Masters of Rock 2015 - Különlegességekkel készülnek jövőre

írta savafan | 2014.09.12.

Az elmúlt években megszokottakhoz képest merőben új szisztémára váltott a Masters of Rockot szervező Pragokoncert. Eddig a téli MOR-on, egy csomagban jelentették be a zenekarok nagy részét, és jegyet is csak akkortól lehetett vásárolni. Idén viszont már most be tudunk számolni hat zenekarról, akik biztosan ott lesznek Vizovicében a nyáron – és a speciális ’Ecliptica’ showval készülő Sonata Arctica is küztük van.

 

 

Idén a jegyeket is korábban, már szeptember 12-től meg lehet vásárolni, alacsonyabb, bevezető áron. Az ’Ecliptica’ 15 éves jubileuma és újbóli megjelenése alkalmából a Sonata Arctica különleges koncertet fog adni, a programjuk elsősorban erre a lemezre fog fókuszálni. A Kamelot legénysége is új albumon dolgozik, a március-április környékén megjelenő lemez a második lesz, amin az „új” énekes, Tommy Karevik szerepel, és a zenekar úgy döntött, hogy a cseheknél kizárólag ezen a fesztiválon fognak fellépni a 2015-ös esztendőben. Biztos fellépő már a Crematory, a Septicflesh és a Blues Pills is.

A különleges koncertek sorát erősíti majd a német Powerwolf, akik már nem első alkalommal lesznek jelen a rendezvényen. A banda szintén új lemezének munkálataival van elfoglalva, amely a fesztivál ideje alatt fog megjelenni, és először a fesztivál közönsége vásárolhatja meg. Az új számok világpremierje is itt lesz, mivel előtte sehol sem fogják játszani azokat. A tervek szerint a zenekar történetének legnagyobb szabású showját hozzák el szombat estére headlinerként és a fellépést rögzítik egy majdani DVD-hez.

Eddigi fellépők:

Powerwolf
Kamelot
Sonata Arctica
Septicflesh
Crematory
Blues Pills

Masters of Rock 2015
2015. július 9-12.
Vizovice, Csehország
Jegyár: 37 EUR (szeptember végéig)

További infók a fesztivál Facebook-oldalán.

Legutóbbi hozzászólások