"Tony Iommi szerint nagyszerű munkát végeztem Ozzynál": Interjú Gus G.-vel

Még akkor nyílt lehetőségünk interjúzni Gus G.-vel, amikor úgy volt, hogy a FEZEN-en is fellép ’I Am The Fire’ című szólólemezének anyagával (nem mellesleg Mats Levénnel a mikrofon mögött). Azóta sajnos lemondta székesfehérvári koncertjét, de mi ettől függetlenül kifaggattuk a görög gitárost idei szólóalbumáról, a Firewind történetéről, és arról is, vajon Mats Levén lesz-e a zenekar énekese. Interjúnkból többek közt az is kiderül, hogyan változott Gus gitárhangzása, mióta csatlakozott Ozzyhoz, és azt is megkérdeztük tőle, mit gondol a minidiktátornak kikiáltott Sharon Osbourne-ról…

Hard Rock Magazin: Az utóbbi időben több gitármágussal is volt szerencséd együtt játszani. Elsőként Uli John Roth-tal turnéztál áprilisban.

Gus G.: Már régóta ismerem Ulit, ő az egyik hősöm. Uli nagyon hangosan játszik a színpadon, ráadásul kiszámíthatatlan játékos, aki szeret improvizálni. Én pont az ellentéte vagyok, szeretem előre eltervezni a dolgokat, ezért kihívás volt számomra ez a turné, de élveztem. A koncertek nagyon jól sikerültek, a végén mindig jammeltünk. Együtt játszottuk a Pictured Life-ot a Scorpionstól, a Mistreatedet a Deep Purple-től, a végén pedig egy Jimi Hendrix jammel fejeztük be. Jorn Lande is velünk tartott a turnén, külön szettje volt előzenekarként, a Mistreatedet és a Pictured Life-ot pedig velünk énekelte.

HRM: Hogyan találkoztál először Ulival?

Gus G.: Egy németországi hangszerkiállításon láttam meg 2007-ben. Odamentem hozzá, és elmondtam, hogy nagy rajongója vagyok, és az egyik albumáról neveztem el a bandámat, a Firewindet. Erre ő: „Ja, te vagy a firewindes srác! Hallottam már a zenekarodról.” Megtisztelve érezte magát. Ezután tartottuk a kapcsolatot, és mindig találkozunk a nagyobb zenei összejöveteleken, kiállításokon.

HRM: Gitárosként mit tanultál tőle?

Gus G.: Uli tanított meg arra, hogyan kockáztassak. Mindig is ódzkodtam az improvizálástól, de sokat beszélgettünk erről Ulival. Mindenkinek kell egy mester, ha improvizációról van szó, Uli pedig remek ezen a téren: ahogy rögtönöz, az egy komplett zenei utazás. Próbáltam beleképzelni magam a fejébe és rájönni, hogyan gondolkodik, hogyan épít fel egy improvizált szólót, és nagyon sokat tanultam tőle ilyen módon.

HRM: Májusban Marty Friedmannel turnéztál. Ez hogyan jött össze?

Gus G.: Marty írt nekem egy e-mailt – őt is már régóta ismerem –, és mondta, hogy neki is van új lemeze. Megkérdezte, van-e kedvem csinálni valamit közösen. Úgyhogy pontosan ezt is tettük, az embereinkkel megszerveztettük a turnét, ami a Guitar Universe Tour 2 nevet kapta. Természetesen vele is jammeltünk párat. Martyval amúgy még 2004-ben, Japánban találkoztam, amikor a Firewinddel turnéztunk ott. Az akkori kiadónknál az egyik srác ismerte Martyt, és felhívta, hogy jöjjön le a tokiói koncertünkre, és ott találkoztam vele először.

HRM: Martynak melyik lemeze gyakorolta rád a legnagyobb hatást?

Gus G.: Talán a ’Dragon’s Kiss’. De ha nem csak a szólólemezeire vonatkozik a kérdést, akkor a Cacophony ’Go Off!’-ját is megemlíteném.

HRM: Márciusban jött ki az ’I Am The Fire’ című szólólemezed olyan vendégekkel, mint Mats Levén, David Ellefson, Jeff Scott Soto vagy Billy Sheehan. Állítólag együtt írtad a dalokat a vendégekkel, nem csak pár másodpercre köszöntek be hozzád a stúdióba. Hogyan dolgoztatok együtt Mats Levénnel, aki melletted a legtöbbet szerepel a lemezen?

Gus G.: Ahogy a végeredményből is hallhatod, nagyon jól. (nevet) Nagyon jól kijövünk egymással, nemcsak azért, mert régóta ismerjük egymást, hanem azért is, mert Mats egy roppant tehetséges dalszerző és énekes. A szólólemezemben is sokat segített, eleinte ugyanis még nem volt meg az irány, amerre menni akartam, csak dalkezdeményeim voltak, ő pedig segített befejezni azokat. Meglepődtem, de nagyon gyorsan megírtuk együtt a dalokat, az alapötletek szinte rögtön összeálltak. Ha túl sokat dolgozol egy számon, előfordul, hogy csak azért se akar összeállni, úgyhogy mindig jó, ha gyorsan megszületik egy dal.

HRM: Mit szeretsz a legjobban Mats hangjában?

Gus G.: Először 1997-ben hallottam Matsot, Malmsteen ’Facing The Animal’ című lemezén. Szerintem nagyon passzolt Yngwie-hez, mert nem az a tipikus power metal típusú énekes, ráadásul Mats nagyon változatos is. Habár simán hozza az operás témákat, van egy hard rockos dög, erő a hangjában. Nagyon bírom, hogy van benne egy különös rezgés, ami miatt különbözik a műfaj többi énekesétől.

HRM: A Redemption című dalban Michael Starr, a Steel Panther énekese vendégeskedik. Ő hozta be azokat a király sikolyokat a dalba?

Gus G.: Azt a dalt Matsszel írtam, fel is vettünk vele egy demó verziót, de aztán beszéltem Michaellal, aki szívesen énekelt volna egy számot a lemezen, és úgy gondoltam, a Redemption passzolna hozzá, mert egy jó kis rockos nóta. Elküldtem neki a demót, hogy csinálja meg a saját verzióját a stúdiójában, ő pedig visszaküldte a számot, ami egyszerűen lenyűgözött.

HRM: Ozzy gitárosaként megpróbáltad elérni Tony Iommit, hogy szerepeljen a lemezeden?

Gus G.: Mivel ez egy gitáros szólólemez, ezért úgy gondoltam, csak nekem kéne gitároznom rajta. A dalok többsége egyébként is énekes dal, mindössze két instrumentális tétel van. Most más dolgokat akartam kipróbálni, ezért nem gondolkoztam gitáros vendégekben.

HRM: Találkoztál már Iommival személyesen?

Gus G.: Igen, összefutottunk már párszor, és nagyon kedves volt velem. Azt mondta, szerinte nagyszerű munkát végeztem Ozzynál. Ennél nagyobb bókot nem is kaphatok.

HRM: Az ’I Am The Fire’ a power metal helyett inkább a hard rockos oldaladat domborítja ki, több rádióba illő szám is van a lemezen. Jobban tükrözi az egyéniségedet és a zenédet az ’I Am The Fire’, mint a Firewind-albumok?

Gus G.: A Firewind is az én projektem, én indítottam el az egészet. Mindössze arról van szó, hogy abban a gitárjátékom egy másik oldalamat mutatom meg. Mivel korábban még nem csináltam rockos lemezt, mindig csak power meg death metal bandákban játszottam, ezért most ezt akartam összehozni, és felfedezni a klasszikus és rádiórockos oldalamat.

HRM: Jay Rustonnal dolgoztál a lemezen, aki producerként több vendégzenészt is javasolt számodra.

Gus G.: Igen, sokat segített a projektben. Megvoltak már a dalok Mats Levénnel és Jeff Scott Sotóval, de nem tudtam, rajtuk kívül kiket szeretnék még meghívni az albumra. Kicsit zavarban voltam, mert nem tudtam, melyik dalhoz ki illene a legjobban. Jay javasolta például Marty O’Brient basszusgitárosnak, Jeff Friedl-t dobosnak, vagy épp Billy Sheehant is. Ő dobta be Jacob Bunton nevét, aki Steve Adler zenekarában énekel, és bár korábban nem ismertem, mikor meghallgattam az Adler-lemezt, rájöttem, hogy jó énekes és dalszerző. L.A.-ben találkoztam vele, amikor stúdióztam, és adtam neki egy számot, a Just Can’t Let Go-t, amit ő egy nagyszerű dallá alakított.

HRM: Már a legutóbbi Firewind-lemezen, a ’Few Against Many’-n is egy amerikai hangmérnökkel, Jason Suecoffal dolgoztál. Látsz valami különbséget az amerikai, illetve az európia hangmérnökök által létrehozott hangzásban?

Gus G.: Európában már sok emberrel dolgoztam korábban, és egyszerűen valami mást akartam. Ismertem Eyal Levit az Audiohammer Studiosból [a Dååth nevű melodikus death banda gitárosa – Tomka], aki nagyon akarta a melót a ’Few Against Many’-n. Mivel akkor egyébként is súlyosabb számok születtek, ezért úgy gondoltam, Jasonnel ők lesznek a megfelelő hangmérnökök arra a lemezre. Szóval nagyban függ ez attól, milyen hangulata van az adott korongnak. Korábban az összes lemezünket Skandináviában kevertük, de néha jólesik megvariálni a lapokat, és mással dolgozni, hogy lásd, mit hozna ki egy új ember a dalaidból.

HRM: Két éve jelent meg a ’Burning Earth’ újrakevert verziója. Miért éppen ehhez a lemezhez nyúltatok vissza?

Gus G.: Ez a régi kiadóm döntése volt, nem az enyém, úgyhogy semmi közöm nem volt hozzá. Meg kellett hallgatnom persze, hogy mit csináltak a lemezzel, és azt is megkérdezték, van-e kiadatlan anyagom abból az időszakból (nincs), ezért pár demót raktak fel bonusznak. Ez a történet inkább arról szólt, hogy újra elérhetővé tegyék a lemezt, mert elfogyott a boltokban, és talán a jogok is lejártak. Szerintem ez egy jó döntés volt, rajongóként én is utálom, amikor nem lehet beszerezni a kedvencem valamelyik albumát, mert elfogyott vagy valaki elfelejtette felpakolni az iTunesra.

HRM: Mindenképpen jó, hogy újra kapható, nekem legalábbis az egyik kedvenc Firewind-lemezem a ’Burning Earth’.

Gus G.: Nekem is! (nevet) Habár a debütalbum is jól sikerült, de nagyon fiatal voltam, amikor azt írtam, és a stílusom is kialakulófélben volt. A ’Burning Earth’-ön már több egyéni megoldás volt, amiből felismerhetővé vált a játékstílusom és az is, hogy mit is szeretnénk a Firewinddel csinálni. A ’Forged By Fire’ logikus folytatása volt ennek a lemeznek, de már egy másik énekessel, a negyedik albumra pedig szinte a teljes zenekar lecserélődött. A Firewind sok fázison ment át, és mindig is fejlesztettük a hangzásunkat. Sokak szerint az egy másik zenekar volt még akkoriban. Ha összeveted a ’Burning Earth’-t a ’Premonition’-nel, akkor hallhatod a különbségeket, persze amellett, hogy maradtak közös elemek is.

HRM: Miben változott a játékod a ’Burning Earth’ óta?

Gus G.: 23 éves voltam, és kis túlzással minden nap valami újdonságot fedeztem fel a játékommal kapcsolatban. Szerintem minding is jól tudtam keverni a dallamokat a technikás gitározással, a ’Burning Earth’ pedig megmutatta, hogy ebben a fajta játékstílusban merre is lehet fejlődni. A The Fire And The Fury például a mai napig az egyik legnépszerűbb számunk, pedig nincs is benne ének. Szerintem ez sokat mond arról, milyen gyorsan fejlődtem akkoriban. Több, mint tízéves az a lemez, de még mindig büszke vagyok rá. Csak a hangzással nem vagyok elégedett, a gitár nem szólt jól rajta.

HRM: Az újrakevert verzión sem?

Gus G.: Nem igazán. Az újrakeverésnél nem tudod megváltoztatni magát a felvételt, maximum kicsit hangosabbra vagy fényesebbre veheted. A gitársávokat jobban is fel lehetett volna venni, de akkoriban még nem volt külön büdzsém a lemezfelvételre, mindent az otthoni nyolcsávos stúdiómban csináltam. Más idők voltak azok... De a zenével továbbra is elégedett vagyok.

HRM: Tavaly kilépett az énekesetek, Apollo Papathanasio, akit sokan „A Firewind-frontembernek” tekintenek. Barátságban váltatok el tőle?

Gus G.: Igen. Nálunk nincsenek belső harcok, soha nem is voltak. A probléma az volt, hogy egy világkörüli turné közepén lépett le. Sokkal jobb lett volna, ha befejezi, és utána lép ki. De sohasem tudhatod, hogyan fognak alakulni ezek a dolgok, és soha nincs jó időpont az ilyen elválásokra.

HRM: Az új énekesetek Kelly Carpenter, akit az Outworldben egy magas hangfekvésű énekesként ismerhettünk meg. Miért ő a megfelelő ember a Firewind számára?

Gus G.: Nem mondtam olyat soha, hogy Kelly lenne a megfelelő énekes számunkra. Ami azt illeti, nem is tagja a bandának, csak a tavalyi turnékon segített ki minket. Továbbra is keressük az énekesünket.

HRM: Nem merült fel, hogy Mats Levént vegyétek be, aki 2011-ben játszott is veletek élőben?

Gus G.: Beszéltünk már róla, de Mats elfoglalt ember, ott van neki a Candlemass és csomó más projekt. Én szeretném, ha még legalább egy turnét csinálna velünk, vagy akár egy egész lemezt is. A 2011-es turnén nagyon jó visszajelzéseket kaptunk mind a rajongóktól, mind a kritikusoktól. Nagyon jól megértettük egymást a színpadon, tulajdonképpen ezért akartam később is együtt dolgozni vele, ezért szerepel a szólólemezemen is. Az ’I Am The Fire’ megjelenése óta egyre több rajongó mondogatja, hogy őt kéne bevennünk a Firewindbe, szóval ez is egy opció. Ha megnézed, korábban sem tipikus power metal torkok vagy Helloween-típusú énekesek voltak a bandában, hanem mélyebb hangfekvésű, rockosabb énekesek, úgyhogy Mats is nagyon jól illene a csapatba.

HRM: A Firewind népszerűségét mennyire dobta meg az, hogy Ozzy szólógitárosa lettél 2009-ben? Megnőttek a lemezeladásaitok?

Gus G.: Nem mondhatnám. (nevet) Nem tudom miért, talán más a célközönség, bár a koncertjeinken azért több Ozzy-rajongó is felbukkan. De nehéz összekötni a jegyeladásokat az albumokéval, mert már rég nem jár kéz a kézben a kettő. Nem csak mi, senki sem tudja eladni a lemezeit, az emberek egyszerűen nem fizetnek a zenéért, mert hozzászoktak, hogy ingyen van.

HRM: 2009 óta rengeteg koncertet adtál Ozzyval. Mennyire volt ez hatással a ’Few Against Many’ keményebb gitárjátékára?

Gus G.: Szerintem hatással volt; annyit mindenesetre elért, hogy több gitárt akartam hallani az albumon. Úgy éreztem, hogy a ’Days of Defiance’-en kicsit háttérbe szorult a gitár, pedig a korábbi lemezeinken sokkal több volt. A ’Few Against Many’ ebben az értelemben közelebb áll például a ’Burning Earth’-höz.

HRM: Interjúkban mindig hangoztattad, hogy Ozzy jófej volt veled, és hagyta, hogy a saját dolgaidat csináld a bandájában. Volt mégis olyan dolog a játékodban, amin változtatnod kellett, hogy igazodj Ozzy stílusához?

Gus G.: Úgy képzeld el ezt, mintha lenne egy zsákod tele trükkökkel és zenei megoldásokkal, amikhez mindig újakat adsz, de a zsák soha nem tud betelni. Aztán ha egy nap kinyitod, az összes dolog, amit tanultál a különböző gitárosoktól, előjön, és mindegyiket teljes természetességgel tudod használni. Én most itt tartok. Ozzyval játszani egy óriási lehetőség volt arra, hogy tanuljak és fejlődjek. A mai napig fedezek fel még újdonságokat a kedvenceim lemezein, és igyekszek én is mindig valami újjal előállni. Muszáj folyamatosan fejlődni, ennek soha nincs vége – nem számít, hogy nagy vagy kis bandában játszol.

HRM: Elégedett vagy a ’Scream’-re összehozott gitárhangzásoddal?

Gus G.: Nagyon büszke vagyok rá. Pont a napokban hallgattam pár számot arról a lemezről, és szerintem nagyszerűen szól. Akkoriban sokat alakítottam a hangzásomon, elkezdtem használni a Blackstar-erősítőket, később ki is fejlesztettem velük egyet. Nagyon kreatív időszak volt az számomra.

HRM: Milyen apró változtatásokat eszközöltél a klasszikus Ozzy-dalokon élőben?

Gus G.: Nem igazán tudom ezt körülírni. Én csak eljátszom a dalokat, ahogy vannak, persze a saját ízlésem szerint. A végeredményt viszont már nem nekem kell megítélni. A Youtube-on mindenki lecsekkolhatja. (nevet)

HRM: Sharon Osbourne menedzseri tevékenységével kapcsolatban is csupa szépet és jót mondtál, de Sharonnak az Ozzy-rajongók körében elég rossz a sajtója. Beszélnél arról, hogy milyen dolgokba van beleszólása Ozzynál menedzserként?

Gus G.: Nem tudom... Ami azt illeti, nem látok bele ezekbe a dolgokba. Én csak gitározok. Hozzám mindig kedves volt, csak ezt tudom mondani.

HRM: Ozzy ugyanolyan őrülten viselkedik veletek is, mint a Black Sabbathban? Anno több cikk jelent meg arról, hogyan kezdett el újra piálni a ’13’ felvételei során, és milyen őrültségeket csinált...

Gus G.: Amikor én játszottam vele, mindig józan volt. Lehet, hogy piált, de akkor nagyon jól titkolta előttünk. (nevet) Én mindig csak teát inni láttam. Nem tudom, hogy mi történt vele akkoriban, de mostanában megint józan.

HRM: Még a mostani interjúidban is rendre megkérdezik tőled, hogy milyen volt az első meghallgatásod Ozzynál. Van olyan kérdés, amit jobban unsz ennél?

Gus G.: Az interjúzáshoz hozzátartozik, hogy sokszor el kell mondani ugyanazt a dolgot, mire az emberek végül megértik. Attól, hogy elmondtad párszor, még nem fog mindenki tudni róla. Biztos van még rengeteg ember, akinek fogalma sincs, hogy ki vagyok. Csak remélhetem, hogy minden egyes interjúval egy új közönséget tudok elérni.

HRM: Szerinted sikeresen használtad ki az Ozzy bandájába való belépésed óta adódott lehetőségeidet?

Gus G.: Szerintem igen. Nem tudom, hogy jól csinálom-e vagy rosszul, de rendben mennek a dolgaim, mindig elfoglalom magam. Továbbra is játszhatom a zenémet, körbeutazhatom a világot, úgyhogy nem panaszkodhatok. Tudom, mennyire nehéz helyzetben vannak a fiatal zenészek, nekem pedig olyan lehetőség adódott, ami sokaknak soha nem fog. Szeretném a legtöbbet kihozni ebből.

HRM: Ha jól tudom, imádod a macskákat. Honnan jött ez a nagy macskaszeretet?

Gus G.: Onnan, hogy megörököltem a feleségem nagymamájának macskáját. A nagymama meghalt hét évvel ezelőtt, a macskának így nem volt otthona. A macska is öreg volt már, egy tizenegy éves sziámi, így befogadtuk. Eleinte tartottam tőle, hogy össze-vissza fog karmolni, de aztán nagyon megkedveltem. Most már tizennyolc éves, és még mindig jól van. Az az igazság, hogy nem is jössz rá, mennyire szereted az állatokat, amíg meg nem kapod az átkozottat! (nevet) Utána olyan lesz, mintha a gyereked volna.

HRM: Megsértődtél, hogy téged nem hívtak a macskás metalzenészek fotózásra?

Gus G.: Még csak nem is hallottam róla, úgyhogy nem is lehet korrekt összeállítás! Ha nem vagyok rajta, akkor nem trú! (nevet)

Készítette: Tomka