Bruce Springsteen: High Hopes

írta Hard Rock Magazin | 2014.01.30.

Megjelenés: 2014

 

 

Kiadó: Columbia Records/Sony

Weblap: www.brucespringsteen.net

Stílus: Rock / amerikai folk

Származás: USA

 

Zenészek
Bruce Springsteen -ének, gitár, mandolin, orgona, zongora Roy Bittan - zongora Clarence Clemons - szaxofon Danny Federici - orgona Nils Lofgren - gitár, vokál Patti Scialfa - vokál Garry Tallent - basszusgitár Steven Van Zandt - gitár, vokál Max Weinberg - dob Jake Clemons - szaxofon Charles Giordano - billentyűk Ed Manion - szaxofon Tom Morello -gitár, ének Soozie Tyrell - hegedű,vokál
Dalcímek
1. High Hopes (Tim Scott McConnell) 2. Harry's Place 3. American Skin (41 Shots) 4. Just Like Fire Would (Chris Bailey) 5. Down in the Hole 6. Heaven's Wall 7. Frankie Fell in Love 8. This is Your Sword 9. Hunter of Invisible Game 10. The Ghost of Tom Joad 11. The Wall 12. Dream Baby Dream
Értékelés

Talán mindannyian megszoktuk már, hogy öregedő kedvenceinktől unalmas vagy önismétlő, de jobb esetben is csak rutinból kirázott stúdiólemezeket kapunk – és ez így van jól, mondjuk magunkban. Nem nyugdíjas korban várjuk a csodát vagy az újabb alapvetést. Bruce Springsteen megmutatta, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie. 90-es évekbeli szólókarrierje után 2001-ben újra összehívta a világ egyik legjobb kísérőzenekarát, az E Street Bandet, hogy a klasszikus albumok sikerei után, erőtől és inspirációtól duzzadva ismét a csúcsra érjenek. A reunion utáni első lemezük, a ’The Rising’ a 2001. szeptember 11-ei tragédia hol csendes, hol zajos, de minden másodpercében őszinte, giccsmentes és érzelemdús feldolgozása. Mindenki más meglovagolná a nagy összeborulás utáni sikerhullámot és addig facsarná a zenekarát, amíg újra ki nem ég, Springsteen azonban leült gitárjával, zongorájával és a feleségével, hogy elkészítse az 1995-ös ’The Ghost of Tom Joad’ „folytatását” ’Devils & Dust’ címmel. Önismétlő kópia lett? Korántsem: sokkal ihletettebb és dalszerzői szempontból is jobb lemez.

Egy dolgot talán még ellenzői sem tagadhatnak el a Főnöktől: a műfajok közt könnyedséggel ugráló stílusát mindig nagyon magas színvonalon művelte. Ennek egyik példája a ’We Shall Overcome: The Seeger Session’ című lemez, amin a napokban elhunyt Pete Seeger folkénekes munkássága előtt tisztelgett, pihenőre küldve megint az E Street Bandet, de bevonva folkzenészeket és fúvósokat (akik közül párat később állandó zenekara tagjává is tett). A lemezt követő turnén saját dalait is újraértelmezte, új dimenzióval bővítve azokat. Ez amúgy sem áll távol Bruce-tól, a legtöbb számának van vagy 3 verziója és mindegyik működik a maga univerzumában. De a turné után eljött az ideje újra összerántani a bandát és stúdiózni pár új dallal. De még milyenekkel! A korai időszak szellemiségében íródott ’Magic’ talán Springsteen legjobb lemeze a ’Born To Run’ mellett. Röviden: alapvetés. Akkor, 58 évesen. Innentől kezdve beálltak a lemez, aztán minimum kétéves turné szisztémára és 2007-2014 között 4 stúdiólemezt jelentettek meg és turnéztattak meg a világ körül. A 2009-es ’Working On A Dream’ könnyed, szerelmes, felszabadult hangvétele után a 2012-es ’Wrecking Ball’ a kísérletezések albuma volt, samplerekkel, vendégzenészekkel, a minőség azonban egyetlen hang erejéig sem csökkent.

