Keep Wiseman Alive VIII. 2014 - Wisdom, The Poodles, Dragony koncert a Barba Negra Music Clubban november 8-án (x)

írta Hard Rock Magazin | 2014.10.23.

Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a mára már a nemzetközi metaléletben is jelentős népszerűségnek örvendő Wisdom zenekar budapesti nagykoncertje, a Keep Wiseman Alive. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is külföldi vendégcsapat áll színpadra a Wisdom előtt, a svéd The Poodles, és az osztrák Dragony suemélyében.

 

 

A Keep Wiseman Alive a budapesti Wisdom zenekar által még 2005-ben életre hívott rendezvény, mely idén már a nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre. A mindig különleges látvánnyal bíró koncertsorozat a zenekar nemzetközi sikereinek köszönhetően évről-évre egyre illusztrisabb fellépőkkel büszkélkedhet. 2013-ban például a német Powerwolf adott egy felejthetetlen lemezbemutató show-t. A Wisdom koncert ezúttal is bővelkedni fog meglepetésekben, és olyan dalok is előkerülnek majd, melyeket a zenekar eddig nem játszott élőben. Habár új lemez nem jelent meg a tavalyi ’Marching For Liberty’ óta, a csapat első stúdiófelvétele, a négy dalt tartalmazó Wisdom EP idén 10 éves és olyan formában lesz előadva, ahogy eddig még soha.

Különleges vendégként a Rhapsody Of Fire, a szimfonikus metal vezető csapatának énekese, Fabio Lione is fellép a koncerten! Fabio a Rhapsody-val stílusalkotó múlttal büszkélkedhet.  A legutóbbi Wisdom lemez, a Marching For Liberty címadó dalában énekel, és ezt most élőben is előadja a zenekarral, néhány más meglepetés mellett.

A koncert egyik külföldi vendégzenekara a teljes műsorral érkező, svéd The Poodles lesz. A kezdetben a ’80-as évek „hajmetalját” megidéző, de hard rockos hatásokat is mutató, stockholmi banda 2005-ban alakult, és rá egy évre már el is készült első korongjuk, a szenzációsan fogós dalokat felsorakoztató, ’Metal Will Stand Tall’. A címadó nóta klipje:

A banda zenei világa az évek során egyre metalosabb lett, a mondanivaló is komolyodott némiképp, de a dallamok, fogós, slágeres tempók ma is központi szerepet játszanak a produkcióban.  Az első konkrét jeleket ezen az úton a 2009-es ’Clash of the Elements’ című albumon találjuk, ilyen az I Rule The Night című dal is:

A csapat legutóbbi lemeze tavaly került a boltokba ’Tour de Force’ címmel, és várhatóan ennek az albumnak a nótái adják majd a budapesti koncert vezérfonalát, kiegészítve a korábbi sikerdalokkal. A Shut Up! című szerzemény klipje a legutóbbi korongról:

Az este másik vendégzenekara Ausztriából érkezik. A 2007-ben az Omega Effect és az Eleftheria feloszlása után a két banda tagjaiból verbuválódott a Dargony, amely az egyre izmosabb osztrák melodikus metal vonal képviselője. A szimfonikus-dallamos power metal csapat saját meghatározása szerint „Glory metal-t” játszik. A bécsi zenekarnak eddig egyetlen albuma jelent meg, ez a 2011-ben napvilágot látott ’Legends’, melyen a Primal Fear énekese, Ralf Scheepers is szerepelt vendégként. A The Longest Night című tételt itt hallgathatják meg:

A Hammer Concerts bemutatja: Keep Wiseman Alive VIII. 2014
2014. november 8., szombat 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Wisdom, The Poodles, Dragony
Belépő: elővétel 2990 Ft, elővétel a Ticketportal hálózatában 3490 Ft, a helyszínen 3990 Ft.
Jegyek kaphatók: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Barba Negra, a metalshop.hu oldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában
 

Facebook: https://www.facebook.com/events/274951096009330/

Legutóbbi hozzászólások