Atilla Fiai Társulat - Fókuszpontban nemzeti rockoperáink (x)

írta Hard Rock Magazin | 2014.10.19.

Az Atilla Fiai Társulat egy rock-szerveződés, melynek elsődleges küldetése nemzeti rockoperáink élő koncertelőadása. Az alapzenekart előadásain esetenként neves rockénekesek vendégszereplése gazdagítja.

 

 

Az Atilla Fiai Társulat 2013-ban alakult, de már túl van több jelentős koncert fellépésen. Erdélyben e rövid idő alatt is többször járt a csapat, például 2013-ban Bánffyhunyadon, a Kalotaszegi Magyar Napok egyik főzenekaraként, de 2014-ben Borzonton az EMI táborban is bemutatkozott a társulat. Nem hiányzik a zenekar a honi motoros találkozók műsorából sem és több rock-, vagy épp hagyományőrző fesztiválon is láthatta már a közönség az Atilla Fiai Társulatot. 2013 októberében öt előadást magába foglaló USA-Kanada turnén szerepelt a csapat, a magyar zenei kultúra kincseiből a tengerentúlon is bemutatva részleteket. Műsorukban részletek hallhatók többek között az István a király, a Honfoglalás, az Egri csillagok, az Atilla - Isten kardja, az Árpád népe, a Sacra Corona, a Cantus Hungaricus, és a Kőműves Kelemen fő dalaiból, de újabban külhoni művek is gazdagítják a műsort. Amennyiben a körülmények és a lehetőségek adottak, a HuNKun DaNCe tánccsoport - www.hunkundance.hu - műsorával is színesítik előadásaikat.

Az Atilla Fiai Társulat énekesei:

Varga Miklós (szinte állandó vendég)
Kalapács József (Pokolgép, Omen, Kalapács, Kard)
Rudán Joe (Mobilmánia, Pokolgép)
Tóth Renáta (Kormorán, Örökség)
Mr. Basary (Kormorán, Örökség)

A zenekar tagjai:

Szűcs Antal Gábor – gitár (Skorpió, Dinamit, Latin Varázs)
Závoti Zoltán – gitár (Akusztika, Prognózis)
Talabér László – basszusgitár (Akusztika, HIT)
Szebényi Dániel – billentyűs hangszerek (Kard, Akusztika)
Gál Péter – hegedű (Latin Varázs, Akusztika, KMB)
Talabér Gábor – dobok (After Rain, Akusztika)
Hosman Ádám – percussion (Akusztika, Omar Bashir)

2014-ben a legközelebbi koncertek:

2014. október 22-én 20 órakor az „Atilla Fiai Társulat” ünnepi műsora - Pécs, Zsolnay Negyed, E78

Facebook: https://www.facebook.com/events/770566546334559/

2014. november 21-én 19 órakor a „Kalapács és az Akusztika” és az „Atilla Fiai Társulat” közös koncertje – Budapest, Club 202 Live Music Hall

Facebook: https://www.facebook.com/events/747509175322744/

Legutóbbi hozzászólások