Dragonforce: Maximum Overload

írta MMarton88 | 2014.08.31.

Megjelenés: 2014

 

 

Kiadó: 

Weblap: http://www.dragonforce.com

Stílus: Power/speed metal

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Marc Hudson - ének Herman Li - gitár Sam Totman - gitár Vadim Pruzhanov - billentyű Frédéric Leclercq - basszusgitár Dave Mackintosh - dobok
Dalcímek
1. The Game 2. Tomorrow's Kings 3. No More 4. Three Hammers 5. Symphony of the Night 6. The Sun Is Dead 7. Defenders 8. Extraction Zone 9. City of Gold 10. Ring of Fire
Értékelés

„Ezek bohócok” – intézte el egy flegma vállendítéssel egyik cimborám a Dragonforce-t valamelyik régi Masters of Rockon, én meg kissé pironkodva láttam be egyrészt azt, hogy ez a megállapítás nem áll messze a valóságtól, másrészt azt, hogy noha lehet, bohócok, nekem attól még nagyon bejön, amit művelnek. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a Dragonforce nem lopta be magát a szívembe már rögtön a karrierjük kezdetekor. A sebes power metallal engem ugyebár kilóra meg lehet venni, ez a csapat pedig sosem szólt másról. Van egyfajta szomorú tendencia kedvenc power metal csapataim körében, mely a kezdeti lelkesedésük, fiatalos vehemenciájuk elvesztését mutatja, ugye a HammerFallból is kiveszett a szusz kb. négy lemez után, a Sonata Arctica vagy az Edguy sem bírta sokkal tovább, de még a Freedom Callnak is volt egy időszaka, amikor a korai évek derűs speedelését becserélték sötét melódiákra és középtempós bólogatásokra. Szóval féltettem Dragonforce-ékat is, a ‘Maximum Overload’ már a hatodik soralbumuk, így mindig kicsit rettegve olvastam az új lemez körüli munkákról: ugye nem fogják ők is lecserélni a logót, és kitalálni, hogy komolyabb muzsikát akarnak játszani?

Nos, szerencsére Sam Totmantől a megkomolyodás továbbra is a lehető legtávolabb áll. Úgy tűnik, hogy a londoni srácok nem nagyon tudnak megöregedni, a ‘Maximum Overload’ ott folytatja, ahol a ‘The Power Within’ véget ért. Illetve azért ennyire talán mégsem egyszerű a helyzet. Ezúttal relatíve hamar érkezett a folytatás, és abszolút hallatszik a végeredményen, hogy az utóbbi hónapok aktív turnézása összehozta a csapatot. A kreatív energiák sokkal jobban segítették a kerek dalok kialakítását, mint a kezdeti években, másrészt az utóbbi időben alapvetően kiforrott a csapat saját stílusa, érezhetően rátaláltak a fiúk arra, hogy mi is az, ami igazán az övüké, és ami igazán jól áll nekik. Nincsenek fölöslegesen sokpercesre húzott dalok, direktebb, közérthetőbb a végeredmény, mint a régi lemezeknél, ráadásul Marc dallamvilága számomra sokkal szimpatikusabb, mint ZP-é. Kicsit több hatás ötvöződik a dalokban, nagyobb a változatosság, ez pedig jót tesz az egyes nótáknak, mert ebben a borzasztó intenzív zenei világban könnyebben befogadható lett a végeredmény.

A triviumos Matt Heafyt abszolút nyerő vállalkozás volt bevonni az album két húzónótájába, a lightos hörgés remekül színesíti a hiperdallamos szélvészbombákat, ezen felül pedig mind a The Game, mind a Defenders telitalálat, már most garantált koncertfavorittá fog érni mindkét sláger. Szerencsére a minőség a többi dalban is hasonlóan magas. Javarészt tipikusan Dragonforce-os, megadallamos refrénekkel megbikázott eresztések sorjáznak, bár mintha egy leheletnyivel bátrabban variálnák a számok dinamikáját egy-egy középtempós betéttel vagy kiállással, mint hajdanán. Az egyik legérdekesebb szerzemény a Three Hammers, mely alapjáraton egy menetelős, középtempós nóta, egészen a szólókig, ott aztán indul a szokásos őrület! Ennek tökéletes ellentéte a Symphony of the Night, melyben épp a szólóknál vesznek vissza az alaptempóból, amúgy viszont megy a száguldás ezerrel. Talán az egyetlen gyengébb szám a kicsit visszafogottabb The Sun Is Dead, melodikus, fülbemászó, de valahogy mégis kilóg a szokásos nóták sorából.

De egye fene, az ember könnyen találhat másik kedvencet helyette, a korong lendülete és a remek hallgatnivalók garmadája a korong végére is kitart, mind az Extraction Zone, mind a City of Gold a legszebb Dragonforce-hagyományokból táplálkozik. Muszáj még egy halk megjegyzést ideszúrnom a záró Johnny Cash-feldolgozásról. Noha már a megjelenésekor rengeteg negatív kritikát lehetett róla olvasni, szerintem a Dragonforce borzasztó jól eltalálta a nótát, egy az egyben magukévá tették, gyakorlatilag fel sem tűnik, hogy eredetileg nem Dragonforce, hisz olyannyira illeszkedik nemcsak a lemezhez, de magához a banda világához is. Más kérdés, hogy ezzel tökéletesen ki is öltek minden cashességet belőle…

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások