"Ha látsz egy olyan koncertet, mint a RockBeachen, tudni fogod, milyen banda az Overkill": Interjú Bobby "Blitz" Ellsworth-szel

írta Tomka | 2014.07.19.

Blitz hatalmas figura. Nemcsak a színpadon, ahol annak ellenére sem lehet lelőni, hogy túl van már rákon, sztrókon, tüdőgyulladáson, miegymáson, hanem az életben is. Ragadós nevetése, józan esze és gyakorlatias természete teszi szimpatikussá az elpusztíthatatlant Bobby Blitzet, akivel a ’White Devil Armory’, a megmondós dalszövegek és a dohányzásról való leszokása mellett természetesen az ominózus Rock Beach-es koncertről is elbeszélgettünk. Ja, és Mr. Ellsworth biztos benne: lesz 2015-ben Overkill-koncert Magyarországon.

 

 

Hard Rock Magazin: A korábbiaknál nagyobb eladásokat produkáló és jobb kritikákat begyűjtő ’Ironbound’-dal és a ’The Electric Age’-dzsel mintha egy új aranykor kezdődött volna számotokra. Ti is úgy érzitek, hogy jobban sikerült az elmúlt pár évetek, mint az előző évtized?

Bobby „Blitz” Ellsworth: Szerintem az új korszak kicsit korábban, Ron Lipnicki csatlakozásával kezdődött, az ’Immortalis’ környékén. Amikor Ron belépett a zenekarba, azt mondtam neki: „Nem tudom, hogy volt a többi zenekarodban, de az Overkillnél a dobos viszi a show-t. Ez nem D.D., Blitz vagy Dave bandája, hanem a tied. Mi csak téged követünk.” Ez persze nagy terhet jelent egy új srácnak, de Ron felnőtt a feladathoz. Az új tag belépése után a rajongóink is jobban várták, hogy mivel fogunk előrukkolni, és a zenénk is tükrözte ezt az izgalmat. Nem az történt, hogy írtunk egy lemezt, amivel újjászületett a banda, hanem egyszerűen Ron belépésével felfrissültek a dolgok. Mi mindig azért kezdünk neki valaminek, hogy nyerjünk, nem azért, hogy elbukjunk. Jó eredményeket pedig mindig az élet- és munkafilozófiánkra alapozva érünk el. Az ’Ironbound’ esetében összejöttek a dolgok, jól működött minden a zenekaron belül, épp túl voltunk két teljes turnén és egy nagylemezen, ezért tudtuk, hogy mit csinálunk és hová tartunk. De ez is csak egy jó lemez volt a sorban.

HRM: A ’White Devil Armory’ miben üt el az elődjeitől?

Blitz: Az új lemez ugyanarról a tőről fakad, mint a korábbiak, de mégis vannak különbségek. A ’The Electric Age’ egy koncentráltabb thrash metal lemez volt, míg a ’White Devil Armory’-n több a klasszikus Overkillt idéző hangulat. Az Overkillben nagyon sokféle elem felbukkan, amik együttesen adják ki a thrash metalt – a rock and roll, a tradicionális heavy metal, a punk-rock stb. –, és a ’White Devil Armory’-n több van ezekből az összetevőkből. A Pignek például punkos a hangulata, a Bitter Pill egy középtempós dal, az In The Name pedig a hagyományos NWOBHM vonalat erősíti. Ez különbözteti meg az Overkillt a többi bandától, és a ’White Devil Armory’-t is az előző lemeztől.

HRM: Van kedvenc számod az új albumról?

Blitz: Ez olyan lenne, mintha a gyerekeim közül kéne választanom, hogy melyik a szép, melyik az okos, melyik a focista… (nevet) Élőben biztosan jobb lesz játszani egyes dalokat, mint például a Piget, a Bitter Pillt, az Armoristot, vagy az Another Day to Die-t. De számomra egy lemez akkor jó, ha egységesnek hat. Ha nem tudok megnevezni egy-két kedvencet, akkor tudom, hogy nemcsak egy-két jó szám van rajta, hanem maga az album jó. Úgyhogy örülök neki, hogy a mostaniról hat-hét kedvencem is van. (nevet)

HRM: Akkor mondok én: nekem egyértelműen a Pig a kedvencem.

Blitz: Az egy nagyon kaotikus szán. Van egy kifejezés, amit dalszerzés közben szoktunk mondogatni egymásnak egy-egy számra, hogy „letér a vágányról”. Ez azt jelenti, hogy a dal feszegeti a határait, mintha bármikor letérhetne a kijelölt irányból, de mégis ott marad. A Pigről is ez jut eszembe, mert annyira kaotikus, de mégis tartja az irányt.

