyakran kihajózom a Stockholm környéki szigetvilágba. Ha majd több időm lesz, akkor hosszabb túrákra is kimegyek a Balti-tengerre, vagy talán még annál is messzebb. A zene és a családom mellett ez a legnagyobb szenvedélyem, és gyakran támadnak jó zenei ötleteim is a hajózások során.

HRM: Egy másik sport se áll tőled távol: a 2013-as jégkorong-világbajnokságon az egyik számotok a svéd csapat hivatalos himnusza volt.

JS: Igen, mindannyian jégkorong-rajongók vagyunk. (nevet) Megkaptuk a felkérést, és mivel meg tudtuk csinálni, elvállaltuk, nekik pedig tetszett a szám. A többi pedig történelem. Jó éve volt az a svéd hokinak.

HRM: Az első kettő, hihetetlenül sikeres lemez után egy kicsit populárisabb irányba kezdtetek kacsintgatni.

JS: Nem döntöttük el soha, hogy most elmegyünk egy bizonyos irányba. Én úgy látom, hogy pusztán fejlődtünk, mint bármelyik jó zenekar. A Poodles egy zenei család, amelynek tagjai különböző műfajok felől jöttek. Én a klasszikus zene, a hard rock, a progresszív pop/rock és a jazz felől, de Henrik [Bergqvist] klasszikus gitárt tanult, Christian [Lundqvist dobos] pedig ötvenes évekbeli rockot játszott jó sokáig. Az inspiráció egy luxus, amely váratlanul jön, ezért amikor írok, soha nem gondolkodok azon, hogy hova fogunk kilyukadni. Ha van egy ötleted, csak mész vele, és majd kiderül, hogy hova vezet.

HRM: Amikor Pontus Norgren gitáros átigazolt a HammerFallba, az mennyire ért váratlanul titeket, és mennyire törte meg a lendületet?

JS: Nem törte meg. Lehetetlenül sűrű időszakban történt az egész, ezért meglepő volt. De amikor Henrik bejött a képbe, az egy nagyon felszabadító pillanat volt, és a banda már ment is tovább. Amúgy Henrik volt az első gitáros, akit megkértem, hogy csatlakozzon a zenekarhoz, de 2006-ban még a mexikói dzsungelben töltötte az idejét.

HRM: Nemrég Pontus Egberg basszusgitáros és alapítótag is elhagyta a zenekart. Van-e köze ennek ahhoz, hogy a nyáron kisegített King Diamondnál?

JS: Van. Jelenleg épp az új lemez felvételein dolgozunk, és nagyon elfoglaltak leszünk a közeljövőben, úgyhogy lehetetlen volt mindkét dolgot vállalni. Pontus régi és nagyon jó barátom, és egy nagyszerű zenész, én pedig minden jót kívánok neki a jövőre. Tartani fogjuk a kapcsolatot.

HRM: Lehet már tudni, hogy ki lett az utódja?

JS: Nem, még nem.

HRM: Mikor készültök el a lemezzel?

JS: 2015-re várhatjátok az észbontó új lemezt, amit seregnyi koncert fog követni. Tartsátok nyitva a fületeket és a szemeteket, tartsátok a sebességet és maradjatok a Poodles vágányán!

HRM: A 2006-os megalakulás után rengeteget koncerteztetek, turnéztatok (például a Gottharddal vagy a HammerFall-lal), főleg az első időkben. Úgy tűnik, mintha ebből jócskán visszavettetek volna és elsősorban Svédországban koncerteztek. Miért?

JS: Ez nem is lehetne távolabb az igazságtól. Ugyanolyan intenzíven turnézunk, mint korábban. Európa sok részén kétszer is megfordulunk egy évben. Talán a médiában nem szerepelünk annyit, de most írtunk alá a Gain/Sony-val az új albumra, és ez remélhetőleg pozitív irányban fog változtatni a dolgokon.

HRM: Eddig mindössze egyszer, 2007-ben léptetek fel Magyarországon a HammerFall vendégeként. Rövid műsoridőtök ellenére emlékszel erre az estére?

JS: Az egy hosszú és kimerítő turné volt, a zenekar számára az első Európában. Nagyon jól szórakoztunk, és emlékszem a gyönyörű városra és a nagyszerű közönségre! És arra is, hogy nagyon sok szép lány volt köztük. (nevet) Nagyon rég volt már ez, úgyhogy örülünk, hogy újra Budapesten játszhatunk.

HRM: Egészen pontosan november 8-án, a Keep Wiseman Alive esten. A Wisdom zenekart mennyire ismertétek, mielőtt elfogadtátok a meghívásukat?

JS: Csak névről ismertük őket, de most már nagyon várjuk a koncertet, és azt is, hogy láthassuk őket élőben.

HRM: Lassan 30 éve zenélsz. Mennyire tudsz megélni a zenélésből?

JS: Azt kell mondanom, hogy nagyon jól megélek belőle. (nevet)

Készítette: Savafan, Tomka

Jakob annyira várja már a november 8-ai bulit, hogy üzenetet is küldött a magyar rajongóknak, amit nálunk, a Hard Rock Magazinban láthattok először: