Chris Caffery - Néhány dal és infók az új szólólemezről

írta TAZ | 2014.10.20.

Szeptemberre ígérte új albumának megjelenését a Savatage egykori gitárosa, akit annyira leköt a hamarosan induló Trans-Siberian Orchestra turnéra való felkészülés, hogy el kellett napolnia a lemez munkálatait. Ettől függetlenül…

 

 

…a tavalyi ígéretéhez híven az elmúlt hónapokban pár új dalt megosztott a neten az egyelőre ’The Twisted Truth’ munkacímen futó anyagról. A napokban jelentette be Chris, hogy 2015-re tervezi a megjelenést, ugyanis a TSO turné közben nem lesz módja befejezni az anyagot, bár megpróbál a szabadnapokon előrehaladni a munkával. A lemezen szereplő 12 dalból öt számban egyébként az egykori Whitesnake dobos, Brian Tichy játékát hallhatjuk. Hogy mit várhatunk a 2008-as ’House of Insanity’ folytatásától, azt az eddig publikussá vált dalokból leszűrhetjük, amiket most egy csomagba gyűjtöttünk össze.

Legutóbbi hozzászólások