HRM: Mire utal a lemez címe, a White Devil Armory?

Blitz: Amikor D.D. elkezd írni és létrehozni azt az alapzatot, amire felhúzzuk majd a számokat és az albumot, szüksége van egy vezérfonalra. Szükségünk van egy egységre, egy központra, hogy egy szóban össze tudjuk foglalni az albumot. Az előző lemez esetében ez az „elektromos” (electric) szó volt, mert akkoriban az erő és az elektromosság járt a fejemben, amikor írtam. A mostani lemeznél pedig a fegyvergyár (armory) volt az. Fogtam ezt a szót, és elkezdtem játszani vele, volt „Black Stone Armory” meg „Armory 17” is, de akkor állt össze a kép, amikor leírtam elé a „fehér ördögöt”. Ez sugározta azt a plusz energiát, ami kellett, ez volt kellően agresszív töltetű, s mégis pozitív hatású.

HRM: A dalszövegeidben igyekszel kerülni a szociális és a politikai témákat, pedig a thrash metal pont a társadalomkritikus dalszövegeiről nevezetes.

Blitz: A thrash metalban tényleg gyakoriak az ilyen szövegek, de ezt megelőzi egy másik szabály, nevezetesen az, hogy nincsen szabály. Így lesz változatos az egész, nem pedig azáltal, hogy valaki kijelenti, az első számú szabály az, hogy társadalmi vagy politikai témákról kell írnod. Én különben is képzetlen vagyok ehhez, helytelen lenne megvezetni az embereket a saját nézeteimmel. Csak akkor egyszerű szociális témákról írnod, ha népszerű a mondanivalód. (nevet) Ha mindenki azt mondja, hogy „igen, neked van igazad, és basszák meg magukat a többiek”. Így válnak báránnyá az emberek… Szörnyű dolog a zenében, hogy ha a közönség elfogad valakit, az a valaki rögtön okossá válik. És pont akkor lesznek hülyébbek, amikor azt hiszik, hogy okosabbak a többieknél. (nevet) Szerintem énekesként bátrabb dolog, ha nem foglalkozol a dologgal, és hagyod, hogy az emberek gondolkodjanak, szemben azzal, ha azt mondod, amit elvárnak tőled. Van nektek elég gondotok Magyarországon, amiből inkább ki kell szakadnotok és el kell felejtenetek egy időre. És ha meghallgatjátok például az Armoristet, akkor az egyes emberek elszigetelt magánya hirtelen egységbe fordul.

HRM: A ’White Devil Armory’-re feldolgoztátok a Nazareth Miss Misery-jét, amiben Mark Tornillóval tolsz egy duettet.

Blitz: Anno indítottam egy mellékprojektet, a The Cursedöt, ami olyan doomos, sludge-os muzsika, de volt benne jó sok mocskos rock and roll is, itt-ott szaxofonos részekkel. A Cursed első koncertjein játszottunk feldolgozásokat is, méghozzá a Nazareth-től, hogy kitöltsük a játékidőt. Azért választottuk ezt a bandát, mert ez illik a hangomhoz, és mert örök idők óta rajongójuk vagyok. Dan McCafferty az egyik első kedvencem volt, az ő dalait már gyerekként is el tudtam énekelni. Szóval régóta nyaggattam D.D.-t, hogy csináljunk egy Nazareth-feldolgozást az Overkill-lel, mire ő a Miss Misery-t javasolta. Én meg mondtam, hogy sokkal szórakoztatóbb lenne, ha duettet csinálnánk. Mark Tornillóval, az Accept énekesével különbözik a hangunk, de mégis hasonló a tónusunk. Marknak bluesos, hard rockos hangja van, nekem meg thrash metalos, és ha ezt a kettőt összeadod, akkor valami újat kapsz. Tetszett az ötlet, hogy két hasonló hangból kihozhatunk valami mást, valami újat. Plusz nagyon szeretek Markkal lógni, remek fickó. (nevet)

HRM: Nemrégiben leszoktál a dohányzásról. Milyen hatással volt ez a hangodra?

