Rage - Születésnapi turnéval térnek vissza (x)

írta Hard Rock Magazin | 2014.09.25.

Három évtizede szállítja a német Rage zenekar az első osztályú heavy metal dalokat a műfaj kedvelőinek. Az eddig összesen 21 albumot kiadott trió ezúttal az életművet összefoglaló válogatás lemezzel jelentkezik, és egy megújult látványvilágú, jubileumi koncertsorozattal is készül. Budapesten október 1-jén játszanak az A38 Hajón, a Tri State Corner és a Lion Twin társaságában.

 

 

Mi lehetne jobb módja egy zenekar 30. születésnapjának a megünneplésére, mint mélyen megmerítkezni saját karriertörténetükben, mely egy évtizedeken átívelő, egyedülálló zenei utazást kínál. A német heavy metal mesterek, vagyis a Rage éppen idén ünnepli ezt a kerek évfordulót, méghozzá egy különleges gyűjtemény kiadásával, mely pályafutások számos dalát szedi össze. A májusban megjelent ’The Soundchaser Archives’ című kiadvány összesen 30 tételt tartalmaz két CD-n, köztük olyan még kiadatlan és kidolgozatlan dalokat és demófelvételeket, melyeket most először öntöttek végleges, stúdióminőségű formába. Szintén található egy DVD a csomagban, ezen a zenekar 2013-as Masters Of Rock fellépését nézhetjük végig.

A Rage története 1984-ben kezdődött ’Prayers of Steel’ című debütalbumával, akkor még Avenger néven. Az együttes szabályos időközönként adott ki lemezeket, és sok kortárssal szemben nekik a '90-es évek hozott komolyabb sikereket, melynek csúcsa a '96-os ’Lingua Mortis’ időszak volt. A zenekar a kezdetektől fáradhatatlanul turnézott Európában, majd '92 után már Ázsiában, Oroszországban és Dél-Amerikában is rendszeresen feltűnt. A banda összesen 21 albumot adott ki, és néhány rövid szakasz kivételével power trióként működött. Az egyetlen fix tag Peavy Wagner énekes-basszusgitáros. Mellette 15 éve gitározik Victor Smolski, aki hatalmas hangszeres tudásával új irányokat mutatott a zenekarnak, André Hilgers dobos pedig 2007 óta tagja a csapatnak. A Rage egyik nagy szerencséje, vagy éppen a jól megfontolt kiválasztás eredménye, hogy a korábbi felállások is kiváló zenészekből álltak, így a zenekar rendszeresen képes volt megújítani hangzását – a neves egykori zenésztársak közül elég csak a banda korábbi ütősét, Mike Terranát megemlíteni.

A jubileumi évben a Rage turnéja is az ünneplésről szól: az őszi európai koncerteken egy megújult látványvilággal kiálló, és még mindig lendületes heavy metal gépezetre számíthatunk. A budapesti fellépésre október 1-jén kerül sor az A38 Hajón. Peavy Wagnerék előtt egy különleges, szintén német hard rock zenekar játszik: a Nazareth budapesti fellépése előtt már bemutatkozott Tri State Corner a buzuki hangjával teszi különlegessé zeneileg kiművelt dalait, melyekben a rock, a blues és a heavy metal stílusjegyei is visszaköszönnek. Szintén bemutatkozik a német Lion Twin nevű duó, melynek táncra csábító, okosan kimunkált dalaiban egyszerre érhetők tetten a metal és a popzene jellegzetességei – a 2011-ben alakult csapat első lemeze ’Nashville’ címen jelent meg.

A Livesounds bemutatja: 30 Years of Rage World Tour
2014. október 1., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Rage, Tri State Corner, Lion Twin
Belépő: 5900 Ft.
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Facebook: https://www.facebook.com/events/660609553994568/

Legutóbbi hozzászólások