Ismeretlen remekművek - Roger Glover: Elements (1978)

Roger Glover 1973-ban hagyta el a Deep Purple-t, távozása nem egészen önkéntesre sikerült. Rendhagyó pályát járt be ezután, ugyanis – folytatva a Purple-nél elkezdett munkáját – producerként kezdett el dolgozni, így segítette a Nazareth, Rory Gallagher, a Judas Priest, sőt gyermekkori pajtása, Ian Gillan, de még David Coverdale pályafutását is.

Azért néha más okból is stúdióba vonult: 1974-ben lemezre vette a ’Butterfly Ball’ című rockoperát, (David Coverdale, Glenn Hughes, Ronnie James Dio is énekelnek rajta), három évvel később pedig az ’Elements’ című albumot, de ez csak egy évvel később jelent meg. Teljesen más muzsikát tartalmazott, mint a ’Butterfly Ball’, veretes, progresszív rockzenét hall rajta a nagyérdemű.

Ez is egy koncepciózus alkotás, hiszen központi témája a négy őselem: föld tűz, víz, szél, ebben a sorrendben jönnek a lemezen, ugyanis mindegyik kapott egy tételt, méghozzá négy különböző hangulatú tételt. Az első még a leglineárisabb, valamennyi vokális részt is magába foglal. Az alaptémájába tizennégy évvel később beleszeretett az Emerson, Lake & Palmer és kölcsönvették ’Black Moon’ című visszatérő albumuk címadója számára.

A második rész a legvirtuózabb: a sodró lendületű tételben izzanak a hangszerek, nem véletlen, hogy ez a tűzről szól. A harmadik tétel a legelborultabb. Nyújtott, pszichedelikus hangok is belekerültek, lágyabb, mint az előző kettő, kissé Pink Floyd-osra vették a figurát. Az utolsó pedig egy monoton téma, enyhén Philip Glass modorában, olyan, mint amiket a Kizökkent világ című film kísérőzenéjében alkotott, pedig az a film 1978-ban még nem is készült el. Egy rövid kis témát ismételnek vég nélkül, erre építenek rá különböző hangszeres részeket. A kétperces fináléban pedig visszatér az első tétel, így keretbe foglalja az egészet, akárcsak a komolyzenei darabok esetében.

Gazdagon hangszerelt anyag, Glover egymaga nyolc hangszert szólaltat meg (természetesen a basszusgitárt ő kezeli), és persze van segítség is. Mickey Lee Soule – akit Ritchie Blackmore nem sokkal előtte rakott ki a Rainbow-ból – is részt vállal a billentyűs részekből, Simon Philips veri a bőröket, vele Glover előzőleg már dolgozott a Priestnél. És itt van Martin Birch, a producer-hangmérnök mágus is, aki nemcsak a szokásos feladatait látja el, hanem még ütős hangszereken játszik. Nagy szerephez jut a fuvola és a szaxofon, a súlyos, komolyzenei hangzáshoz pedig leszerződtették a Müncheni Szimfonikusokat. További érdekesség a hangzásban, hogy elektromos gitárt nem nagyon hallunk, inkább a szintetizátorok viszik a prímet.

Promóciós turnét nem szerveztek az albumot népszerűsítendő, talán a nagyzenekar utaztatása nem bizonyult megoldhatónak, vagy ki tudja. Mindenestre Roger Glover eme gyöngyszeme sajnos a mai nap nem örvend túl nagy ismertségnek rockzenei körökben, pedig a progresszív műfaj egyik remekműve. Bizonyítja, hogy alkotója rendkívül szerteágazó tehetség, és nem csak a hard rock műfajban tett le értékes alkotásokat az asztalra.

Szerző: Bigfoot