Blitz: A ’The Electric Age’ idején, 2012-ben szoktam le, de nem önszántamból. Annyira szeretek dohányozni, hogy ha társadalmilag elfogadott lenne, egyfolytában azt csinálnám. Régebben nem indultam el sehova úgy, hogy ne lett volna három doboz cigi a kocsiban. Még a koncertek alatt is dohányoztam, miközben énekeltem. Egy doktor viszont szembesített a helyzetemmel, és azt mondta, a határon táncolok. „Énekelni akarsz vagy dohányozni?” Korábban nem gondoltam erre ilyen formában, nem volt ez egy eldöntendő kérdés. De ha az Overkill és a dohányzás között kell választanom, az nem nehéz. Úgyhogy abbahagytam. Ennek az lett a negatív hatása, hogy elkaptam egy tüdőgyulladást, légcsőhurutot meg csomó más betegséget, mert amikor leszoksz a dohányzásról és kitisztul a tüdőd, akkor ki lesz szolgáltatva a különböző fertőzéseknek. A pozitívum viszont az volt, hogy amikor nekikezdtem a ’White Devil Armory’ felvételeinek, úgy éreztem, mintha három tüdőm lenne! (nevet) És ez szerintem hallatszódik a lemezen is.

HRM: „A régi időkben egy új lemez megjelentetésének az volt a célja, hogy továbbfejleszd a zenekarodat, és több rajongót szerezz; megtartsd, amid van, de mégis bővítsd azt” – ezt te mondtad egy régebbi interjúban. Ezzel szemben manapság mi a célja egy új lemez megjelentetésének?

Blitz: Most is több rajongót szeretnénk szerezni egy-egy lemezzel, de van ennél fontosabb dolog is. Méghozzá az, hogy rengeteg büszkeség van abban, hogy megjelentetünk egy lemezt. Mert ha nem akarnánk, akkor nem kéne. De annyi minden történik velünk a privát és a szakmai életünkben is, hogy bőven van inspirációnk. A büszkeség pedig arra vonatkozik, hogy igenis, relevánsak vagyunk még 2014-ben is. Tudunk versenyezni a többiekkel és még mindig oda tudunk vágni, mint régen. „Lehet, hogy leütnek, de mindig felkelünk.” Mi ezzel a hozzáállással alkotunk. Nem az a lényeg, hogy a végén azt mondhassák, „wow, ezeknek 75 lemezük van”, inkább mondják azt, hogy „17 lemezt csináltak eddig, és sosem néztek hátra, mindig csak előre haladtak”. Büszke vagyok arra, hogy ha felteszed a ’White Devil Armory’-t, akkor egy háromtüdejű srácot fogsz hallani, meg egy olyat, aki imád riffeket gyártani, és egy gitárost, aki a semmiből húzza elő a hihetetlenebbnél hihetetlenebb gitárdallamokat, vagyis olyan zenészeket, akik mindig készek a következő szintre emelni a zenéjüket.

HRM: Elmondásod szerint a ’White Devil Armory’ mégis az egyik legnehezebb Overkill lemez volt számodra, mert nem akartad ismételni magadat. Hogyan tudod ezt elkerülni egy olyan műfajban, mint a thrash metal?

Blitz: A zenekaron belül, a dalszerzéskor teljesen mást jelent az önismétlés, mint amikor az emberek hallgatják a lemezt. Mi ismerjük az összes apróságot, az összes kis váltást a dalokban, és ezek motiválnak, hogy valami eltérővel álljak elő legközelebb. Az a jó, amikor kész vagy a felvétellel, a keveréssel, látod az Overkill logót az egészen, és el tudod mondani, hogy más lett, mint az előző, tehát megismételhetetlen. Persze vékony a határ az önismétlés és a stílus között, amit mi képviselünk, de én kényszeríteni szoktam magam, hogy új érzelmi irányba induljak el, vagy kísérletezzek a hangommal. Nagyon szeretek turnézni, és az ’Ironbound’ felvételei során például egy dél-amerikai turnét nyomtunk, így a stúdióban is úgy éreztem magam, mintha a színpadon lennék. Ez nagyszerű érzés volt, úgyhogy azóta mindig viszünk magunkkal egy felvevő készüléket a turnébuszra, és rögzítjük a demókat. Az ilyen dolgokkal lehet elkerülni az ismétlődést.

HRM: Jó pár éve tart már egyfajta thrash metal reneszánsz. A megnövekedett verseny mennyire hat rád ösztönzőleg?

Blitz: Én versengő típus vagyok, de realista vagyok a versenyszellememmel kapcsolatban. Engem így neveltek, és szerintem a metal zenében, és főként a thrash metalban a többi srác is ilyen. Azért csinálják, hogy nyerjenek. Mindig is hangoztattam, hogy szeretem, ha fiatal bandák vesznek körbe, mert azok nagy energiabedobással játszanak, és ha egy jó koncertet adnak, akkor megmondom nekik, hogy „jó koncertet adtatok, de eltemetlek titeket a következő kilencven percben!” (nevet) Ha így gondolkozol, abból jó verseny sül ki, mert megnöveli az energiaszintet. A nyertesek pedig úgyis azok lesznek, akik nézik a koncerteket.

HRM: Elképzelhetőnek tartod, hogy az elkövetkezendő évek lesznek az utolsó aranyéveitek? Elvégre nem játszhattok hetven évesen is thrash metalt, szemben mondjuk Mick Jaggerrel, aki ennyi idősen is elficánkol még egy rock and roll bandában.

Blitz: Én mindig is a jelenben éltem, és nem azon gondolkoztam, mi lesz velem holnap. Így sokkal több lehetőséget tudok megragadni, mintha arra gondolnék, hogy a holnap majd úgyis jobb lesz. Ezért nem is szeretek ötéves periódusokban gondolkozni. A lényeg, hogy kiélvezd a helyzetet, amiben éppen vagy, majd továbblendülj a következőbe. Ez a mi munkamorálunk, ami akkor is életben tartotta a bandát, amikor népszerűtlen volt ez a fajta zene. Tudtuk, hogy mit kell tennünk, és tartottuk magunkat ahhoz, amit a szüleink tanítottak a kitartó munkáról, és arról, hogy ha valamit nagyon szeretsz, azt nem érzed munkának. Ezért mi akkor is folytattuk ezt, amikor mindenki más úgy döntött, hogy abbahagyja. Az Overkill elvei nagyon gyakorlatiasak, ezért nem is tudom megmondani, mi lesz öt év múlva.

HRM: Fizikailag hogyan tartod formában magad? A színpadon fittebbnek tűnsz, mint a fiatal srácok, akik eljárnak a koncertjeitekre.

Blitz: (zavarba jön, nevet) Drogozok! Sokat sportoltam régen, úgyhogy jól ismerem a testemet, és azt, hogy mire képes. Manapság már nem járok edzőterembe, de van egy nagyon aranyos kutyám, akinek napi három-négy kilométer futásra van szüksége. És ha mindennap lefutsz több kilométert, az bizony helyettesíti az edzést. Ez sokat segít a színpadi teljesítményemben is. A fittségben is sok amúgy a büszkeség, mert 90 %-on nem akarom csinálni az Overkillt, csakis 100 %-on! Ha ez nem megy, akkor nincs értelme csinálni, akkor inkább belefogok valami másba. Ha harminc éven keresztül 100 %-on pörögtél, utána megalázó, ha már nem teljesítesz úgy.

HRM: Tavaly felléptetek a balatoni Rock Beach Fesztiválon, ahol egy gitárossal kellett befejeznetek a koncertet, mert Derek dehidratálódott. Hogyan emlékszel erre a koncertre?

Blitz: Emlékszem, hogy azt mondtam neki: „Ez történik veled, ha alkoholt iszol száz fokos melegben!” (nevet) A helyszín amúgy nagyon király volt, az volt az első alkalom, hogy megrendezték a fesztivált, és legszívesebben egész nap csak a vízparton lógtam volna. A koncerten az történt, ami, de szar dolgok néha mindenkivel megesnek. D.D. és én már nyolcezer koncertet nyomtunk le együtt, Derekkel is lehúztunk vagy kétezret, ennyi koncert alatt pedig elkerülhetetlen, hogy valami szarság történjen. Ilyenkor általában hátramegyünk ahhoz, aki rosszul lett, megnézzük a pulzusát meg hogy ver-e a szíve, szólunk a mentősöknek, majd visszasétálunk a színpadra és lezúzzuk a koncertet. (nevet) Ez az elvünk. Én mindig is úgy tekintettem az Overkillre, mint egy különleges elvekkel rendelkező zenekarra. Nem gondolom azt, hogy másoknak is így kéne csinálni a dolgaikat, de mi ezek mentén élünk. Ha látsz egy olyan koncertet, mint a magyarországi RockBeachen, és látod, hogy mi mindentől függetlenül elnyomjuk a koncertet, akkor tudni fogod, milyen banda az Overkill.

HRM: Október végén európai turnéra indultok, ami során ugyan nem jöttök hozzánk, de lesz második felvonása is a körútnak. Eljöttök akkor Magyarországra is?

Blitz: Biztos vagyok benne. Az utóbbi években mindig voltunk nálatok, a turné második része pedig februártól áprilisig fog tartani, és ebbe biztos belefér egy magyar dátum is. A közönség mindig óriási, ráadásul a város is nagyszerű, úgyhogy szerintem biztosan útba ejtjük Magyarországot is.

Készítette: Tomka

Legutóbbi hozzászólások