Bruce Springsteen: High Hopes
írta Hard Rock Magazin | 2014.01.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Talán mindannyian megszoktuk már, hogy öregedő kedvenceinktől unalmas vagy önismétlő, de jobb esetben is csak rutinból kirázott stúdiólemezeket kapunk – és ez így van jól, mondjuk magunkban. Nem nyugdíjas korban várjuk a csodát vagy az újabb alapvetést. Bruce Springsteen megmutatta, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie. 90-es évekbeli szólókarrierje után 2001-ben újra összehívta a világ egyik legjobb kísérőzenekarát, az E Street Bandet, hogy a klasszikus albumok sikerei után, erőtől és inspirációtól duzzadva ismét a csúcsra érjenek. A reunion utáni első lemezük, a ’The Rising’ a 2001. szeptember 11-ei tragédia hol csendes, hol zajos, de minden másodpercében őszinte, giccsmentes és érzelemdús feldolgozása. Mindenki más meglovagolná a nagy összeborulás utáni sikerhullámot és addig facsarná a zenekarát, amíg újra ki nem ég, Springsteen azonban leült gitárjával, zongorájával és a feleségével, hogy elkészítse az 1995-ös ’The Ghost of Tom Joad’ „folytatását” ’Devils & Dust’ címmel. Önismétlő kópia lett? Korántsem: sokkal ihletettebb és dalszerzői szempontból is jobb lemez.
Egy dolgot talán még ellenzői sem tagadhatnak el a Főnöktől: a műfajok közt könnyedséggel ugráló stílusát mindig nagyon magas színvonalon művelte. Ennek egyik példája a ’We Shall Overcome: The Seeger Session’ című lemez, amin a napokban elhunyt Pete Seeger folkénekes munkássága előtt tisztelgett, pihenőre küldve megint az E Street Bandet, de bevonva folkzenészeket és fúvósokat (akik közül párat később állandó zenekara tagjává is tett). A lemezt követő turnén saját dalait is újraértelmezte, új dimenzióval bővítve azokat. Ez amúgy sem áll távol Bruce-tól, a legtöbb számának van vagy 3 verziója és mindegyik működik a maga univerzumában. De a turné után eljött az ideje újra összerántani a bandát és stúdiózni pár új dallal. De még milyenekkel! A korai időszak szellemiségében íródott ’Magic’ talán Springsteen legjobb lemeze a ’Born To Run’ mellett. Röviden: alapvetés. Akkor, 58 évesen. Innentől kezdve beálltak a lemez, aztán minimum kétéves turné szisztémára és 2007-2014 között 4 stúdiólemezt jelentettek meg és turnéztattak meg a világ körül. A 2009-es ’Working On A Dream’ könnyed, szerelmes, felszabadult hangvétele után a 2012-es ’Wrecking Ball’ a kísérletezések albuma volt, samplerekkel, vendégzenészekkel, a minőség azonban egyetlen hang erejéig sem csökkent.
Közben két oszlopos tag is otthagyta az E Street Bandet, előbb Danny Federici billentyűs, majd Clarence „Big Man” Clemons szaxofonos hunyt el. Emléküket egy-egy visszafogott dal és pár őszinte sor őrzi az albumok bookletjében. A stúdiólemezek közti turnékról ismét csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Spontán dalkérések a közönségből, totális átszellemülés, brutális energia a színpadon és monstre játékidő. Amint azt magam is megtapasztalhattam 2012-ben a ’Wrecking Ball’ turnéján, ezek kissé sem túlzó szavak. 3 óra 43 perc tömény élményt kaptunk a pénzünkért azon a bécsi estén. Minket annyira kifacsart az élmény, hogy – gondoltuk – a Főnöktől is egy hosszabb pihenő várható a körút befejezése után. Pár hónapra rá most mégis itt van a ’High Hopes’, így a 2014-es esztendő sem múlik el stúdiólemez nélkül.
Ezúttal az egykori Rage Against the Machine gitáros Tom Morello tűnik Springsteen inspirációjának. Az egyedi stílusú gitáros vendégként már több koncerten is szerepelt, de a hírek szerint ő győzte meg a Főnököt, hogy rögzítsék ezeknek a daloknak egy részét a legutóbbi turné ausztráliai állomásai közt. A többi pedig jött magától, és megszületett a lemez. Hogy milyenek a dalok? Természetesen jók. A lemez eddig rögzítetlen felvételekből (American Skin, The Ghost of Tom Joad rockverzió), feldolgozásokból (Just Like Fire Would, Dream Baby Dream) és a korábbi stúdiólemezekről lemaradt saját dalokból áll.
A korongot a High Hopes nyitja, amely kilóg a sorból, hiszen volt már stúdióverziója is, itt azonban Morellóval és fúvósokkal újrahangszerelt változatban szerepel. Másodikként érkezik a Harry’s Place a ’Rising’ lemez kiadatlan dalai közül. Tipikus történetmesélős, hangulatteremtős Springsteen-darab komor tempóval – mintha egy nagy fekete Cadillac haladna végig Chicago kihalt, éjjeli utcáin. Az American Skin (41 Shots) folytatja a sort. A ’Live In New York City’-ről már ismerős a dal, igazi lentről építkező, majd a fináléban kiteljesedő E-Street-himnusz. Morello gitárszólója sokat dob a dal középrészén.
Az első feldolgozás a Just Like Fire Would az ausztrál The Saints-től. Energikus koncertnóta, lemezen is megállja a helyét – arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb, mint az eredeti. A Down in the Hole címében majdnem Alice in Chains rokon, zeneileg azonban természetesen semmi közük egymáshoz. Komor ballada a Főnök védjegyének számító dünnyögős stílusban. Számomra a lemez egyik legjobbja. A következő hármas (Heaven’s Wall, Frankie Fell In Love, This Is Your Sword) tagjai mind könnyed, pörgős darabok, de mindhárom dal eltérő hangszerelésű és a bevezetőben említett lemezek különböző stílusaiból építkeznek. A Hunter of Invisible Game is a balladák közé tartozik, de mind az előző, mind pedig az utolsó előtti The Wall című jobban sikerült nála. A tipikusan springsteenes dallamok és énekstílus azonban bőven hallgathatóvá teszi.
A The Ghost of Tom Joad eredetileg egy akusztikus darab volt, koncerteken azonban már régóta játsszák Morellóval a súlyosabb, málházósabb rockverzióban. Ezt rögzítették most stúdióban, a végén nyígatós gitárpárbajjal. A másik feldolgozás, a Dream Baby Dream zárja a lemezt. Az egyetlen unalomba fulladó dal, tökéletesen felesleges és indokolatlanul hosszú, a hangszerelés is gyenge.
A ’High Hopes’ tehát szimplán csak egy jó Bruce Springsteen lemez, az utóbbi hét év sorlemezei közül azonban kilóg. A dalokat nem fűzi egybe koncepció, nem köti össze a hangulat, és nem is azonos korszakban születtek, ami szétzilálja a lemezt. Hiányzik például a ’The Rising’ és a ’Magic’ érzelmi hullámvasútja. Más kérdés, hogy a Főnök akkor is messze köröket ver másokra, mikor gyengélkedik...
Legutóbbi hozzászólások