CsiGabiGa BIO

írta CsiGabiGa | 2014.04.16.

Gábor vagyok. Családi életem rendezett, két nővel élek együtt.

 

 

Na igen. A feleségemmel és az anyósommal. És van persze négy és fél perzsa macskánk. Három perzsa és három félperzsa. Ezt az állapotot csak sok humorral lehet túlélni, így amikor nem cikkeket írok, akkor anyósvicceket gyártok. (- Ha százszor születnék, akkor se lennék elég jó nektek! – Elég lenne egyszer meghalni, mama!)

Miskolcon nőttem fel (egészen 182 centiméterig), már akkor Edda koncertre jártam, amikor még az Álom („Álmodhat szépről, Álmodhat jóról, Úgy szeretne élni már!”) című dalt úgy konferálták fel, hogy a Szűzlányok dala. Szolnokon jártam főiskolára, de közben Sopronban találtam barátokat, akikkel együtt zenélhettem. Így aztán a Miskolc-Szolnok-Sopron vasútvonalon szépen kiháromszögeltem az országot. Megalkottam a magam helliocentrikus világképét, melyben minden a pokol körül forog, és megírtam a Honfoglalás mintájára a magam négytételes óriásszvitjét 'Az ördögök királya' címmel. De a Hammerbe beküldött demónkra már csak a 'Benn a pokolban' került fel.

(„Fára mászni már megtanultam, de térdem még most is fáj,
És zuhanás közben megjelent nekem a pokolbéli táj.
Körülnéztem és láttam, hogy hatalmas üstök merednek rám,
De egyre inkább úgy érzem, hogy jobb itt, mint fenn a fán!”)

Bizonyára beverhettem a fejem, hogy ilyeneket írtam. Akkoriban PF néven nyomtuk, ami a Pokolfajzatok rövidítése akart lenni, de szkeptikusok szerint a rövidítés inkább csak „turnébuszunkra”, a kis Polski Fiatra utalt, amelybe négyen belehajtogattuk magunkat és még a BS parkolójában meghirdetett Iron Maiden koncertre is feljöttünk Budapestre, kritikusaink viszont egyszerűen csak „Pancser F@szok” becenéven emlegettek. Aztán a bevonulás szépen feloszlatta a bandát. A katonaságnál is a fizetett állomány réme voltam, 24 órás szolgálatban is vagy a walkmanemet hallgattam vagy kottát írtam. Tőlem akár el is lophatták volna a laktanyát! Szakáts Tibi akármit is állít, én vagyok a „Námbör Van Schenker Fan”. Így, kecskeméti tájszólással, mert csak így rímel. 1986. augusztus 27-én bevonulás napja volt. Az ezred ruharaktárosaként nekem kellett volna felszerelnem az újoncokat, de helyette kölcsönös megegyezéssel (vagy elengedtek és betanítok valakit, vagy dobbantok és oldjátok meg, ahogy tudjátok) eltávot kaptam, és az MTK pályán a McAuley Schenker Group koncertjén a negyedik-ötödik sorban csápoltam végig. Az egyik legelső koncertjük volt ez, még egy Here I Am című számot is nyomtak, ami később nem került se kis-, se nagylemezre, csak audience bootlegeken lehet hallani. Ja, a főzenekar a Scorpions volt, de az már nem is érdekelt. Leszerelés után Budapestre költöztem és másodállásban a Népstadion és Intézményeinél rendezősködtem, így életem második Iron Maiden koncertjét (1988-ban, szintén az MTK pályán) és a KISS-t (1988-ban stílusosan a KISStadionban) úgy néztem meg, hogy fizetést is kaptam érte.

Még a főiskolán, a zenekarral párhuzamosan kezdtem „egyszálgitáros” dalokat írni Boros Lajos és a Voga-Turnovszky duó nyomdokán. Legelvetemültebb szerzeményeim voltak a Kollégiumi szobadal („Valaki itt nem mos lábat, Egyre erősebb a lábszag!”), a Részeges blues („Hol van a fejem? A lábam között. Hogy került oda? Hát leköltözött!”), és a Hobo 3:20-as bluesára írt Négy feles blues („Messze még a messze, nem éri el kezem. A blues és a négy feles jól betett nekem. A gravitáció húz, ez lesz a végzetem!”). Manapság már csak titkon, magamnak írogatom ezeket a dalokat. Legutolsó szerzeményem A sohasem fürdő fiú balladája („Rövid térben és időben, ez a nemi életem. Ezt a lányok nem komálják, így ma sem kell fürdenem”).

Azt hiszem, ezekből tisztán látszik, hogy elmebeteg vagyok. Ezért nézzétek el nekem, ha nem tudok szabályos kritikákat írni. Valami agymenés mindig közbejön és elkalandozom másfelé. Az utóbbi két és fél évemet a Dionysos Rising blognál töltöttem, ahol én voltam a puhapöcsű (és puhatestű) rocker a sok metalos arc között. A Hard Rock Magazin felkérését azért fogadtam el, mert végigolvastam a szerkesztők és munkatársak bemutatkozó anyagait, és megállapítottam, hogy az ötven évemmel legalább egyvalamiben én lehetek az első.

Legutóbbi hozzászólások