Közben két oszlopos tag is otthagyta az E Street Bandet, előbb Danny Federici billentyűs, majd Clarence „Big Man” Clemons szaxofonos hunyt el. Emléküket egy-egy visszafogott dal és pár őszinte sor őrzi az albumok bookletjében. A stúdiólemezek közti turnékról ismét csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Spontán dalkérések a közönségből, totális átszellemülés, brutális energia a színpadon és monstre játékidő. Amint azt magam is megtapasztalhattam 2012-ben a ’Wrecking Ball’ turnéján, ezek kissé sem túlzó szavak. 3 óra 43 perc tömény élményt kaptunk a pénzünkért azon a bécsi estén. Minket annyira kifacsart az élmény, hogy – gondoltuk – a Főnöktől is egy hosszabb pihenő várható a körút befejezése után. Pár hónapra rá most mégis itt van a ’High Hopes’, így a 2014-es esztendő sem múlik el stúdiólemez nélkül.

Ezúttal az egykori Rage Against the Machine gitáros Tom Morello tűnik Springsteen inspirációjának. Az egyedi stílusú gitáros vendégként már több koncerten is szerepelt, de a hírek szerint ő győzte meg a Főnököt, hogy rögzítsék ezeknek a daloknak egy részét a legutóbbi turné ausztráliai állomásai közt. A többi pedig jött magától, és megszületett a lemez. Hogy milyenek a dalok? Természetesen jók. A lemez eddig rögzítetlen felvételekből (American Skin, The Ghost of Tom Joad rockverzió), feldolgozásokból (Just Like Fire Would, Dream Baby Dream) és a korábbi stúdiólemezekről lemaradt saját dalokból áll.

A korongot a High Hopes nyitja, amely kilóg a sorból, hiszen volt már stúdióverziója is, itt azonban Morellóval és fúvósokkal újrahangszerelt változatban szerepel. Másodikként érkezik a Harry’s Place a ’Rising’ lemez kiadatlan dalai közül. Tipikus történetmesélős, hangulatteremtős Springsteen-darab komor tempóval – mintha egy nagy fekete Cadillac haladna végig Chicago kihalt, éjjeli utcáin. Az American Skin (41 Shots) folytatja a sort. A ’Live In New York City’-ről már ismerős a dal, igazi lentről építkező, majd a fináléban kiteljesedő E-Street-himnusz. Morello gitárszólója sokat dob a dal középrészén.

Az első feldolgozás a Just Like Fire Would az ausztrál The Saints-től. Energikus koncertnóta, lemezen is megállja a helyét – arról nem is beszélve, hogy sokkal jobb, mint az eredeti. A Down in the Hole címében majdnem Alice in Chains rokon, zeneileg azonban természetesen semmi közük egymáshoz. Komor ballada a Főnök védjegyének számító dünnyögős stílusban. Számomra a lemez egyik legjobbja. A következő hármas (Heaven’s Wall, Frankie Fell In Love, This Is Your Sword) tagjai mind könnyed, pörgős darabok, de mindhárom dal eltérő hangszerelésű és a bevezetőben említett lemezek különböző stílusaiból építkeznek. A Hunter of Invisible Game is a balladák közé tartozik, de mind az előző, mind pedig az utolsó előtti The Wall című jobban sikerült nála. A tipikusan springsteenes dallamok és énekstílus azonban bőven hallgathatóvá teszi.

A The Ghost of Tom Joad eredetileg egy akusztikus darab volt, koncerteken azonban már régóta játsszák Morellóval a súlyosabb, málházósabb rockverzióban. Ezt rögzítették most stúdióban, a végén nyígatós gitárpárbajjal. A másik feldolgozás, a Dream Baby Dream zárja a lemezt. Az egyetlen unalomba fulladó dal, tökéletesen felesleges és indokolatlanul hosszú, a hangszerelés is gyenge.

A ’High Hopes’ tehát szimplán csak egy jó Bruce Springsteen lemez, az utóbbi hét év sorlemezei közül azonban kilóg. A dalokat nem fűzi egybe koncepció, nem köti össze a hangulat, és nem is azonos korszakban születtek, ami szétzilálja a lemezt. Hiányzik például a ’The Rising’ és a ’Magic’ érzelmi hullámvasútja. Más kérdés, hogy a Főnök akkor is messze köröket ver másokra, mikor gyengélkedik...

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások